Régóta szerettem volna egy olyan képet, amely a zempléni erdők kettősségét adja visza: egyrészről zord és sejtelmes, másrészt pedig megnyugtató és hívogató. Rengeteg próbálkozás fulladt kudarcba. Csak fák voltak a képen, de nem adták át azt az érzést, hogy milyen is ott lenni. Mígnem tavaly szeptemberben rám mosolygott a szerencse. Autózgattam a hegyek között, és kíszúrtam egy helyet, ahol egy éles kanyar mögött, a hegyoldalon az az erdő tárult elém, amire vártam. Némi kísérletezés után ekkor is fel kellett adjam - mivel nem volt tilt-shift objektívem, amivel a hegyoldal meredekségét ellensúlyozhattam volna, és a fák így előre dőltek, ismét nem sikerült elkészíteni azt a képet. Aztán két hétre rá újra arrafelé jártam, és támadt egy ötletem, ami többszörösen jónak bizonyult. Nem mentem olyan közel, hanem inkább visszasétáltam egész addig, amíg a kanyar íve engedte, és a 70-200-asra felkerült az 1.4-szeres telekonverter is. 280mm-en már pont azt láttam, amit akartam: a majdnem párhuzamos, világos törzseket az sötétbe vesző háttér előtt. Szerencsém volt a fénnyel is. A nap épp lemenőben volt, az út másik oldalán lévő erdő már rég nem engedett be direkt napfényt. Csak halvány derengés szűrődött be. Tűnődtem egy darabig, hogy melyik utat válasszam: magas ISO és kisebb záridő, vagy ISO 100 és a záridő pedig ami kell. Amit el szerettem volna érni az az volt, hogy a távolabbi, árnyékos törzsek is minél részletgazdagabban, a finom tónusokat megtartva jelenjenek meg a képen. Végül is döntöttem: ISO 100, f/20-as blende és 10 másodperces záridő mellett. Készítettem 4-5 kockát, biztos ami biztos, mert tükörfelcsapás ide, állvány oda, 10 másodperc alatt egy kis szellő is tönkreteheti a képet.
Az LCD-n visszanézve a képeket hazamentem, mint aki jól végezte dolgát, majd otthon szembesültem a valósággal, amit a következő képen láthatunk.
Az eredeti, de már feldolgozott kép, 50%-os nagyításban
Az f/20 miatti diffrakció, vagy a 10 másodperces záridő okán, de mindegyik kocka kissé életlen volt (valószínű a diffrakció az oka, mert azóta sokkal gyorsabb záridővel is ugyanezt tapasztaltam). Mindemellett a telekonverter elég erős színhibát is okozott - amit könnyű volt ugyan eltávolítani, de még mindig ott maradt az életlenség kérdése, ami miatt a félig kész képből csak próbanyomat lett eddig. Pár napja kísérletezgetni kezdtem a Photoshop CS2 próbaverziójával, és felkeltette érdeklődésemet a Smart Sharpen szűrő. Gondoltam megér egy próbát.
Smart Sharpen után
Betöltöttem a kérdéses képet, és ráengedtem. Majd leesett az állam, amikor megláttam az eredményt: az életlenség teljesen eltűnt! A nagy mélységélesség és a kis érzékenység miatt elképesztő tónusokban játszó fák egyből arra sarkalltak, hogy kinyomtassam a képet. Pár próbanyomat után Velvet Fine Art papírra került, amin szinte háromdimenziós hatást kelt. Szerdán megy is a keretezőhöz.
. Két nehézség merült csak fel. Egyrészt vigyázni kellett rá, hogy az ablakon ne tükröződjenek zavaró elemek, másrészt pedig a 24-70/2.8-as lencse hordótorzítása közeli témák esetén már zavaró mértéket öltött. De sebaj, mert a 
Diavetítés
(átlag:9/1 értékelés)
