Az élesítés 1.rész

Az élesítés a digitális fényképezés egyik leggyakrabban mellőzött, ugyanakkor az egyik legfontosabb komponense. A digitális fényképezőgépek technikai adottságai miatt az elkészült képek korántsem mondhatóak „borotva élesnek‿. Természetesen az egyszerűbb fényképezőgépek és a komolyabb kamerák „felhasználóbarát‿ üzemmódjai az élesítést már a gépen belül elvégzik és nagy általánosságban elfogadható/jó eredményt produkálnak. Azonban ha drága pénzen vett kameránk minden adottságát ki szeretnénk használni, és nem szeretnénk magunkat a kamera gyártója által általánosított beállítások korlátai közé szorítani és RAW formátumban fényképezünk, akkor bizony az élesítés nehéz feladata  minden nyűgével és lehetőségével ránk marad.

Miért élesítünk ?

Az élesítés több okból is szükséges, mindegyik ok sajátos kezelést igényel, néha ráadásul ezek a kezelések egymással ellentmondanak.

Amikor a fotonokat pixelekké alakítjuk, elkerülhetetlenül veszítünk a fotonok által alkotott kép élességéből, hiszen bármekkora is a felbontása a képrögzítő eszközünknek, az végeredményben nem más mint egy fix pixelrács amely a természet folyamatos szín és fényességátmeneteiből diszkrét pixeleket gyárt, átlagolva az egyes pixelekre jutó fotonokat.

A digitális fényképezőgépek szinte kivétel nélkül egy élsímító maszkot (Anti aliasing mask) alkalmaznak a képérzékelő előtt, hogy a előbb említett „pixelrács‿ miatt keletkező „lépcsős‿ vonalakat és moaire-t simává tegyék, ez szintén élességvesztést eredményez.

Egyes lencsék élesebben képzik le a képet, míg mások lágyabban, de még a legélesebb lencse esetében is számolnunk kell valamennyi lágyítással, ami szintén az élesség elvesztésével jár.

Nem utolsó sorban a Foveon érzékelők kivételével a digitális kamerák CMOS/CCD érzékelője csak fekete fehér képet képes rögzíteni. A színes képet az érzékelő elé helyezett RGB maszkkal „állítjuk elő‿ mégpedig a maszk ismeretében a szomszédos pixelek interpolálásával (ez nagyon leegyszerűsített megközelítés, de az élességvesztés miértjének megértéséhez elegendő).

Néha szeretnénk a kép egyes részeit élesebbé tenni, mint az valójában volt, kiemelve a kép mondanivalóját. Azaz élesítés működhet kreatív eszközként is.

A kimeneti eszközök, nyomtatók, levilágítók ismét csak életlenséget visznek a képbe, hiszen a pixeleket véletlenszerűen elszórt festékpontokká alakítják.

Ha mindezeket az okokat figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy élesíteni kell a képrögzítés, a nyomtatás során keletkező életlenség ellenében, és a kreatív élesítési igényeknek is meg kell felelni.

Hogy teljesen őszinte legyek, az élesség és az élesítés két különböző dolog, a valódi élességet vonal per mm-ben (lpm) mérjük (hívhatjuk felbontásnak is) és a kép elkészülte után nem tudjunk rajta pozitív irányba módosítani. Amit a digitális technikában élesítésnek hívunk (és ezt a fogalmat fogom a továbbiakban is használni) az igazából a kép akutanciája azaz ez egyes tónusátmenetek közötti kontraszt. Egy kontrasztos képet az átlagos szemlélő akár 5lpm felbontással is élesnek lát, míg egy kevésbé kontrasztos képnél ez az érték akár 30 lpm is lehet.