Rendhagyó gépismertetés: Mamiya RB67 ProS

_{^{Szeptemberi erdő (RB67-Sekor 3.6/90mm, Fuji Reala 100)}}

Vannak tárgyak, amelyekbe az ember egyszerűen beleszeret és a racionalizmust félretéve mindent elkövet, hogy megszerezze imádata tárgyát. Nos nálam is bekövetkezett ez az állapot. A tárgy pedig nem más, mint egy Mamiya RB67 ProS fényképezőgép.

Hogy miért is kell nekem egy középformátumú analóg fényképezőgép? Nos ez egy érdekes kérdés. Annál is inkább mivel eddig legfőképpen digitális gépekkel fényképeztem.  Talán a digitális fényképezés gyorsasága, a sok csitt-csatt mellett hiányzott az átgondolt, elmélyült fotózás. Persze erre joggal mondhatja a kedves olvasó, hogy hiszen digitális géppel is lehet elmélyült, átgondolt módon fényképezni, nem szükségszerű, hogy az ember eszeveszett módon rátenyerel az expógombra. Ez igaz, de meg kell vallanom a kísértés igen nagy, hiszen a memóriakártya olcsó és letöltés után újra lehet rá fényképezni. Ezzel szemben egy analóg gép esetén muszáj megfontolni, hogy mit és hogyan fényképez az ember, ott minden kocka számít, (pláne 6x7 esetén, ahol egy tekercs 120-as rollfilmre 10 kép fér) nem lehet csak úgy csattogtatni bele a nagyvilágba. Ha jobban belegondolok akkor az igazi non-plusz-ultra a nagyformátum lenne, de az jelenleg kívül esik a lehetőségeimen. (ff tekercsfilmet még csak-csak tudok a fürdőszobában hívni, de tálas hívás már nem opció.)

A szerelembe esést bizonyos fokig katalizálta a felbontás utáni éhség is. A 10D által nyújtott 6 megapixel ugyan sok-sok mindenre elég, és 2-4-6 képes panorámákkal, mátrixképekkel ezt még tovább lehet fokozni. Azonban a szimpla 6 megapixeles kép esetén A3 körül véget ér a nagyíthatóság, ha pedig vágni kell a képből akkor néha még az A4 is problémát okozhat. A panoráma és mátrix képek készítése pedig igencsak macerás, speciális eszközöket igényel és az eredmény sem minden esetben kielégítő.

Ha tehát nagyobb felbontást szeretnék akkor vagy hatalmas pénzekért kellene venni egy 5D-t vagy egy 1Ds-t, esetleg valamilyen digitális hátfalat a hozzávaló géppel még több pénzért, vagy pedig  a film felé kell tendálódni, mégpedig a lehető legnagyobb még rentábilisan kezelhető filmmérethez. A leica méret nem sokkal nyújt többet mint a digitális technika (legalább is az elérhető áron beszerezhető scannerekkel). A nagyformátum kiesik a gépvázak viszonylagos drágasága és a már említett technikai korlátaim miatt. Marad tehát a rollfilm. A 6x4.5 kicsi, a 6x6 szögletes, abból úgy is vág az ember. A 6x9 és a 6x12 kissé egzotikus, a hozzájuk való gép vagy nagyon régi vagy nagyon drága. Marad tehát a 6x7. Ebben a kategóriában a Pentax és a Mamiya ami szóba jöhet (legalább is számomra). A távmérős gépek nekem nem jönnek be igazán, így aztán maradnak a tükörreflexesek.

A szóba jöhető 6x7 gépek közül a Mamiya mellett leginkább szentimentális érvek szóltak. Apám egész életében egy ilyen gépet szeretett volna, de valahogy sohasem jött össze neki. Az elhatározást gyorsan tett is követte. Így aztán egy napos szeptemberi reggelen besétáltam a Soós kereskedésbe és magamévá tettem vágyaim tárgyát.

Mit is kell tudni az RB67-ről? Sokan joggal nevezik ezt a gépet a fotós szakma igáslovának. Annak ellenére, hogy a gép design-ja és felépítése tulajdonképpen több mint 34 éves, mind a mai napig használják a fényképezés szinte minden területén, de legfőképpen a stúdiófotózásban.

Az első változatát a Pro-t 1970-ben mutatta be a Mamiya és különböző módosításokkal a mai napig is gyártják. (Az RB67 Pro SD aktív termékként szerepel a nagyobb fotósboltok árlistájában) Teljesen mechanikus és gyakorlatilag elpusztíthatatlan. Az egyik különlegessége a gépnek az elforgatható hátfal. Ennek a segítségével az álló és fekvő képformátumok között egyetlen mozdulattal válthatunk és nem kényszerülünk érdekes testhelyzetek felvételére ahhoz hogy a keresőbe nézzünk. (Az RB elnevezés egyébként a Revolving Back kifejezésből ered.) A gép központi záras, és a zárszerkezetet az objektívek tartalmazzák, azaz ha a zár tönkremegy, attól a gépünk még használható egy másik objektívvel. Viszonylag sok objektív közül válogathatunk, a 30mm-es halszemtől a 360mm-es teleobjektívig. A kezdéshez a legegyszerűbb egy 90mm vagy a 127mm-es „alapobjektív”.

A film a cserélhető hátfalba kerül, amelyből több formátumú is létezik, választhatunk a 6x4.5, 6x7, 6x8 és 7x7 méretű képkockák közül, mindezt 120 vagy 220-as roll filmre vagy polaroidra. Ha több hátfalunk van, akkor tekercs közepén is bármikor egyszerűen válthatunk a filmek között. Ha esetleg nagyon elvetemültek vagyunk akkor digitális hátfalat is tehetünk az RB-re.

^{RB67 Kodak DCS hátfallal}

A kereső szintén cserélhető. A standard kereső a középformátumnál megszokott fényakna. Amely kényelmes, fényes és nagyítóval is rendelkezik a pontos élességállításhoz. A fényakna egyetlen hátránya, hogy nem ad oldalhelyes képet, de ezt gyorsan meg lehet szokni. Ezenkívül létezik még pentaprizmás kereső, fénymérővel és anélkül is. Külön említést érdemel, hogy a keresőben a hátfal állásának megfelelően bejelölődnek a képhatárok, megkönnyítve ezzel a komponálást. Ha 6x4.5-ös formátumot használunk akkor egy egyszerű maszkot kell a keresőbe tenni (pontosabban a mattüveg tetejére) ha esetleg nem kaptunk ilyen maszkot (ami egyébként a 6x4.5 hátfal tartozéka) akkor ne keseredjünk el, fotókartonból egy fémvonalzó és sniccer segítségével pillanatok alatt kreálhatunk magunknak egyet. A keresőről csak jót lehet elmondani. Különösen akkor ha előzőleg egy APS-C méretű DSLR géppel fotóztunk. Azt az érzést amikor először belenézünk a keresőbe a legjobban talán úgy lehetne leírni, hogy olyan amikor az egyszobás garzonban lakó ember megáll egy 120m2-es nappali ajtajában és körülnéz, hogy akkor hol is vannak itt a falak ?

^{Az RB67 különböző keresői}

Apropó fénymérés. A gép alapfelszereltségében teljesen mechanikus, nem tartalmaz semmi elektronikát, nincs szüksége elemre a működéshez. Így aztán az első dolog amit be kell szereznünk mellé, az egy fénymérő (vagy fénymérős prizma).

A másik érdekessége ennek a gépnek, az élességállítás mikéntje. Ugyanis az objektívek (az 50mm-es kivételével) nem tartalmaznak az élesség állítására szolgáló mozgó elemeket. Ehelyett a gépvázba van beépítve egy harmonikás kihuzat, amelyen állításával tudjuk az élességet befolyásolni. Ez a kihuzat tárgy és makró fotónál különösen hasznos.

A objektívekbe szerelt zárszerkezet, alaphelyzetben szinkronizálva van a tükörmozgással, azonban ezt egy gomb elforgatásával szétválaszthatjuk, és máris használhatjuk a tükörfelcsapást. Ilyenkor a zárszerkezethez külön kioldót kell használnunk. A tükörfelcsapásra nagyon is szükség van. Mivel a tükör igen nagy és meglehetősen hosszú utat tesz meg, így aztán erős rázkódást is generál. Vehetjük ökölszabálynak, hogy 1/125 alatt állvány és tükörfelcsapás dukál.

A záridőt 1s és 1/400s között lehet beállítani, a központi zárnak köszönhetően ezen idők mindegyike szinkronizálható a vakuhoz. Érdekesség, hogy B idő helyett a régebbi objektíveken T idő található, ami addig marad nyitva amíg újra fel nem húzzuk a zárat, vagy el nem mozdítjuk a beállító gyűrűt az 1s érték felé. Sokan úgy gondolják, hogy emiatt aztán a gépet nem is lehet esti fotózásra használni, hiszen amikor bezárjuk a zárat, akarva akaratlanul úgy is bemozdítjuk a képet. Nos ez szerencsére könnyedén elkerülhető, hiszen csak annyit kell tennünk, hogy egy fekete kartont, vagy a sötét színű sapkánkat (ami egyébként is mindig van nálunk, hiszen azt használjuk időnként a lencse árnyékolására is) az objektív elé tesszük és ezután fejezzük be az exponálást.

^{Mamiya Sekor 50mm/4.5}

Ha már a szkeptikusoknál tartunk, sokan gondolják és mondják, hogy az RB67 nem használható másra csak stúdiómunkára, hiszen nagy és nehéz. Nos az alapgép, hátfal és 90mm objektív kombinációja kb. 3 Kg ami jó közelítéssel megegyezik az 1DmkII + 70-200/2.8L kombináció súlyával. Ami viszony az RB előnyére írható, hogy nem kell a szemünkhöz emelni, így nem is fárad el a karunk a használatában. A saját tapasztalatom az, hogy egy jobbfajta neopren szíjjal (pl. egy Op/Tech Pro) egész nap el lehet mászkálni a géppel a nyakunkban. (A nyakunk persze azért fájni fog egy kicsit, de nem annyira amennyire a karunk fájna az 1D egész napos szemünkhöz emelgetése után.)

A szíj rögzítése egyébként eléggé speciális, ugyanis egy sajátos patent jellegű csatlakozó elemmel lehet a szíjat a géphez csatolni. Emiatt aztán a hétköznapi szíjakat nem tudjuk használni. A jó hír az, hogy egyrészt gyártanak direkt ehhez a gépcsaládhoz való szíjakat (pl. az előbb már említett Op/Tech) de ha megelégszünk a használttal is és RB67 szíjat nem sikerül szereznünk, akkor használhatjuk a Mamiya 645-höz valót is, mivel az is ugyanolyan csatlakozású.

Ha már a szíjnál tartunk, mivel a gépet mellmagasságból kell/lehet használni, a szíj kiválóan alkalmas arra, hogy stabilizáljuk vele a gépet. A használati utasításban szépen illusztrálva bemutatják, ennek a mikéntjét.

Még rengeteget lehetne írni erről a gépről és arról az élményről, amit a vele való fényképezés jelent, de nem akarok terjengős és feleslegesen hosszú cikket. Viszont ha valakinek bármilyen kérdése van a géppel kapcsolatban, akkor ne habozzon a lap alján lévő hozzászólások linkre kattintva feltenni azt. Ígérem, tudásomhoz mérten, megpróbálok mindenre válaszolni.

^{Csipkebogyók (RB67-Sekor 3.6/90mm, Kodak Porta VC160, 6x4.5 back)}