Laptop fotósoknak

Arra vetemedtem, hogy laptopot vásároljak. Hosszabb-rövidebb ideig dolgozom vidéken, és nem szándékozom minden este hazautazni, hogy egész napos munka és egy két-háromórás utazást követően ellenőrizzem a munkám eredményét. Egy számítógépet, monitorral és egyebekkel pedig nincs kedvem cipelni.

Előtanulmányok

Mielőtt belevágtam volna a dologba, természetesen szétnéztem a neten. Ki, mit ajánl fotózáshoz. Nos, gyakorlatilag senki, semmit. Több napi keresgélés után sem találtam olyan megbízható forrást, ahol a témáról szót ejtettek volna. A gyártók véleménye amúgy sem érdekelne, de ők sem ajánlanak fotográfiai, képfeldolgozási célra hordozható gépet. Most a multimédia a szlogen, legtöbb cég ez alatt a tv-tunert és a dvd-lejátszást érti. A rengeteg on-line magazin pedig nem egy fotós szemével vizsgálja a gépeket. Nem neheztelhetünk ezért, nem is az ő feladatuk. Igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy több ilyen tanulmányozása alapján kialakult bennem egy prekoncepció: melyik márkák azok, amelyek megbízhatóak és strapabíróak. Végül be kell ismerjem, ezek az információk, noha semmivel sem vittek közelebb az eredeti kérdéshez, mégis segítettek a választásban. Ezért is osztom meg – a nehezen szerzett – tapasztalataimat.

A dolog úgy kezdődött, hogy rászántam a dologra kétszázezer (nettó) forintot. (Ma már tudom, nevetség elképzelés volt.) Nem untatom a olvasót a sok sok felesleges kitérővel. A gépek többsége, még a jól hangzó specifikációval rendelkezők is alkalmatlanok komolyabb feladatra. Több számítógépes szakemberrel konzultáltam ez ügyben, mindegyikük úgy kezdte, hogy ez nem nagy ügy. Persze kiderült, igenis nagy ügy, ha hordozható gépről beszélünk. (A továbbiakban az ár minden esetben nettó.)

Programok

Először is tisztáznunk kell, milyen programokat fogunk használni egy vidéki vagy külföldi helyszínen.

Természetesen Photoshopot. A program hardver igénye egy rendszergazda szemében igazán nem jelentős. Viszonylag alacsony (1,5–1,6 Ghz órajelű) mobil CPU megfelel a céljainknak. Tudnunk kell, hogy a Centrino-technológia kétszer akkora másodlagos belső gyorsítótárral rendelkezik, mint az asztali társai, így sokkal alacsonyabb frekvencián is hasonló sebességgel működik, mint a sokkal magasabb órajelű asztali PC-be szánt társaik. Egy kétgigás Centiro hasonló teljesítményt produkál, mint egy P4-es asztali gépbe való rendszerprocesszor 3 gigahertzen. Feltéve, hogy nem ezzel a géppel akarjuk elvégezni az utómunkálatokat, hanem csupán a már kicsomagolt (Capture One) RAW képek ellenőrzését végezzük a helyszínen, akkor a Certino 740 (1,5 Ghz) megfelel a céljainknak. Én a PS 7-es verzióját használom, a CS-nek ugyanis nagyobb a hardver igénye. Igaz, hogy ez is sok rammal szeret dolgozni, pláne, ha több képet kell egyszerre megnyitnunk. Egy 8 megapixeles kép 16 biten elég brutális file-méretet ad, nem beszélve a nagyobb, 12–17 megásokról. Az utóbbi nyolc biten kb. 65 Mb, 16-on ennek a duplája. Ezért nem árt egy megfelelő kapacitású winchester. Igen ám, de az asztali gépeknél szokásosnak tekinthető két-, sőt manapság három- vagy akár négyszáz gigás HDD, a mobil világban ismeretlen fogalom, arról nem is szólva, hogy a kicsik (40–60 Gb kapacitásúak) sem olcsók. Fontos szempont a laptopok esetében a fogyasztás, a nagyméretű, magas fordulatszámú (az egyszerűség kedvéértgyorsabb) winchesterek sokat is fogyasztanak, tehát mobil gépbe használhatatlanok. Ezért általában nagyobb, akár két-, illetve négyszeres puffer tárral szerelik ezeket, amely segít az átviteli sebességen, de erősen veszélyezteti a pénztárcánkat. Egy külső USB-eszköz megoldás lehet, de figyelem: erre a célra is a laptopba való típusok közül kell választani, ugyancsak a fogyasztás miatt. Így a második, külső HDD is kicsi lesz. Úgy gondolom 120 Mb tárhely elég lehet. Magam azt a módszert követem, hogy a sokkal kisebb méretű RAW fileket ellenőrzzöm, csak kivételes esetben csomagolom ki és vizsgálom PS-ben – és nem tárolom a TIF formátumot a mobil gépen, így jelentős tárhelyet spórolok meg. Egy jó videokártya evidensnek tekinthető. A mobilok sok esetben shared, az osztott video-rammal (a rendszer-memóriából használnak 16, jobb esetben 128 Mb-ot) dolgoznak, ezek teljesen alkalmatlanok egy fotós számára, ráadásul ezzel csökken a rendszermemória is. Amire szükség van az a saját video-rammal dolgozó videokártya, 128, de jobb, ha 256 Mb memóriával. Annál jobb a kártya minél magasabb az órajele, de ne feledjük, mint ahogy minden plusz tárolókapacitásért, úgy a magasabb órajelért – legyen szó akár rendszer- vagy videoprocesszorról – fogyasztással, tehát az akkumulátoros működési idő csökkenésével fizetünk. A fogyasztásnak a jelentősége persze sokkal kisebb, ha főleg nem akkuról, hanem munka után a szálláshelyünkön hálózatról dolgozunk. (Azt persze sosem ússzuk meg, hogy külső helyszínem ne kelljen az elkészült képeket a memóriakártyáról áttölteni.) Ha bizonyosak vagyunk abban, hogy ez minden esetben elkerülhető, akkor használhatunk 3,5 inches, asztali PC-be való külső winchester is, ami relatíve sokkal olcsóbb, és sokkal nagyobb kapacitású. De ne feledjük, egy ilyet akksiról működtetve az amúgy másfél órát működő laptopunk üzemideje drámaian lecsökken, lehet, hogy pár perc alatt lemerül! Köztes megoldás, egy értelmes kompromisszum, ha a külső winchestert nem használjuk a terepen, csak tárolásra. A munkafolyamatok megfelelő kialakításával ez megoldható: szálláshelyünkön (vagy ahol van hálózati áram) minden alkalommal átmásoljuk a laptopon lévő képeket a külső nagy winchesterre, így a külső helyszínen nem jövünk zavarba, mindig lesz elegendő tárhelyünk.

A megfizethető laptopok rendszerint 256–512 Mb rendszermemóriával működnek, igaz, az újabb példányok bővíthetőek, de drágán. 2048 Mb RAM már bizonyosan elegendő. Ennek költsége, DDR2, 533 Mhz típusból cca. 80 ezer forintot kóstál, tehát nem elhanyagolható összeg. A DDR2 típus jelentősen gyorsabb – kizárólag akkor, ha párosával (pl. 1024 helyett 2 x 512) használjuk –, mint a sima DDR, de nem minden processzor támogatja. A CPU frekvenciája közel lineáris a gép teljesítményével, de hatványozottan drágább a nagyobb teljesítményű processzor. Természetesen a nagyobb teljesítmény nagyobb fogyasztással is jár. Manapság az 1,5 gigahertzen működő proceszszorok szokásosnak tekinthetők, a magasabb órajelűek még nem, de egy 1,86-os vagy 2 gigás még megfizethető, a jelenlegi csúcsproci 2,3 gigahertzen jár, de indokolatlanul drága.

A másik szoftver a RAW-feldolgozásához szükséges. Ez Lehet Capture One, RawShooter vagy valami hasonló alkalmazás. Közös jellemzőjük, hogy szeretik, ha processzor magasabb órajelen működik, különösen kötegelt feldolgozás esetén. Ezért, ha megengedhetjük magunknak, akkor válaszuk a 2 Ghz-en működő típust. Olcsóbb az 1,86-os órajelű, persze lassabb is, de a különbség azért nem olyan jelentős, hogy emiatt álmatlan éjszakáink legyenek.

És eljutottunk a laptop választás neuralgikus pontjához a monitorhoz. Az asztali PC-k esetében a technológia váltás lezajlott, a katódsugárcsöves monitorokat leváltották az LCD vagy TTF kijelzővel szerel típusok.

Számtalan típus jelent meg a piacon, az áruk a kezdetek óta látványosan csökkent, és ma már kapható DTP célra is használható típus. A sok százból két-három modell felel meg fotófeldolgozásra, persze ezek ára nem követte az általános trendet, pokoli drágák ma is. Igaz, ez hasonló volt a csöves korszakban is. A hordozható technológia ráadásul az áramfogyasztást – ezzel a kijelző-méretet is – erősen korlátozza, a marketing pedig a dögös színvilágú monitorokat részesíti előnyben, a színhűség ezen a területen rendszerint ismeretlen fogalom. Majdnem véletlen, ha az ember talál megfelelőt. Persze, ha valaki tudja merre keresgéljen… Mindenesetre számomra ez volt a legnehezebb. Rengeteg gépet néztem meg, mire megtaláltam a sok-sok kompromisszum közepette a megfelelőt. Nehezíti a dolgot, hogy a bemutatásra szánt gépeken általában csak egy operációs rendszer fut, tehát nincs olyan program telepítve amelyben a tesztképeinket megnézhetnénk. Egy bolt vagy jobb esetben egy bemutatóterem körülményeiről ne is beszéljünk. A laptopok rendszerint minden milliwatt energiával takarékoskodnak, tehát az alapbeállításuk rendszerint olyan, hogy a kijelző fényereje „alkalmazkodik” a környezethez, magyarul laposabb a kontrasztja és egy picit sötétebb a képe, mint kellene, ugyanis így kevesebbet fogyaszt. Ez a funkció azonban általában kikapcsolható, rendszerint hardveresen, hamar megtaláljuk az erre a célra szolgáló gombot. Szoftveroldalról pedig a laptopoknál alapbeállításnak tekinthető, hogy a pover options menüpontban a kijelző fényerejét akkus üzemmódban csökkentik. Van olyan gyártó, amelyik a hálózatinál is megteszi ugyanezt, hogy ne legyen durva a két üzemmód között a különbség. (Az akkumulátoros üzemidő – ha levesszük a monitor fényerejét – jelentősen, akár 20–30 százalékkal is nő, így levelezésre vagy netezésre megfontolandó a takarékos üzemmódot választani. Csak ne felejtsük el visszaállítani!) Eleinte elkövettem az a hibát, hogy a gépet nézegettem, beszélgettem az eladóval, csak utána vettem szemügyre a monitort. Rengeteg időmet pazaroltam így el, feleslegesen. Amikor erre rájöttem, már úgy kezdtem az ismerkedést egy-egy géppel, hogy elővarázsoltam egy kisméretű jpg tesztképet, ha más lehetőség nem volt a Windows böngészőjéből, és egyetlen pillanat alatt el tudtam dönteni, hogy érdemes-e tovább vizsgálódni. Mindez lehet, hogy nagyképűen hangzik, de sajnos igaz.

Azért sajnos, mert a legtöbb monitor a mi szempontunkból kritikán aluli minőségű. Tökéletesen megfelel egy Exel vagy Word munkához, de képfeldolgozáshoz semmi esetre sem. Még mielőtt a színekről szólnék, nézzük meg a felbontási paramétereket. Az olcsóbb modellek esetén 1024 x 768 képpont a általános. Ez kevés, de következő lépcső 1280 x 1024 pixellel sem leszünk boldogok. Ennél nagyobb felbontású monitorokat pedig a a csúcs-(drága) modellekbe építik be a gyártók. Nincs mese, invesztálni kell. Hiába alkudnánk meg az egyszerűbb, így olcsóbb géppel, a monitor miatt ezt nem tehetjük. A korábban elterjedt 15 inches monitorok mellett, egyre nagyobb számban láthatunk a piacon 17 inches monitorral szerelt laptopot is, amelyek rendszerint a divatos windscreen kijelzőkhöz közelítenek, 16:10 képarányúak.

Nem olyan nagy tragédia, a hagyományos monitor sem felelt meg sem a nyomdai sem a fotó méretek képarányainak. Ezek között a kis felbontásúak (ebben a méretben a 1280 x 800 kicsinek számít) gyengébbek, mint a kisebb (15 inches, 1280 x 1024) testvérei, mert sokkal nagyobb felületen található kevesebb képpont. A használható típusok legalább 1440 x 900 képpontot jelenítenek meg. A fejlődés nem áll meg, jó néhány 1920 x 1200 pixeles típus kapható.

Több gyártó is bejelentett már 19 inches, még nagyobb felbontású monitorral szerelt laptopot is. A monitorok színvilága kikapcsolt automata vagy a „környezethez alkalmazkodó” fényerő-szabályozás mellett, rendszerint túl dögös, részlettelen, durva, annak ellenére, hogy a kártyák színmélysége 24, sőt sok esetben 32 bit. Kikapcsolni viszont feltétlenül szükséges, mert ha nem tesszük, semmilyen paraméter sem tartható kézben, arról nem is beszélve, hogy ekkor lapos és sötét a kép. Alapvető szempont, hogy a monitorunk kalibrálható legyen. Ennek egyik feltétele, hogy a vidokártya driver elfogadja a icc- vagy icm-profilt, ez az esetek többségében nem jelent problémát, de akad olyan videokártya, amely nem támogatja. A monitor pedig akkor kalibrálható, ha megfelelő fényerővel és kontraszttal rendelkezik, mert a kalibráló rendszerek a fehér megfelelő luminencia-szintjéből kiindulva dolgoznak. Ezt könnyű ellenőrizni, ha kikapcsolt automata fényerő-szabályozás mellett kivilágosítjuk monitort (általában a videokártya beállításánál tehetjük meg), amikor már zavaróan fehér, akkor biztos, hogy nem lesz gondunk a kalibrálással. A modern TTF monitoroknál rendszerint nincs ezzel probléma, de az ördög nem alszik. Több olyan kijelzőt láttam, amelynek a fényereje elmaradt a megfelelőtől. Persze attól, hogy egy monitor kalibrálható, még közel sem biztos, hogy megfelelő.

Elmélet

Nézzük, milyen egy a céljainkra – legalább elméletileg – megfelelő laptop.

Először is leszögezhetjük: drága. Sokkal drágább, mint arra előzetesen számítottam. A külföldi vásárlás számomra szóba se került.

Ausztriában vagy Németországban ugyan többnyire alacsonyabbak az árak (a felső kategóriájában kb. 10%), de egy német billentyűzet vagy operációs rendszer használhatatlan a számomra, Angliában semmivel sem olcsóbbak a laptopok, mint itthon, Amerikában pedig az esetek többségében a gépek nem azonosak az európai kivitellel, így a garancia csak ott érvényesíthető, ráadásul szállítással, vámmal nem is olcsóbbak. A puszta technikai specifikációt tekintve sem teljesen egyértelmű a dolog, az ár legalább olyan fontos paraméter, mint az összes többi együttvéve. Azért leírom, a minimális konfiguráció: 1,5 Gigahertzes processzor, 2 x 512 Mb DDR2 RAM, 128 Mb videoram, 80 Mb winchester, 15 inches monitor. Egy ilyen konfiguráció 250–500 ezer forint. Szerencsés esetben egy lényegesen jobb kiépítés sem kerül sokkal többe, háromszázezer forintnál kezdődnek az árak, a felső határ persze a csillagos ég. Komolyabb feladatokra megfelelő konfiguráció: 2 Gigahertzes processzor 533 FSB, 2 x 1024 Mb DDR2 533 RAM, 32 bites videokártya 256 Mb videoram, 2 x 80–120 Mb winchester, 17 inches 1920 x 1200 pixel felbontású monitor. Egy ilyen gépet négyszázezer forint alatt jelenleg nem lehet megvásárolni. Hosszas töprengés után, az adott feladatot mérlegelve az utóbbi változat mellett döntöttem, egyrészt mert hosszú távra terveztem a vásárlást, másrészt pedig a többletköltség jelentősen csökkenti a munkaidőt, ami a gyakorlatban is megtakarítást jelent. A gép beszerzése során tehát erre a kategóriára koncentráltam.

A gyakorlat

Nézzük az elmélet igazolását, ha egyáltalán képes vagyok azt igazolni.

Rengeteg gyártó, áttekinthetetlen számú típusával találkozni az üzletekben.

Elöljáróban le kell szögezzük, hogy teljesen azonos modellt kínálnak több üzletben, természetesen meglehetősen eltérő áron. A differencia, adott esetben több tízezer forintot is meghaladhatja, a drága modelleknél ez lehet százezer forint is. Körültekintően kell eljárni a forgalmazó kiválasztásánál, mert előfordul, hogy ugyanarra a modellre egy, de akár három év garanciát adnak. Mások pedig a garancia kiterjesztését plusz, rendszerint pár tízezer forintért vállalják. A garancia hazánkban néha nem is egyszerű kérdés, van olyan termék, amelynek nincs itthon szervize, a garancia érvényesítése persze elvben ebben az esetben sem lehet kérdéses, de a javítás ideje jelentősen hosszabb lehet. Fontos szempont a szoftverezettség is. Van olyan márka amihez még operációs rendszert is külön kell vásárolni (20–50 ezer forint plusz költség), és van amelyikhez több tucat értelmes programot mellékelnek. Olyan gép is szerepel a kínálatban, amelyhez a mellékelt programok többe kerülnének, ha külön vásároljuk, mint amibe a géppel együtt kerül! Persze azt is tudjuk, hogy ma hazánkban a programokat csak elvétve vásárolják, de talán az ilyen gépeladások is segíthetik a legális szoftverhasználatot.

A választék

Már az internet előtt ülve kialakult egy elképzelés bennem, hogy milyen laptopra lenne szükségem. Ez a gyakorlatban sem sokat változott.

Leszögezhetjük, hogy a jó nevű gyártók kínálatában találunk több megfelelő gépet, de a racionális döntést befolyásolja a kialakult szubjektív kép is.

Sok töprengés után végül néhány gyártó terméke maradt a porondon. Ezek az Asus, a Dell, a Fujitsu Siemens, a Mac, a Sony Vaio és a Toshiba. Biztos, hogy ezeken kívül is van olyan cég amely terméke megfelelne, de azok valamiért elkerülték a figyelmemet. (Ilyen lehet a HP, az Acer, az IBM, az LG stb.) Ráadásul, hogy a döntés még nehezebb legyen, a felsoroltak rögtön két platformot is jelentenek. Ez a méhágy márka is több tucat modellt képvisel. Végignézve a kínálatot világossá vált számomra, hogy ennyi gépet egyszerűen képtelenség kipróbálni, de még csak futólag megnézni sem egyszerű. Meglepetést okozott, hogy a szakkereskedésekben – legalább is ahol megfordultam – felkészült eladók fogadtak. Hiába, mégis csak változik a világ. A platform kérdést hamar eldöntöttem – meglehetősen szubjektív alapon. Magam PC-n dolgozom, és annak ellenére, hogy a Mac szoftverek teljesen kompatibilisek, van egy pont, ahol már több ízben is elakadtam. Ez pedig a font kérdése. Azért mondom, hogy teljesen szubjektív a dolog, mert ez talán egyetlen fotósnak sem szempont, de magam sokat dolgozom PC-n Quarkkal, így ezt a problémát nem kerülhetem meg, mások ugyanis a betűk.

Ezért fájó szívvel lemondtam a PowerBookról, pedig a kínálat egyik legjobb darabja. Magas ára ellenére is sokan elégedettek egy ilyen géppel. Akinek nem jelent problémát feltétlenül vegye fel a listájára, mint potenciális jelöltet.

Az asztali PC-m Asus, így ezzel kezdtem az ismerkedést. A topmodellje a W2VC a gyakorlatban minden igényt kielégít, mégis két oka is van, hogy nem erre esett a választásom, az a kiváló teljesítményéhez képest is magas (kb. 600 ezer forint) ára, a kijelzője pedig egy kicsit gyengébb, mint a legjobbaké, 1680 x 1050 pixel. A kisebb modellek, már sokkal jobb ár-érték aránnyal bírnak, így az Asus is érdekes lehet. A Dell a legnagyobb gyártó jelenleg, fantasztikusan jó asztali gépei és szerverei vannak, a laptopjairól is csak jót olvasni mindenfelé. Mégsem szerepel sehol a toplistákon, sem az eladások számát, sem a felhasználói véleményeket tekintve. Valójában nem tudom az okát, csak sejtem: az Inspiron TM 9300-as széria az Asusnál is drágább, igaz a kijelző felbontása is jobb. Erre a márkára is igaz, hogy a kisebb modelljeire érdemes figyelmet szentelni. A Fujitsu viszont a csapat legjobb árú darabja, ráadásul a nagyképernyős, 17 inches (1440 x 900) monitorral szerelt Amilo M3438G sorozat rengeteg konfigurálási lehetőséggel rendelkezik. Lehetőségünk van egy szerényebb modellt vásárolni, és azt apránként bővíteni. Az alapmodell (1,73 gigás processzorral, 80 Gb winchesterrel, 512 Mb RAM-mal) ára 319 ezer forint, ez a legjobb vétel a kategóriában. Sok más laptop szerényebb kiépítésben, kisebb monitorral, semmivel sem jobb minőségben is drágább. Ha később bővíteni akarjuk, akkor azért a 2 gigahertzes processzorral vegyük, ez hasonló kiépítésben 360 ezer forint. Bármikor vehetünk hozzá még egy 80 Gb-os winchestert (két darabnak van hely a gépben), és RAM-ot. A legnagyobb kiépítésben (2,13 GHz processzor, 2 Gb RAM, 2 x 100 Gb HDD) kb. 480 ezer forint. Több cég kínálatában is raktáron szerepel. A Toshiba M60-161-es nem győzött meg, annak ellenére, hogy tudomásom szerint ez az egyetlen laptop, amely (sokaknak nagyon fontos szempont), teljes billentyűzetet – 103 gomb! – kínál. Jó felépítésű, masszív szerkezet, ebben a kategóriában közepes színvonalú (1440 x 900) kijelzővel és közepes teljesítménnyel, elfogadható 354 ezer forintos áron. (Talán, ha nem látom a Fujitsut – és az árát – korábban…) Több olyan megoldást találtam rajta, még a futólagos ismerkedésünk során is, amely zavart. Figyelem, nem biztos, hogy ezek másnak is fontosak, így lehet, hogy épp ez a befutó.

A döntés

A Sony kínálata szinte áttekinthetetlen, ugyanaz a típusszám is rengeteg konfigurálási és bővítési lehetőséget kínál. Nagyon gondosan kell eljárnunk, ha a Sony mellett döntünk. Épp a választék miatt fordulhat elő, hogy nagyon hasonló konfiguráció ára még egy üzletben is jelentős eltérést mutat. Az ár tekintetében, még azonos típusok és teljesen azonos konfigurációk esetén is nagy a differencia az egyes forgalmazók között.

Amikor az első 1920 x 1200 pixeles modell megjelent elképesztően drága volt, azóta – a rövid termékciklus miatt a negyedik (ötödik?) generáció van jelen a piacon – jelentősen csökkent az ára, egyes modellek esetében már elviselhető. Ilyen a Vaio VNG A397XP. Ezért alapesetben (2 Ghz processzor, 512 RAM, 80 Mb HDD) négyszázezer forintot kell fizetni, ami a monitorát tekintve szinte jutányos ár, kapunk hozzá még egy jó minőségű rádiós egeret és egy táskát, de 2048 Mb memóriával már 460 ezerbe kerül. Végül ezt a konfigurációt választottam, ennek több oka is volt. Az első a nemzetközi szaksajtó véleménye, amely szerint fantasztikus a monitor. Ezt később a saját tapasztalatom is igazolta, hasonlót sem láttam más gyártótól, a kalibráció során sem okozott csalódást. Másik szempont a robosztus felépítés és a hibátlan kidolgozás. Az akkuval négykilós laptopról sugárzik a minőség, a precizitás. A végső lökést a szoftverek adták. Fontos és jól használható szoftvereket előre telepítve kapjuk, ezzel sem kell vesződnünk.

Vigyázat, magyar operációs rendszerrel a Sony utilitik – és ami ennél fontosabb, hogy számos Sony alkalmazás, pl. videoszerkesztő és vágó, DVD lejátszó, fotokatalogizáló stb. – nem működnek, az angollal viszont hibátlanul. Ebben a gépben minden benne van, amit ma a hordozható technológia tud: 16-bit sztereo hang, double layer DVD±RW író (24 x CD-ROM,8 x DVD-R), 10/100/1000 hálózati csatoló, 56 kb/s adat és fax modem, Wireless LAN 802.11b/g, Bluetooth, i.LINK, IEEE1394, USB 2.0, Memory Stick PRO, PC card. Egyetlen dolog hiányzik – mint tudomásom szerint minden laptopról – a CF kártya olvasó, ami egy PC kártyanyílásba helyezhető átalakítóval (kb. 2000 Ft) pótolható.

Jó alternatíva lehet a Vaio sorozat másik tagja, a hasonló konfigurációval rendelkező, de csak 1440 x 900-as felbontású monitorral szerelt, VNG A417M típus, amely lényegesen olcsóbb, (1,86 Ghz-es processzor, 512 Mb RAM, 80 G HDD), amely 320 ezer forintba kerül.

Megszívlelendő

Miért nem vettem már korábban laptopot? Elsősorban, mert nem volt feltétlenül fontos. Ez legyen a első szempont, csak az vásároljon hordozható gépet, aki nem kerülheti meg a dolgot. Korábban – két évvel ezelőtt – egyáltalán nem volt a célnak megfelelő laptop. A gyártók reklámjai ellenére a legtöbb ma is használhatatlan képfeldolgozásra. De az idők változnak, ebben a műfajban ráadásul hihetetlen gyorsan. Nem felelőtlen jóslat, a közeljövőben dömpingje lesz az egyre jobb hordozható gépeknek, és remélhetjük, hogy az áruk is ennek megfelelően alakul, tehát csökken majd.

Utóirat

A gyakorlatban hamar fény derült még néhány szempontra, amelyekre korábban nem is gondoltam. Ilyen a billentyűzet. Ha valaki megszokta a szokásos asztali gépekhez gyártott billentyűkiosztást, az nagyon nehezen fog megbarátkozni a laptopokon alkalmazottal. Sokszor a gombok kicsik és sűrűn egymás mellé zsúfoltak, ezért nehéz, de legalábbis több figyelmet követel a munka. A Vaio A sorozatánál ez szerencsére nem így van, a méret megegyezik a szokásossal, a gondot számomra az jelenti, hogy – mint minden laptopon, kivétel a már említett Toshiba – rengeteg gombnak van több funkciója. Persze meg lehet szokni, de aki felváltva használ asztali, illetve hordozható gépet annak nehéz ezzel megbarátkozni.

Érdekes módon szöveg írásakor kevesebb gondot jelent, hiszen a a betűk – már amennyire a magyar kiosztásnál egyáltalán lehetséges – a helyükön vannak, sokkal több fejtörést okoz a PS használatakor a megfelelő billentyű-kombinációk használata. Mindenesetre nem árt még a vásárlást megelőzően kipróbálni. A probléma megkerülhető egy USB-portos billentyűzettel, ami kényelmetlen, nincs is helye a laptop táskájában, ráadásul ennek használatakor a monitor távolabb kerül, ami szintén problémát okoz.

Gondot jelent az érintőpanel (Touch Pad), amely az egeret hivatott pótolni. Hivatott, de nem teszi, például Photoshopban számomra képtelenség ezzel dolgoni. Megkérdeztem több gyakorlott, PS-ben dolgozó laptopost, senki sem javasolja, ezért jobb, ha rögtön vásárolunk egy egeret. Még jobb, ha olyat laptopot választunk, amihez tartozék, lehetőleg rádiós, optikai fajtát adnak, azzal ugyanis a legképtelenebb helyzetekben is lehet dolgozni.

Figyeljünk a töltők hálózati feszültségére és a hálózati dugaszra is. Az esetek többségében a hálózati feszültség nem jelent problémát, a laptopokhoz szánt töltők 100 és 240 Volt között működnek, kivéve néhány európai gyártmányt, ezek 220 Voltosak. Aki távolabbi vidékre, pl. Amerikába (az egzotikus tájakról már ne is beszéljünk) utazik, annak nem felel meg a 220 Voltos töltő, mert sok országban 110, másutt 240 Voltos (pl. Nagy-Britannia és a volt gyarmatai) a hálózati feszültség. Arra is figyeljünk, hogy a hálózati csatlakozó dugaszok sem mindenütt felelnek meg az európai szabványnak, még abban a esetben sem, ha a helyi hálózati feszültség azonos. Minden esetben az utazást megelőzően győződjünk meg ezekről a dolgokról. Igaz ez természetesen a fotófelszerelésünkre is.

Ha valaki egy gyengébb monitorral felszerelt laptopot vásárol, az nyilvánvalóan sok esetben – otthon vagy a munkahelyén – külső monitorral fogja használni a gépét. Ebben az esetben jól jöhet, ha olyan videokártyával felszerelt típust választunk, amely a korábban már leírt jellemzőkön túl, un. plug and play monitortámogatással bír, vagy két monitort tud kezelni.

Nem ritka az ilyen, de nem is általános, tehát figyelni kell rá. Különösen fontos ez, ha a másik monitor is TFT típus, mert azok csak a natív felbontásukon adnak elfogadható képet. Ebben az esetben a másodiknak az asztali géphez használt monitort konfiguráljuk, így egyszerűbb lesz a munka.

Ne feledjük, hogy a laptopot külső monitor és billentyűzet használatakor ne csukjuk be teljesen, legalább két centis rést hagyjunk (de jobb, ha normál állapotig kinyitjuk), mert az melegszik, és csukott állapotban hosszabb használat során károsodhat a kijelző vagy akár maga a gép is.