SMP Archív: Azt mondod, felcsapnál profinak?

Könnyű nekünk amatőröknek, csak magunknak fényképezünk. Ha meg akarunk, végezhetünk „profi" munkát. A magukat „profi"-nak nevező fotósok 75%-a valójában nem az - csak olyan emberek, akik hébe-hóba pénzt kapnak a munkájukért. Ez nem teszi őket profivá. Az én definícióm szerint profi az, aki teljes munkaidőben fotózással foglalkozik és keresetének 80%-a képeinek eladásából származik. Mi amatőrök dolgozhatunk saját magunknak is, találhatunk saját témákat saját érdeklődésünk szerint. És természetesen mindent lefényképezhetünk. Portrét, családi képet, épületet, csendéletet, tájképet, bármit.

Az amatőrök bármit lefényképezhetnek, amit szeretnének, még az  alkalmi csendéletet is. Egy profi valószínűleg nem készítené el ezt a képet, hacsak nem fizetne neki a Barack és Citrom Termesztők Szövetsége. (Sony F-707)

Hallok időnként amatőröket eltűnődni azon, hogyan próbálnak profi fotóskarriert kezdeni. Be kell vallanom, ilyenkor megfagy az ereimben a vér. Amatőrök számára kevés ennél misztikusabb szakma van. Először is, a munka 70%-a marketing. Ha nem vagy jó a marketingben, nem élvezed, vagy nem akarod csinálni, akkor nem jutsz majd túl messzire.

A profizmus a pozícionálásról is szól. Emlékszem egy elég szánalmas levélre, melyet egy fotóstanonctól kaptam mikor még a magazinnál dolgoztam. A levélben leírta, hogy negyedik évfolyamos a fotósiskolában, és természetfotózásból szeretne megélni, amint végez. Azt írta, nem készített még túl sok természetfotót, mert a sok utazást nem engedhette meg magának, de felhasználhatom a képeit, amiket eddig készített. A levél mellett küldött hat diát, mindegyik sivár kép ugyanarról a nehezen leírható hegyről. Csatolt egy 8 oldalas szerződést is, benne kikötve a képek felhasználásának minden egyes paramétere és a fizetés módjai, amit csak el tudsz képzelni.

Az első dolog, amit a „pozícionálás" jelent az, hogy meg kell bizonyosodnod arról, hogy van kereslet arra, amit csinálni szeretnél. A természetfotózásban olyan öldöklő verseny van, hogy abban csak maroknyi nagyszerű fotós - akik egyben nagyszerű üzletemberek is - tudnak boldogulni. A kölyöknek annyi esélye sem lenne itt, mint hópihének a vaskohóban. Rengeteg ember szaladgál még rajta kívül ezer és ezer kitűnő természetképpel a zsebében, és még ők sem élnek meg belőle.

Rengeteg portrét készítettem az évek alatt, néha pénzért, néha nem. Ez nem tesz engem profivá.

A másik dolog, amit a „pozícionálás" jelent az a specializáció. Rengeteg hivatásos fotós elbukik, mivel nem hajlandók skatulyába zárni magukat. Hiszik (általában megalapozottan), hogy hozzáértésük széleskörű, és mindenféle munkát el tudnak végezni - egy belső tér ezen a héten, egy portré jövő héten, ipari kütyük katalógusfotói meg utána. Sajnos ez nem egyezik a vevők gondolkodásmódjával. Az ipari kütyük fotóinak megrendelői a legjobb ipari kütyü fotóst akarják, és nem álmuk netovábbja, hogy egy portréfotóst alkalmazzanak erre a célra. Ismertem egy srácot, aki fém alkatrészeket fényképezett egy ügyfelének, és meglepődött, amikor az ügyfele egy bizonyos munkára másik fotóst alkalmazott. Mikor rákérdezett, a vevő azt mondta: „De hiszen te öntödei darabokat fotózol. Ez a munka jármű alkatrészekről szólt." Ez ilyen durva!

Az egész a VSF miatt van

A VSF („Védd a Saját Feneked") jellemzi a legjobban a profi fotó megrendelők tipikus gondolkodásmódját. Ne feledd, az ügyfelek az adott munkára leginkább megfelelő személyt szeretnék megszerezni. Az a személy, aki alkalmazza és fizeti  a fotóst legtöbbször jelentési kötelezettséggel tartozik számos főnök felé a céges hierarchiában. Egy ügynökség művészeti igazgatója felel az account managerének, aki felel az ügyfél vállalat  marketing igazgatójának aki felel az értékesítés alelnökének. Így a művészeti igazgató nem kaphat fel csak úgy egy szórólapot azzal a felkiáltással, hogy „Ez a kölyök főleg rock bandákat és piercinges aktokat fotózgat. Na és? Tuti klassz reklámképeket csinál majd az ügyfél kanapéiról." Ugyanis ha az értékesítés alelnökének végül nem tetszik majd a kampány és szeretné megtudni, melyik idióta alkalmazta azt a fotóst, aki nem tud egy normális képet készíteni egy kanapéról, akkor a marketing igazgató a reklámügynökségre mutogat majd, a reklámügynökség az account managerre, az account manager pedig a művészeti igazgatóra. Ekkor a művészeti igazgató nem tud majd megfordulni és védeni a saját fenekét mondván hogy ő a létező legjobb kanapé fotográfust alkalmazta, kinek  kanapéfotóira csodájára járnak, és már fényképezett más kanapégyártók sikeres kampányaihoz - ilyen körülmények között ugyanis neki ezt kellene tennie. A „Bírtam a csávó koncertfotóit Táltos Jánosról, és el akartam vele lenni egy kicsit" típusú válasz általában nem megfelelő magyarázat a főnöknek.

Több ízben kísérhettem figyelemmel azt a folyamatot, amin profi fotósok átmennek akkor, amikor megpróbálják rendbe hozni karrierjüket. Három esetből kétszer valaki (na jó, én is) le kellett ültesse és meggyőznie őket, hogy a legjobb munkáikat egy bizonyos jól körülhatárolható területen végezték, és a jövőben csak erre az egy területre kellene specializálódniuk és itt hirdetni magukat. Azzal ellenkeztek, hogy „mindenféle munkát" meg tudnak csinálni és nem akarják magukat „korlátok közé szorítani". Mi történt? Amikor végül elfogadták a tényt, hogy specializálódniuk kell, akkor megnőttek a bevételeik. Volt egy eset, amikor drámaian megnőttek.

Vannak olyan „profik", akik „mindenféle munkát" elvégeznek, ők a guberálók - elvállalnak minden munkát ami jön, kihozzák magukból a legjobbat, néha sikeresen, néha sikertelenül - végül pedig nagy nehezen kifizetik a számláikat vagy vállalnak más részmunkaidős munkát, hogy kijöjjenek a pénzükből. Legtöbbször azok a profik a legsikeresebbek, akik specializálják és pozícionálják magukat egy bizonyos piaci- vagy ügyfélszegmensbe. Még ha tudnának is sok különböző munkát végezni, nem túl bölcs dolog ezt megpróbálni hirdetni.

A mosoda-biznisz

A másik kérdés, amit felteszek embereknek akik a fotózásból szeretnének megélni, hogy van-e energiájuk és érzékük hogy bármilyen más kis vállalkozást sikerre vigyenek. Elboldogulnának egy saját benzinkúttal vagy elvezetnének egy mosodát? Ha a válasz igen, akkor profi fotósként is elboldogulnak majd. Ez üzlet - egy bevállalós, nagyon kockázatos üzlet.

Van még egy óriási hátránya az üzletszerű profi fotós praxisnak, mégpedig az, hogy hiába megy jól a vállalkozás, igazából semmit nem teremtesz, amit átadhatsz a majd gyerekeidnek, mert az üzlet a te saját szemedhez van kötve. Az ügyfelek nem akarják az asszisztensedet alkalmazni. Nem akarják az utódodat alkalmazni. Téged akarnak. Tehát ha nem akarsz (vagy nem tudsz) dolgozni, akkor a vállalkozás nem termel többé pénzt.

És akkor itt egy alapvető kérdés: milyen keményen tudsz dolgozni? Nem akarok túlságosan általánosítani, de ismerek egy fotóstanárt az ország egyik jobb iskolájából, aki nemrég  panaszkodott diákjaira. „Nem fognak dolgozni" mondta ki egyenesen. Nem pont azt mondom, hogy a fotóstanoncok lusták; hanem azt, hogy bizonyos iskolák nem arról híresek, hogy túlságosan sokat követelnének. A profi fotózás nem „aranyélet", bármennyire is azt gondolnád milyen mókás lenne ha te lennél a következő Galen Rowell. Nem ez a menekülési út a napi 8-tól 4-ig tartó taposómalomból. Összehasonlításként, szinte minden sikeres profi számára a sima napi 8-tól 4-ig munka kényelmes életnek számítana.

Fogadd meg a tanácsom

Legtöbbször azt tanácsolom azoknak, akik profivá válásról álmodnak: ne! Még csak ne is álmodjanak róla. Ez egy kemény, fárasztó üzlet, sok munkaóra, magas költségek és kevés bevétel jellemzi, rengeteg marketinggel, és nem sok lehetőség van, hogy művészi hajlamaid kiéld. Ha tényleg profivá akarsz válni, tégy meg magadnak egy szívességet: hagyd abba fotós tanulmányaid és kezdd el üzleti tanulmányaid. Kezdd el a kemény kutatómunkát. Remek kiindulópont, ha kérsz egy mikrovállalkozási hiteligénylő-csomagot valamelyik banktól. Figyelem, nem azt mondom, hogy tényleg vedd is föl hitelt, de azok a lépések, melyeken keresztülvezetnek az igénylési folyamat során megmutatják, mit kell tudnod ahhoz, hogy saját vállalkozást indíts.

Az amatőrök minden buta dolgot lefényképezhetnek, még ha az csak a lenyugvó nap fénye egy régi postaládán. Egyébként lefényképezné valaki?

Minden másnál fontosabb, hogy ügyesen pozícionáld és hirdesd magad. Bizonyosodj meg arról, hogy van piaci kereslet arra a szolgáltatásra, amit nyújtani szeretnél; kell egy működőképes stratégia a piac megnyerésére; és tudnod kell hogyan győzöd meg a jövendő vevőidet, hogy azokra a munkákra te vagy a legjobb személy. Ez mind nem egyszerű.

Személy szerint én úgy gondolom, amatőrnek lenni sokkal jobb szórakozás.

- Mike Johnston