The Wave

A Wave bejárata

Vannak olyan helyszínek amelyekre azt mondják, ha valaki tájképfotózással komolyabban foglalkozik (és éppen az USA-ban jár) akkor legalább egyszer az életben meg kell látogatnia. Ezek között a helyszínek között előkelő helyen szerepel az Arizonában található "The Wave" formáció. A Wave nem más mint egy különleges homokkő képződmény amely Arizona északi részén a Arizona-Utah határtól nem messze található. Maga az odajutás sem egyszerű, de mielőtt nekivágnánk az útnak pár dologra fel kell készülnünk. Az első és legfontosabb, hogy arra a természetvédelmi területre ahol a Wave található és amely a "Paria Canyon-Vermilion Cliffs Wilderness Area" nevet viseli igen komolyan korlátozzák a belépést. Az területre naponta maximum 20 fő léphet be. Ebből 10 fő előzetes helyfoglalás alapján (általában 3 hónappal előre már le vannak foglalva a helyek). A másik 10 főt az előző nap reggelén sorsolják ki a közeli Ranger állomáson megjelentek között. A főszezonnak számító tavaszi időszakban reggelente általában 50-60 ember között sorsolnak. A nyári időszakban jóval kevesebben vannak, de persze nem véletlenül. Az engedélyek kiadásának rendjéről és az igénylés mikéntjéről a https://www.blm.gov/az/asfo/paria/coyote_buttes/permits.htm oldalon találhatunk részletes információkat.

Pusztai Laci barátommal nyáron próbáltunk bejutni a Wave-be. Előző nap reggel, fél órával a kilenckor esedékes sorsolás előtt oda is értünk a Ranger állomáshoz, amely gyanúsan kihalt volt. Kilenc órakor nem is történt semmi. Félénken bekopogtattunk, majd kérdésünkre a Ranger elmondta, hogy egy kicsit lemaradtunk mivel most épp délelőtt 10 van, mivel Utah és Arizóna különböző időzónába esik. (mi persze Utah-ból jöttünk) Szerencsére aznap reggel összesen hárman voltak előttünk, így minden további nélkül kaptunk belépési engedélyt. (Miután aláírtuk, hogy saját felelősségünkre megyünk be a területre és megadtuk, hogy halálunk esetén kit kell értesíteni )

 
Itt még nem tudom mi vár rám a visszaúton

A Wave megközelítése egy rövidke 5 kilométeres sétát igényel, amely homokkő sziklákon, homokon vezet keresztül. Az ösvény nincs jelölve, a tájékozódáshoz egy pár fényképet és pontos GPS koordinátákat tartalmazó tájékoztatót kapunk. Elsőnek el kell jutni az ösvény kiindulási pontjához (Wire Pass Trailhead) amely 13km-nyi poros földutat jelent, a lehető legrosszabb fajtából. Ez azt jelenti, hogy az út csak magas, négy kerék meghajtású autóval járható és azzal is csak száraz időben. Egy kiadós zápor után az út egyes részei napokra átjárhatatlan sártengerré változhatnak. Ha eljutottunk az ösvény kezdetéhez akkor jön a kellemes séta. Ez a séta tavasszal tényleg kellemes, a szintemelkedés sem több 150 méternél. Nyáron kissé más a helyzet. A nyári átlaghőmérséklet 40 fok körüli, minimális páratartalommal. A napsütésben a homokkő jóval ötven fok felé forrósodik. Ebben az izzó katlanban kell megtenni az 5 kilométert oda és vissza. Ha korán reggel indulunk akkor még a nagy forróság előtt odaérhetünk, de visszafelé mindenképpen megjárjuk a poklot. (a sötétedés előtti vagy utáni sétát a csörgőkígyók miatt nem igazán javasolják). Így már érthető, hogy a nyári időszakban miért is vannak kevesebben.

Ha nyáron vágunk neki az útnak (mint ahogy Pusztai Lacival mi is tettük) akkor a legfontosabb, hogy elegendő folyadékot vigyünk magunkkal. Ez azt jelenti, hogy óránként legalább egy liter vizet számoljunk és ezt fogyasszuk is el. (Mi úgy számoltunk, hogy két óra az út oda és két óra vissza, plusz két óra a Wave-ben, ez összesen hat liter víz, plusz pár liter az autóban). Ne feledkezzünk meg a napvédő krémről és a fejünket, tarkónkat védő sapkáról sem. A fotós felszerelés védelme is fontos, lehet hogy a fekete szín divatos a fotós táskák és hátizsákok esetében, de kifejezetten hátrányos a tűző napsütésben. Ha van esővédőnk akkor érdemes ráhúzni a táskára, ez általában világos színű és valamelyest csökkenti a felmelegedést.

A fekete-fehér technika enged a formákra koncentrálni

Ha elértünk a Wave-be a legjobb ha a pihenéssel kezdjük, majd módszeresen bejárjuk a helyet. Ha felmászunk valahova, figyeljünk arra, hogy a homokkő formák igen törékenyek, jól meg kell gondolni hova is lépünk. A Wave-ben az alakok, színek és formák már-már pszichedelikus kavalkádját találhatjuk meg. A közeli részletektől a grandiózus tájképekig minden féle témát fotózhatunk. A homokkő a sárga és a vörös szinte minden árnyalatában pompázik és magas szaturáció után kiált, de érdemes megpróbálkozni a fekete-fehér képekkel is. (Digitális géppel, persze egyszerű utómunka). Ha szerencsék van, akkor a bejáratnál lévő pocsolya nincs kiszáradva és készíthetünk "klasszikus" tükröződős Wave képeket.

A "klasszikus" Wave kép

Arra nagyon vigyázzunk, hogy a mindenhol ott lévő finom homok ne kerüljön a gépünkbe. Objektívet csak módjával és óvatosan cseréljünk. A homokkő olyan mint a durva csiszolópapír, számítsunk arra, hogy jó néhány horzsolást is be fogunk gyűjteni.

A visszaút életem meghatározó élményei közé tartozik. Lehet, hogy puhány vagyok és egy gyakorlott túrázó nem fáradt volna el annyira, mint én. Nekem a visszaút maga volt a pokol. Különösen a dombnak felfelé vivő, puha homokban vezető szakasz. A képeket nézve ma is az jut eszembe, amikor beszűkült tudattal koncentráltam arra, hogy jobb lábat a bal láb után és újra... Az autóhoz visszaérve pedig milyen finom is volt az addigra jól felmelegedett víz.