Fényképezzünk (megint) fekete-fehér filmre!

Talán mások is vannak, akik úgy jártak, mint én. 20-30 évi fekete-fehér fényképezés után - haladni kell a korral - két évvel ezelőtt vettem egy DSLR gépet. Kétségtelenül soha nem látott távlatok nyíltak meg előttem: események (koncert, táncház, sőt esküvő) fényképezésébe korábban nem mertem belefogni, (amatőrként ezt meg is tehettem) itt nagy segítség a rögtön megnézhető kép, a hisztogram, és a szinte korlátlan "ingyenes" próbálkozási lehetőség. De a művészi (jó, ne túlozzunk: műkedvelői) ambícióimat kiélni hivatott fényképezéssel baj van. Nem találom a helyemet a digitális világban. Talán nem is a digitális mivolta miatt, lehet, hogy csak mert korábban sem sokat fényképeztem színesben (akkor is inkább csak dokumentációs céllal). És valahogy, DSLR géppel a kezemben képtelen vagyok fekete-fehérben gondolkodni, ráadásul amilyen könnyű (jó RAW konverter és jó színprofilok segítségével) digitálisból szép és élethű színeket kicsalni, olyan nehéz szép fekete-fehér tónusokat. Persze nem lehetetlen, mindig csodálattal nézem a NET-en azok munkáit, akiknek sikerül, de én nem tartozom ezek közé.

Vegyük hát elő a fiókból a jó öreg filmes gépet! Menjünk le a pincébe, keressük meg a hívótankot, a hőmérőt, és a többieket! Az igazsághoz tartozik, hogy filmes SLR gépet azért használtam a digitális mellett is, főleg azért, mert nincs a 20-as Flektogonnak megfelelő látószögű APS-C-re való objektívem. Azonban jó pár éve kizárólag C-41-es filmet használok (Ilford XP-2), melyet bármelyik plázában elő tudnak hívni. Most viszont a rollfilmes gépet szeretném leporolni: ha már film, legyen kövér! Rollfilmet pedig nem hívnak kedvenc plázámban (ami útba esik, nyitva van a munkaidőmön kívül is, és összeismerkedtem a laborosokkal). A másik, amit be kell vallanom, hogy a nagyítógép leporolását azért én sem tervezem. Nagyítást ma már elég jót csinálnak, akár a már említett plázában is, csak arra kell ügyelni, hogy a felhasználóbarát élesítő és telítettség növelő plugineket iktassák ki a folyamatból, valamint tisztázni kell a színprofilok kérdéseit is (ehhez nem árt a személyes ismeretség).

Tehát a munkafolyamat a következő:

Hagyományos FF negatív - hívás - szkennelés - Photoshop - digitális nagyítás (nyomtatás)

Mielőtt elkezdenénk nyomni a gombot, mint süket a csengőt, célszerű egy-két tekercs negatív beáldozásával kalibrálni a rendszert. Először is állítsuk fel magát, a "rendszert"! Annál jobb a rendszer, minél kevesebb változó és ismeretlen van benne, annál könnyebb lesz a KÍVÁNT eredményt elérni. A sok pepecselésnek ugyanis - azon túl, hogy a plázában nem hívnak rollfilmet (illetve ahol igen ott nincs benne köszönet)- az lenne az értelme, hogy kiszámítható, kiismerhető, kézben tartható folyamatot kapjunk, ahol a végeredményt az expozíció pillanatában már pontosan tudhatjuk. Válasszunk ki egy, esetleg két negatív típust, amit könnyen be is lehet szerezni! Válasszunk ki hozzá egy fajta hívót, és ismerjük meg a viselkedésüket! Valószínűleg nem járunk rosszul, ha a gyár által hozzá ajánlottat választjuk, de persze más megfontolandó körülmények is lehetnek.

Ezt azért most járjuk körül egy kicsit! Annak idején is problémát jelentett, hogy a drága hívó, melyet sok macerával elkészítettem, (porok oldása, kavargatás, szűrés, stb) előbb romlott meg, mint ahogy kimerült volna. Ez most még inkább így lenne, hiszen a filmet most csak ínyenckedésnek szánom a digitális mellé. Ráadásul elég nehezen követhető, hogy mondjuk a negyedik tekercsnél 21,5 Celsius fokon hány százalékkal módosítsam a hívási időt, és tényleg annyival-e? (Egyáltalán: mettől meddig számít a 8 perc 37 másodperc hívási idő, amikor a vegyszer be- illetve kiöntése legalább 20 másodperc?) Sokkal célravezetőbb egyszer használatos vegyszert használni, állítólag Ansel Adams is ezt ajánlotta. (Nagy koncentrációjú, gyakorlatilag bármeddig elálló törzsoldat, alkalmanként egy-egy tanknyi mennyiségben hígítva). Ekkor az egész folyamatot, minden beöntést, kiöntést, keverést egész pontosan rögzített koreográfia szerint végezhetünk, időről időre pontosan ugyanúgy. (Stopperért sem kell ma már a sportboltba - vagy bolhapiacon árusító ukránokhoz - rohanni, minden mobiltelefonon ott vigyorog... Csak a sötétkamrába nem szabad bevinni: elég kellemetlen, ha elkezd villogni, hogy sms érkezett!)

Ansel Adams rendszere - mint szinte mindig és mindenkinek, az elmúlt ötven évben - most is jó kiindulás lesz, csak kicsit leegyszerűsítjük. Ennek - mármint a leegyszerűsítésnek - az az oka, hogy az Adams által alkalmazott "pluszos" és "mínuszos" hívásokra ezúttal nem lesz szükség, ezt a terhet leveszik a vállunkról a szoftverek. (Ansel Adams "Zónarendszerének" ismertetésétől ehelyütt eltekintek. Ha magát az alapművet - The Negative - nem is könnyű beszerezni, számtalan recenziót, különböző mélységű és igényességű ismertetést, összefoglalást találhatunk a NET-en. Például itt: http://www.fotografus.hu/anyagok/konyvek/AnselAdams.pdf, vagy itt: http://www.normankoren.com/zonesystem.html ) Ugyanígy a Gamma értékkel sem kell olyan precízen foglalkozni, mint az analóg technikában. A jó minőségű (és megfelelően kidolgozott) filmek latitűdje ugyanis óriási: a XII-XIII-as zóna valójában még tele van részletekkel, csakhogy ezeket analóg technikával, a jól exponált negatívokhoz hangolt papírokkal meglehetősen nehéz megjeleníteni. Digitális technikával azonban, 4,0-s Dmax-szal, 16 bites kvantálással, és egy megfelelő, gyakorlatilag szabadon variálható kontrasztgörbével (vagyis hardveresen és szoftveresen egyaránt korrekt szkennerrel) még vígan elő lehet csalni belőle. Persze kissé szemcsés, és az emulzión belüli fényszóródás miatt kissé lágy is az ilyen kép, de közép formátumban ez kevésbé zavaró, mint kisfilmnél, ráadásul itt csak a csúcsfények rajzosságáról van szó, nyilván nem arról, hogy az egész képet bátran exponáljuk, vagy hívjuk túl 3-4 értékkel. Tapasztalatom szerint ez bőven vállalható kompromisszum, cserébe azért, hogy nem kell 3 magazinban 3 különbözően előhívandó filmet vinni. (Adams az egészet egyébként is a nagy formátumhoz találta ki, ahol minden egyes képet külön hívnak.)

Más a helyzet az árnyékrajzzal, helyesebben pontosan ugyanaz, mint Adams idejében. Az átlátszóan maradt celluloidból semmilyen hardveres, vagy szoftveres trükkel nem tudjuk előcsalni a téma részleteit. Legfeljebb a celluloid és a zselatin részleteit, azt viszont nem szeretnénk. Az árnyékrajzot tehát továbbra is megfelelő expozícióval tudjuk biztosítani. Ehhez meg kell ismerni filmünk tényleges érzékenységét, melyet az általunk választott hívóval produkál. A fáma szerint ez az az érzékenység, amelyen az I-es zóna denzitása (feketedése) éppen eltér az alapfátyoltól.

Valójában az is meg van határozva, hogy mennyivel térjen el, és az is, hogy eközben az V. zóna denzitása mekkora legyen. Ezt az expozíció mellett a hívási idő variálásával lehet belőni. A két denzitás viszonyából számítható a Gamma, aminek 0,65, vagy 0,7 értékűnek kell lenni, aszerint, hogy kondenzoros, vagy diffúzoros géppel akarjuk nagyítani. (Vagyis a Gammából számolható vissza a kívánatos denzitás különbség). Na ez az, amitől most eltekintünk, mivel mi szkennelni akarunk, a Gamma érték betartása egyébként is a nagyítópapírok kontrasztértékei miatt fontos. Ha valaki mégis arra vetemedne, hogy ezt a kísérletet végigcsinálja, a szkenner itt is segítségére lehet a denzitométer helyettesítésében. Ehhez csak egy transzparens tesztábra szükséges (pl. a sok szkennerhez is mellékelt IT8), mely a szürkelépcsős részén pontosan meghatározott denzitású mezőket tartalmaz. A konkrét értékeket az ábrához mellékelt fájlból lehet megtudni, némi számolgatás után, de ez igazából nem is lényeges, mivel minket az alapfátyol és bizonyos részek közti denzitás különbség érdekel. Az IT8 szürkelépcsőjének szomszédos mezői között a különbség ¼ fényérték, vagyis 0,075 D. Ezekkel kell a negatív megfelelő részeit összehasonlítani. Csupán arra kell ügyelni, hogy a negatívot TÖKÉLETESEN ugyanolyan beállításokkal szkenneljük, mint a tesztábrát, annak ellenére, hogy azt hivatalosan nem negatívhoz, hanem diához szánták. (Legjobb, ha egyszerre, egy képre sikerül szkennelni, ezt azonban az eltérő méret miatt a legtöbb szkenner nem engedi.)

A számítás valójában fordított sorrendben történik: az 1/3, esetleg 1/2 értékenként változó próba expozíciók közük kiválasztjuk az elsőt, amely a negatívon épp annyi feketedést okozott, amely már láthatóan eltér az alapfátyoltól.

Nézzünk akkor egy konkrét példát! Én az Ilford HP5 és FP4 párost választottam. Bár kétségtelen, hogy a Delta sorozatnak (100-Delta, 400-Delta) finomabb a szemcsézete, amivel - ha az objektív is úgy akarja - szemkápráztató élességet és felbontást lehet elérni, de valamiért nekem a HP5-re és FP4-re készült képek szebbek, olyan igazi "filmes fílingjük" van. Ez persze teljesen szubjektív szempont, de végtére is most esztétikáról is szó van! Hívónak az Ilfotec-HC nevű készítményt fogom használni. Ez 1 literes flakonban kapható, és akár 1:50 -es hígításban is használható. A gyári adatlap egyébként 1+47 -et ad meg, de ettől a könnyebb számolás érdekében önhatalmúlag eltérek! Szintén eltérek a gyári előírástól, amikor nem készítek 1:3 hígítású "raktári oldatot", hanem közvetlenül a tömény szert adagolom injekciós fecskendővel. Ez nem is könnyű feladat, mivel a tömény anyag szinte mézszerű konzisztenciájú. Viszont a tömény oldatra - bontatlan flakonban - korlátlan eltarthatóságot ígér a gyár, ez remélhetőleg bontott, de légmentesen zárt flakonban is több év lesz, azalatt csak elfogy. (Ez 0,5 literes tankkal számolva 100 tekercs film!). Szintén eltértem a gyári ajánlástól a hívási idő tekintetében, ugyanis a HP5-re ajánlott 9 perc túl lágy negatívot eredményezett, ezért az FP4-re ajánlott (és annak meg is felelő) 12 perccel próbálkoztam. Így legalább az sem baj, ha összekeverem őket, sőt akár két különböző negatívot is hívhatok egy tankban.

Összeállítottam a képeken látható tesztábrát. Nagy részét a Kodak 18%-os szürke karton tölti ki (V. zóna). A fehér karton a VII. zónánál világosabb, de a VIII.-at nem éri el. A fekete karton nagyjából a III. zónának felel meg. A fekete kupak és az alufólia galacsin azért került a képre, hogy a maga árnyékaival és csillogásaival "textúrát" adjon az adott felületeknek. A szürke kartonok alól ki-kikandikálnak az IT8-as tesztábra szürkelépcsői. A nagyobbik a már említett ¼ fényértékes lépcsőkkel finomabb, míg a másik a maga ½ fényértékes lépcsőivel gyorsabb, szemléletesebb kiértékelést tesz lehetővé. Ez az összeállítás (a fólia csillogását nem számítva), -3,5-től +2,5-ig 6 fényértékes átfogást jelent, ¼ FÉ lépcsőkben. Ez önmagában nem volna elég a negatív tesztelésére, azonban erről az ábráról nem csak egy képet csináltam, hanem ötöt, (film takarékossági okokból) 2 FÉ lépcsőkben. (-2, 0, +2, +4, +6, ahol 0 felel meg a névleges érzékenységnek, a HP5 esetén ISO 400-nak). Így pl. a +4-es próba VI-os zónája megfelel a 0-s próba X-es zónájának. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy a záridők és a blende értékek (mechanikus szerkezetekről lévén szó) nem abszolút megbízhatók, ezt viszont ellenőrizni lehet a tesztképek "átfedő" szakaszán. Ha pl. a +2-es kép VI-os zónája nem egyezik meg a 0-s kép IV-es zónájával, a különbség csak a mechanika pontatlanságából eredhet, mert a tesztábra tűrése elég "szoros". (Feltételezve persze, hogy sikerült eléggé egyenletes megvilágítást produkálni, de ez talán triviális.)

A tesztképeket természetes fényben célszerű elkészíteni, műfényben ½ ... 1 fényértékkel kisebb érzékenység is adódhat. Leginkább délelőtt 10 és délután 2 között, derült időben, derített árnyékban (szórt fényben). A tükröződés elkerülésére legjobb, ha közvetlenül a tárgyasztal fölött árnyékoló tető van, ami elég nagy ahhoz, hogy tesztábrán sehol se okozzon becsillanást az ég, de azért elegendő, és elég egyenletes megvilágítást enged az ábrára. Én például erkély alatt dolgoztam. A megvilágítás egyenletességét szpotméterrel ellenőrizhetjük, vagy készíthetünk egy felvételt digitális géppel, melyet a számítógépen könnyedén, és nagy pontossággal kiértékelhetünk, persze csak ha nem valami vignettáló kitobjektívet használtunk.

Konklúzió:

A képekről megállapítható, hogy az I. zóna (-2 kép, III. zóna) nem válik el kellő biztonsággal az alapfátyoltól, tehát a HP5 érzékenysége (az általam használt munkafolyamatba illesztve) valamivel a névleges ISO 400 alatt van. Legyen ISO 200! Így némi árnyékrajz-tartalékunk is marad, a csúcsfények beégésétől pedig egyáltalán nem kell tartani, hiszen még a +6 os próba (ISO 6!) is prímán szkennelhető, mint látható, a fólia csillogása itt is szépen elválik a fehér kartontól (mely utóbbi ISO 200-ra vonatkoztatva XII-es zónának felel meg. Ezt csinálja utánam valaki digitális géppel!)

Már csak egy lépés maradt hátra: készítsünk elmentett beállításokat a szkennelő programban (esetemben: Silverfast-AI), melyek segítségével a saját fénymérőnk szerint ISO 200 -ra exponált, Ilfotec HC hívóban 1:50 hígításban, 20 Celsius fokon, 12 perc alatt hívott (meghatározott módon kevergetett, stb) HP5 film "normál", "speciál", illetve "kemény" karakterrel szkennelhető. Ezek helyettesítik az "Öreg Mester" (vagyis Ansel Adams) pluszos és mínuszos hívásait. Természetesen az egyes képek szkennelésekor majd egyedileg, ízlésünknek, az adott kép hangulatának, mindenkori célunknak megfelelően kell a kontrasztgörbét beszabályozgatni, de kiindulópontként nagyon hasznosak lehetnek ezek az elmentett beállítások. Ehhez tudnunk kell, hogy az egyes zónáknak a szkennelt fájlban milyen RGB számértékek feleljenek meg. Norman Koren szerint ezek a számértékek a következők (ld a fentebb belinkelt honlapot):

Ezek felelnek meg a "normál" karakternek. A speciál és kemény esetében nem tudok konkrét számértékekkel szolgálni, ezt tehát csak érzésre állítottam be. Természetesen, ha valakinek van türelme elvégezni egy pár kísérletet ezzel kapcsolatban, (szürkelépcső lefényképezése, kinagyítása különböző fokozatú papírokra, majd beszkennelve a számértékek megállapítása) kíváncsi lennék az eredményre.

Végezetül lássunk egy konkrét témát a kontrasztosabb fajtából: