Infra vakukioldó házilag

Időről időre elgondolkodom olyan soha megválaszolást nem nyerő kérdéseken, mint például, hogy vajon miért gondolják a fotós kiegészítőket gyártó cégek, hogy a fotósoknak a bőrük alatt is pénz van. Most nem az indokolatlanul túlárazott digitális SLR gépekre vagy a többszázezer forintos objektívekre gondolok. Sokkal inkább azokra az egyszerű, látszólag filléres kis dolgokra, amelyek egyszerűségük ellenére elképesztő hasznosságukkal a mindennapi fotózást könnyítik meg. Régebben már volt szó a vakupapucsba helyezhető libelláról illetve annak a kiváltásáról pár száz forintos beruházással. Most ismét egy ilyen eszköz, illetve eszközpár van terítéken.

A több vakuval fényképező amatőrök örökösen visszatérő problémája, hogy vajon mivel is lehet megbízhatóan távolról elsütni a vakukat. Az első ötlet a szinkronkábelek meghosszabbítása, elosztása. Erről volt már szó. A probléma ezzel a megoldással az, hogy ahol kábelek vannak kihúzva ott előbb utóbb valaki el is esik bennük (olyan ez, mint a színpadon lévő fegyver, az is el kell hogy süssék). A kábelek eliminálására két módszer létezik. Az egyik a rádióhullámos megoldás. Egy kis adó a gépre és annyi vevő ahány vakunk van (stúdióvakuk esetén csak egy vevő kell.) Ez garantáltan lelapítja a pénztárcánkat. Egy adó-vevő készlet induló ára 12-19eFt és a határ a csillagos ég. Ráadásul egy rádiós vakukioldó építése sem triviális feladat és a megépítéshez kis tételben beszerzett alkatrészek ára összemérhető a készen kapható eszközével. Marad a másik megoldás a fénnyel történő kioldás.

Ebben az esetben két problémát kell megoldanunk. Az egyik az, hogy a digitális fényképezőgépek beépített vakui a legritkább esetben villannak egyet. Szinte kivétel nélkül legalább egy elővillanással kell számolnunk. Viszont ha a vevő oldalon számolgatni kell, hogy hányat villant az elsütést vezérlő vaku akkor ez feleslegesen bonyolítja a vevő felépítését. (Persze lehet ügyes mikrokontrolleres cuccot is építeni, de a cél az, hogy minél egyszerűbb és olcsóbb legyen az eszköz.) A másik probléma, hogy akármennyire kicsit villan a beépített vaku, akkor is bevilágítja valamennyire a képet. Pedig a több, szabadon pozícionálható vakus megvilágításnak pont az a legnagyobb előnye, hogy a megvilágítást teljes mértékben kézben tarthatjuk.

Kezdjük az első problémával. A megoldás viszonylag kézenfekvő, a beépített vaku helyett tegyünk egy olyan kis vakut a gépre ami csak manuális módban működik és ennél fogva csak egyet villan expozíciónként. Lehet is ilyen eszközt kapni, de az ára csillagászati. Használtan is 10eFT körüli áron kínálják, újonnan pedig 20e felett. Anyagilag sokkal jobban járunk, ha fogjuk a csavarhúzót és inkább csinálunk magunknak egyet (vagy kettőt, ha két vázzal dolgozunk, ne kelljen átrakosgatni állandóan.)

Ez lesz az "áldozat". Minél egyszerűbb annál jobb. Az a legjobb, ha egy teljesen manuális vakut választunk.

Ha a használt fotós cikkeket árusító boltokban vagy akár a bolhapiacon körülnézünk, rengeteg kicsi, általában két ceruzaelemmel működő vakut találhatunk, amelyek tökéletesen alkalmasak az átalakításra. Olyan válasszunk amely nem abszolút mini,mivel kell egy kis hely az átalakítás során beépítendő alkatrészeknek.

Kinyitva látszik, ez a vaku egyszerű mint az ék. Van benne elég hely a leválasztó áramkörnek.

A mini vakuk átalakításakor két megoldandó problémával szembesülünk. Az egyik, hogy igen lassan töltenek újra egy elsütés után. A másik, pedig az ún. talpfeszültség. Az egyszerű felépítés miatt ugyanis a vaku elsütéséhez nem ritkán 300-400 volt feszültségen lévő érintkezőket kell rövidre zárnunk. Ez garantáltan tönkretenné az esetenként csak tíz volt alatti tűréssel rendelkező digitális fényképezőgépünket. A talpfeszültség csökkentéséhez kénytelenek leszünk egy egyszerű leválasztó áramkört építeni. Ennek az áramkörnek a kapcsolási rajza már szerepelt egy korábbi cikkünkben. Kell hozzá egy 3V-os elem foglalattal, egy ellenállás, egy optotirak és egy tirisztor. Az alkatrészek ára körülbelül 600 Ft.

Ez az összes alkatrész amit felhasználunk.

Optotriaknak használjuk a Motorola MOC3020 sorozatú alkatrészét, ebből a 3020,3021,3022, 3023 mind jó, de a 3030 vagy ennél nagyobb számmal jelölt már nem. Tirisztorként a TIC106/TIC107/TIC108 bármelyik változata megteszi. Egy kis darab perforált NYÁK lemezre felszerelve ezek az alkatrészek bőven elférnek a kisvaku házában és az elem miatt sem kell nagyon aggódnunk, pár tízezer elsütést vígan kibír.

A leválasztó áramkör a helyére kerül.

A töltési sebesség növelésére több lehetőség adódik, használhatunk NI-Cd akkumulátorokat amelyek a kisebb belső ellenállás miatt gyorsabban töltik a vakut. A legegyszerűbb megoldás azonban a vaku energiatároló kondenzátorának kicserélése kisebb kapacitásúra. Ha kisebb a kapacitás akkor ugyanakkora teljesítménnyel rövidebb idő alatt lehet teljesen feltölteni. A kapacitás csökkentésével persze a vaku teljesítménye is csökkenni fog, mivel azonban nem fényforrásként használjuk, ez nem okoz problémát. Mielőtt hozzányúlnánk a kondenzátorhoz, mindenképpen győződjünk meg arról, hogy teljesen kisütött-e. Még egy kisebb vakuban lévő kondenzátorban is elegendő energia tárolódik ahhoz, hogy véletlenül megfogva a kivezetéseit átugorjuk a szobát (helyből, átlósan). Nem a legmérnökibb megoldás ugyan, de a legegyszerűbb, ha a kondenzátor kivezetéseit egy JÓL SZIGETELT NYELŰ csavarhúzóval rövidre zárjuk. (Nagy szikrára és nagy csattanásra számítsunk).

Kis szikra, kis áram, nagy szikra, nagy áram. Itt nagy szikra van. Csak saját felelősségre!

A kondenzátor cseréjéhez ne is kísérletezzünk azzal, hogy speciális vaku kondenzátort szerezzünk be. Egyrészről nagyon drága lenne, másrészről pedig olyan kis kapacitással ami nekünk kell nem is igen gyártják. Elméletileg a speciális kondenzátorok jobban bírják a gyors kisütés/feltöltés ciklusokat és később mennek tönkre, viszont a normál kondenzátor ára nem éri el a 100 Ft-ot. A tapasztalatok alapján a kis vakukba elegendő egy 47 mikrofarádos kondenzátor is, csak arra figyeljünk, hogy ugyanakkora feszültséget elviseljen mint az amelyiknek a helyére tesszük. (Ez a kisvakuk esetében általában 330Volt, egy 47uF/400V kondenzátor tehát épp megfelelő, ez sok esetben kitermelhető rossz kapcsolóüzemű tápegységekből is.) Beépítéskor figyeljünk a polaritásra, mielőtt kivesszük az eredeti kondenzátort, jelöljük meg a pozitív és negatív sarkokat.

Jobb oldalon az eredeti kondenzátor, balra pedig a csere.

Ha kicseréltük a kondenzátort és a leválasztó áramkört is beépítettük, akkor már csak egy probléma maradt, a bevilágítás. Ennek a megoldásához azt kell tudnunk, hogy a villanócsövek a látható fény mellett igen komoly mértékben világítanak a közeli infravörös tartományban is. Az érzékelők pedig (ezekről később) legalább ugyanilyen mértékben érzékenyek az infravörös fényre. Annyit kell csupán tennünk, hogy egy infravörös fényt átengedő szűrőt teszünk a kisvakunk elé. (Ha már szétszedtük, akkor fixen be is építhetjük a villanócső elé.) IR szűrőként kiválóan használhatunk exponálás nélkül előhívott színes diát, vagy kicsivel rosszabb hatékonysággal a teljesen beexponált (fényt kapott) színes negatívot.

Egy darab exponálatlan dia, és már van is IR szűrőnk.

Ezzel az első résszel készen is vagyunk. Van egy "láthatatlan" fényt kibocsátó, gyorsan töltődő, exponálásonként egyet villanó, 3V talpfeszültségű vakunk amivel el tudjuk sütni a megfelelő érzékelőkkel felszerelt külső vakukat. Mindez kb. 2000 Ft-ból, kevesebb mint egy óra alatt.

Ezek után jöhet a másik oldal, az érzékelő. Ezt is lehet készen kapni, az egyik "legolcsóbb" gyártmány a HAMA vakupapucsos érzékelője, ennek az ára "csupán" 6000 Ft körüli. Kis ügyességgel, ennek a pénznek a negyedéből is építhetünk sokkal jobb érzékenységű eszközt.

Ha egy pillantást vetünk a fenti kapcsolási rajzra láthatjuk, hogy egy igen egyszerű áramkörről van szó. A legjobb ebben a megoldásban, hogy nem igényel saját áramforrást, mivel érzékelő elemként egy kis napelemet használ. (Pont ugyanúgy mint a HAMA eszköze.) A napelem a vaku villanásakor egy kis áramimpulzust generál, amely impulzus kapcsolja a tirisztort, amely elsüti a vakut. A kondenzátor gondoskodik arról, hogy csak a gyors fényváltozásokra aktiválódjon az eszköz.

Az alkatrészeket pár forintért bármelyik elektronikai szaküzletben beszerezhetjük. Az egyetlen nehézséget a napelem okozza. Vagy nem lehet kapni, vagy ha igen akkor drága. Szerencsénkre a létezik olyan filléres eszköz amely szinte minden szupermarketben kapható és ki tudjuk termelni belőle a szükséges napelemet. Ez a mostanság "divatos" napelemes kerti lámpa. Olyan válasszunk, amelyből a napelem kiszerelhető, mivel pár típus esetén fixen ki van öntve műgyantával az egész szerkezet.

Ez a kerti lámpa tökéletesen megfelel a céljainknak.

A napelem külön alkatrész, amit egyszerűen ki tudunk termelni belőle.

A napelem mellett egy NI-Cd akkumulátort és egy nagy fényerejű LED-et is ki tudunk termelni a lámpából. (Jók lesznek még valamire.) Ha megvan a napelemünk akkor nincs más dolgunk mint összeállítani a kapcsolást. A vaku csatlakoztatásánál használhatunk egyszerű szinkron csatlakozót (ha az elsütni való vakunkon van szinkron csatlakozó), de az általánosabb megoldás a csatlakozós vakupapucs. Ez utóbbi a rendszer legdrágább eleme, használtan akár 700Ft-ot is elkérhetnek érte.

A pár alkatrész a tirisztor lábára forrasztva is elfér a dobozban.

Az áramkör annyira egyszerű, hogy nincs szükség nyomtatott áramköri lemezre az összeállításhoz, elég ha a levegőben összeforrasztott alkatrészeket a dobozba helyezve ragasztópisztollyal rögzítjük. A doboz tetejére előzőleg ragasszuk rá a napelemet. Mivel nem szerencsés, ha a dobozkánk a vakukábel végén lóg, ezért a rögzítéshez használjunk öntapadós tépőzárat, amellyel a vaku oldalához, vagy az állványhoz rögzíthetjük a dobozt.

A következő részben néhány olcsón beszerezhető vakut alakítunk át szabályozható fényerejű, gyorsan töltődő mobil "stúdió" vakuvá.