Mennyire számít fekete-fehér filmhívásnál a 20C°?

Ha kezünkbe veszünk egy új hívót, akkor a (jó esetben) hozzá adott felhasználási utasításban szép nagy táblázatokat találunk a különböző filmtípusok, előhívási idők és hőmérsékletek összefüggéseiről. Ezekben a táblázatokban mindig van egy sor, amely az "elsődleges" vagy "javasolt" előhívási hőmérsékletet jelöli. Általában (de nem mindig) ez 20C°. A kérdés, hogy vajon mit jelent az, hogy "javasolt".

Rögtön az elején meg is adom a választ erre a kérdésre. Igazából semmit sem jelent. Az előhíváshoz melegebb előhívó esetén kevesebb, hidegebb előhívó esetén pedig több idő kell. Ha Budapestről Győrbe megyünk, akkor mehetünk egyenesen az M1 autópályán és viszonylag gyorsan odaérünk, de mehetünk kis mellékutakon is, igaz akkor hosszabb ideig tart az út. Végül azonban ugyanoda érkezünk. Akár alacsonyabb hőmérsékletű hívót használunk, és rövidebb ideig hívunk, akár fordítva. Az eredmény ugyan az lesz. Ugyanaz a tónustartomány, effektív ISO sebesség, szemcsézettség, élesség. Ha ez így van, akkor vajon mi a csudáért van "javasolt" előhívási hőmérséklet?

Ha visszatekintünk az időben, kiderül, hogy nem volt ez mindig így. Réges-régen (egy messzi galaxisban) a hívási táblázatokban nem volt kiemelve a javasolt hőmérséklet. A cégek az amatőrök (és profik) folyamatos "Milyen hőmérsékletet kell használnom, melyik a legjobb?" kérdésözönére válaszul jelölték meg a "javasolt" hőmérsékletet. Arra a kérdésre, hogy miért éppen 20C° a válasz már kissé bonyolultabb. Az tény, hogy a korai filmfeldolgozási kísérletek Angliában és New York állam felső részén folytak. Ezek a helyek meglehetősen hideg klímával rendelkeznek. Ha megnézzük a régi könyvekben a képeket, láthatjuk hogy a kutatók zakót, mellényt viselnek és hosszú laborköpenyt. A munkakörnyezet az év legnagyobb részében meglehetősen hideg lehetett. Ha ehhez az információhoz hozzáadjuk azt a tényt, hogy a 20C° egy kerek szám. Nos akkor már érthető a választás.

A "javasolt" hőmérséklet bevezetése csökkentette a legmegfelelőbb hőmérsékletre vonatkozó kérdéseket, azonban két másik kérdéskört hozott a felszínre. "Mit veszítek, ha nem tudok a javasolt hőmérsékleten dolgozni?" és ugyanez az optimista megközelítésben "Lehet esetleg valami pozitív hatása annak, ha nem a javasolt hőmérsékleten hívom a filmjeimet?". Ezek a viták a mai napig is folytatódnak és hasonló vallási vitakörré nőtték ki magukat, mint a film vs. digitális vagy védőszűrővel vagy anélkül témakörök. Képzeljék el azt a megrökönyödést amikor a Kodak bemutatta a T-Max hívót, ahol a javasolt hívási hőmérséklet 24C volt. Már csak az a tény, hogy nem 20C újabb puskaport adott azoknak akik hitték, hogy igenis van valami fontos a "javasolt" hőmérséklet kiválasztásának hátterében. Az igazság azonban sokkal prózaibb. Mivel a T-max, azon kívül, hogy egy nagyon jó általános hívó, különösen alkalmas volt push hívásra, mégpedig úgy, hogy nem kísérte a push hívásnál addig szokásos komoly szemcsenövekedés. A Kodak érthetően az új termékével a fotós újságírókat célozta meg, akik köztudottan sietős egy fajta. (Ne feledjük, ekkor 1980-at írtunk, a fotós újságírásban még egyeduralkodó volt a fekete-fehér film.) Szóval a Kodak felismerve a gyorsaság iránti igényt, azért jelölte meg a 24C° -ot mint javasolt hőmérsékletet, mert ezen a hívó jóval gyorsabban dolgozott, mint 20C°-on.

Szóval akkor mit is tegyen a lelkiismeretes fotós? Az, hogy milyen hőmérsékleten dolgozunk tulajdonképpen nem számít. Ami fontos az, hogy bármit is választunk, konstans módon tudjuk tartani. Olyan hőmérsékletet válasszunk "normálnak" amelyet a legegyszerűbben be tudunk tartani. Ha melegebb éghajlat alatt élünk, válasszunk melegebbet. A legrosszabb ami történhet, hogy a hőmérséklet túlságosan magas, így a hívási idő nagyon lerövidül ami egyenetlen híváshoz vezethet. Nos ebben az esetben sem kell elkeserednünk, hagyjuk a magas hőmérsékletet és növeljük a hívó hígítását. A jobban hígított hívó, ugyanúgy mint a hidegebb, lassabban dolgozik.

Azonban mielőtt kitalálnánk, hogy melyik lesz a számunkra legmegfelelőbb hőmérséklet. Látogassunk el egy fotósboltba, és válasszuk ki azt a két hőmérőt, amelyek pontosan ugyanazt az értéket mutatja. Az egyiket használjuk, a másikat pedig gondosan csomagoljuk el arra az esetre, ha az elsőt valamilyen baleset érné.

(A cikk a Photo techniques 2005/Jul-Aug számában megjelent cikk, valamint számos fotós fórum hozzászólásai alapján készült)