A tájkép szépsége (idézetek)

Papsziget, 2005 június

„… Mi az oka annak, hogy az erényes ember annyira szereti a tájképet? Mert a táj szépségei táplálják benne a természetes egyszerűséget, úgyhogy örökké köztük szeretne lakozni; mert a források és kövek kötetlen játéka mindig gyönyörűséget okoz neki; mert halászokkal, favágókkal és mindenféle világtól elvonult remetékkel mindig ott találkozhat; s mert a majmok rikácsolása és a darvak szárnyalása mindig közel áll szívéhez. A por és zaj világának fékje és láncai: ettől mindig iszonyodik az ember természete. De hegyi párák és ködök, vagy halhatatlan bölcsek: erre szüntelenül vágyik az ember természete, hiszen ilyet látnia csak ritkán adatik meg. …”

 „… Ezért aki szereti az erdőket és forrásokat, vágyik a párák és ködök társaságára, az csupán álmában lehetne ezek között, füle és szeme azonban mindezt nem élvezhetné, ha nem sietne segítségére egy festő ügyes keze, amely egy szempillantás alatt kivezeti őt a tájba, úgyhogy el sem kell hagynia csarnokában a gyékényt, mert ültő helyében is láthatja a forrásokat és szakadékokat, fülében pedig már-már ott cseng a majomkiáltás és madárcsicsergés, miközben szemét elkápráztatja a hegyek fényének és a vizek színének ragyogása. …”

 „… Korunk legmegbízhatóbb vélekedése szerint a tájképek közt van olyan, amelyben utazni tudunk, van olyan, amely messzi kilátást nyit, van olyan, amelyben sétálgatni tudunk, s van olyan, amelyben szívesen ellakoznánk. Ha egy festmény eléri e hatások valamelyikét, akkor már a kiváló művek osztályába tartozik. …”

A fentiek Kuo Sze A tájkép tökéletessége című írásából származnak, amely A szépség szíve című kötetben jelent meg (Európa Könyvkiadó, Bp. 1984) Tőkei Ferenc fordításában.