Természetfotózási és filmezési irányelvek

Ezen irányelvek erdetileg a nemzeti park igazgatóságok hatósági és szakhatósági munkájának segítéséhez íródtak, azonban a benne foglaltak minden természetfotósra (legyen az kezdő, amatőr vagy profi) érvényesek. Fontosnak tartom, hogy minden a természetfotózással foglalkozó vagy a jövőben foglalkozni kívánó fotós ismerje és betartsa ezeket az irányelveket, és ezzel hozzájáruljon a természetfotósokról kialakult (nem mindíg pozitív) image jobbá tételéhez. - a Szerk.

Gyakorlati tanácsok a védett természeti értékek – különösen a védett és fokozottan védett növény- és állatfajok – filmezésének és fotózásának természetvédelmi szempontú megítéléséhez.

Készítette: Dr. Kalotás Zsolt
A barlangi filmezés és fotózás irányelveit Takácsné Bolner Katalin állította össze

"Az anyag elkészülte után 2005. január 1-től a Kormány a nemzeti park igazgatóságokat megfosztotta hatósági jogköreiktől és ezeket a jogköröket az újonnan létrehozott Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségekhez utalta. Ez némi módosulást jelent ezen Irányelv vonatkozásában is, vagyis ahol az anyag nemzeti park igazgatóságot nevesít ott értelemszerűen a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeket kell érteni"

A XX. század ötvenes-hatvanas éveiben hazánkban még csak néhány filmes foglakozott a természet szépségeinek megörökítésével, növény- és állatfajok filmezésével, de közöttük is a dramaturgizált forgatókönyvek történeteit nyomon követő, ismeretterjesztést vállaló alkotók (pld. Homoki Nagy István, Kollányi ÿgoston, Hárs László) voltak túlsúlyban. A természetfotózás területén a néhány meghatározó alkotón (Vajda Ernő, Vajda László, dr. Tildy Zoltán, Koffán Károly, Nagygyörgy Sándor) kívül csak kevesen művelték a természetet témául választó, nagy szakmai felkészültséget igénylő, időigényes fotóművészeti területet. Napjainkban mind a természetfilmezés, mind pedig a természetfotózás aranykorát éli – hála a felvételi területen mutatkozó rohamos technikai fejlődésnek, az eszközök elérhetővé válásának – ami nemcsak minőségi változást jelent, de a szakterületen tevékenykedők (hozzáértők és dilettánsok, profik és amatőrök, felkészültek és felkészületlenek) száma is ugrásszerűen emelkedett.
Annak, hogy a természetfilmek és a természetfotó manapság ilyen nagy népszerűségnek örvendenek annak másik oka az eltűnő természeti szépségeink iránti nosztalgiában, a gyermekkorunkban átélt természeti gazdagság iránti vágyban, a rohanó tempójú urbánus világ növekvő káoszától való menekülésben, és sokszor a reménytelennek tűnő jövőképtől való elfordulásban gyökereznek. A természet megörökítése magunk és mások számára olyan modern viselkedési formában megnyilvánuló atavisztikus jelenség és pótcselekvés, amely igazolja, hogy az ember a természet elválaszthatatlan része, aki képes létével, cselekedeteivel jelentősen megváltoztatni természetes folyamatokat, képes fajok kiirtására, képes átalakítani a környezetét (sajnos az esetek többségében kedvezőtlen irányban), és képes lehet bölcs együttélésre is a természettel. Az etikus – azaz a természeti értékek mindenek feletti prioritását valló – természetfilmes és természetfotós képalkotó tevékenységével azt próbálja pótolni, amire életünkben sajnos oly kevés minta van, bemutatni, hogy lehet békében, harmóniában együtt élni a természettel. Erre keres példákat a természetben, hogy azokat megörökítse, és segítségével viselkedési normákat népszerűsítsen. Mindebből kiderül, hogy az etikus természetfilmes és a természetfotós nem ellensége a természetvédelemnek, ellenkezőleg, partner a veszélyeztetett természeti értékek megóvásában, csak más eszközöket használ céljainak elérése érdekében. Azonban a természetfotózást, és a természetfilmezést eléggé eltérő képesítésű és természettudományos felkészültségű, illetve eltérő gyakorlati tapasztalattal rendelkező személyek folytatják, ezért tevékenységük előzetes elbírálása nehéz feladat elé állítja a természetvédelmi hatóságokat.

A természetvédelmi hatósági munka során az elmúlt években sajnálatos módon igen jelentős, a kiadott határozatokban is megnyilvánuló megítélésbeli különbségek alakultak ki a védett természeti területeken folytatott, valamint a védett és fokozottan védett növény- és állatfajokra irányuló, az ex lege védett és fokozottan védett barlangokban végzett fotózás és filmezés engedélyezése terén. Ennek oka az, hogy a kérelmek elbírálását végző természetvédelmi ügyintézők egy része sem rendelkezik kellő és alapos ismerettel a fotós és filmes szakterület gyakorlatát illetően, illetve a határozathozatalt megelőzően gyakran nem kér szakmai referenciákat a kérelmezőktől (és kérelmezőkről). A hazai hatósági gyakorlatban a filmezés és a természetfotózás engedélyezésében olyan szélsőségek is megfigyelhetők, amelyek egyes ügyintézők személyes elfogultságát, szakmai hozzá nem értését vélik megerősíteni. Nem egyszer előfordult, hogy külföldi kérelmezők, (személyek, csoportok) – sokszor leinformálhatatlan filmesek, természetfotósok, esetenként dilettánsok, profitérdekelt tévécsatornák, filmgyártó forgatócsoportok stb. – könnyebben és mérsékeltebb korlátozásokkal jutottak forgatási, fotózási engedélyhez a védett területeken, mint azok a kiváló hazai szakemberek, akik országosan ismertek és elismertek, nemzetközi referenciával rendelkeznek, és nem utolsó sorban már sokat tettek a hazai természetvédelem eredményességének érdekében. Utóbbiak számára a természetvédelmi hatóság nem egyszer olyan szükségtelen, természetvédelmi szempontból kifejezetten hibás korlátozásokat ír elő (például nem fotózhat lessátorból, korlátozás nélkül látogatható területeken korlátozza a kérelmező mozgását, hozzá nem értő természetvédelmi őrrel jelölteti ki a lessátor helyét, kutatási tevékenységnek minősíti a művészi igényű természetfotó készítését stb.), ami nemcsak a megálmodott felvétel elkészítését teszi lehetetlenné, de a fotózni kívánt fajok védelmének szempontjából is megalapozatlan.

A kérelmek eltérő alapokon álló elbírálásában kétségtelenül közrejátszik a jogi szabályozás alapjainak változása is. Az 1996. december 31-ig hatályban levő 4/1982. évi tvr. végrehajtására kiadott 8/1982. (III. 15.) minisztertanácsi rendelet a fokozottan védett területeken a filmezést és fotózást természetvédelmi hatósági engedélyhez kötötte. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény [továbbiakban Tvt.] az engedélyköteles tevékenységek között már nem nevesíti a filmezést – kivéve a barlangokban való filmezést és elektronikus képrögzítést, Tvt. 51. § (3) bekezdésének e) pontja – és a fotózást, mivel az nem életszerű (a képrögzítés általános hatósági engedélyhez kötésének engedélyezése a legtöbb esetben a hatósági gyakorlatban nem teljesíthető). Gondoljunk csak a természetvédelmi területeket egyszerű turistaként látogató tömegek természetes igényeként jelentkező, saját és hozzátartozók, barátok számára szánt, emléknek minősülő videózásra, filmezésre és fotózásra. A jogalkotó célja szerint sem fogadható el a hatósági munka természetvédelmi szempontból indokolatlan mértékű bővítése, és nem lehet cél a természeti értékek iránt érdeklődő látogatók felesleges zaklatása sem, különböző hatósági engedélyek beszerzésének előírásával. A jogalkotó úgy gondolta, hogy az ökoturizmusban részt vevő látogatók számára a védett természeti területeken a nemzetipark igazgatóságoknak kell megteremteni a természetvédelmi szempontból biztonságosnak mondható, a látogatók igényeit kielégító infrastruktúrát. Ebbe többek között bele kell, hogy tartozzon a látogatók teljes körű tájékoztatása a védett területek természeti értékeiről, a látnivalókról és az elvárt viselkedésről, az ott előírt korlátozásokról és tiltott tevékenységekről. Ez természetesen feltételezi a látogatók szükség szerinti segítését, valamint a természetvédelmi felügyeletet biztosító technikai és személyi feltételek megteremtését. Mindezek szabályozásának alapjait a természetvédelmi kezelési terv keretében kell rögzíteni.

A hatósági elbírálás zavarainak egyik fontos oka a minisztérium egységes jogszabályi értelmezést segítő szakmai és gyakorlati útmutatójának hiánya is, amely jelentős mértékben közrejátszott abban, hogy nem alakult ki az ilyen jellegű hatósági ügyek szakmailag egységes kezelése az első fokú természetvédelmi hatóságoknál.

Le kell szögeznünk, hogy a természeti értékek (ezen belül a védett természeti területek, tájak, ex lege védett források, víznyelők, szikes tavak, lápok, kunhalmok, földvárak, barlangok, fokozottan védett barlangok, védett és fokozottan védett növény- és állatfajok, stb.) megőrzése és bemutatása a Tvt. szerint elsősorban állami feladat. Megismerésük azonban (az egészséges környezethez való jog részeként) minden állampolgárnak az Alkotmányban biztosított joga. Ehhez a joghoz kapcsolható, hogy a természetvédelmi hatóságnak biztosítani kell a lehetőséget ahhoz, hogy ezekről a természeti értékekről akár saját célból (például emlékképek készítése, gyönyörködés) akár közcélból (oktatás, ismeretterjesztés, regisztráció, dokumentáció, kutatás, stb.) a lehetőségek függvényében elkészülhessenek a célnak megfelelő mozgó, illetve az állóképek, de kizárólag olyan feltételek és körülmények között, amely nem veszélyezteti természeti értékeink fennmaradását.

Mielőtt bármilyen szakmai elemzésbe kezdenénk, célszerű meghatározni a korunkban ismert és a természeti értékek megörökítésére is használt képrögzítési eljárásokat.

I. Az analóg képrögzítés:

a) fényképezés (fotózás): állókép készítése hagyományos fényérzékeny nyersanyagokra (negatív, diapozitív, polaroid stb.).
b) filmezés: mozgókép-készítés hagyományos fényérzékeny nyersanyagokra (negatív, diapozitív)

II. Elektromágnes képrögzítés: videó

III. Digitális képrögzítés: álló- és mozgókép készítés is lehetséges

Természetvédelmi szempontból azonban nincs jelentősége annak, hogy a filmezéshez és a fotózáshoz milyen képrögzítési eljárást használnak, hiszen nem az alkalmazott technika fejlettsége határozza meg a filmezés és a fotózás természetvédelmi kockázatát, hanem az „emberi tényező‿, azaz, hogy a tevékenység milyen módon valósul meg, illetve az a természeti értékekre nézve milyen hatással jár. A későbbiekben ezért a filmezésen az optikai alapú mozgókép-rögzítést, fényképezésen (fotózáson) az optikai alapon történő állókép-rögzítést értjük, tekintet nélkül arra, hogy azt milyen képrögzítési eljárással végzik.

A Tvt. 42. és 43. §-ai határozzák meg azon engedélyköteles-tevékenységek körét, amelyekben a nemzetipark-igazgatóságok első fokú hatóságként közreműködnek a védett és fokozottan védett növény és állatfajok, illetve társulásokra vonatkozó engedélyezési eljárásokban. Miután a filmezés és a fotózás nem szerepel nevesítve az engedélyköteles tevékenységek között, fontosnak tartjuk a vonatkoztatható jogszabályrészletek idézését, hogy pontosan megállapíthassuk hatósági lehetőségeink körét.

42. § (1) „Tilos a védett növényfajok egyedeinek veszélyeztetése, engedély nélküli elpusztítása, károsítása, élőhelyeinek veszélyeztetése.‿

(6) „Fokozottan védett növényfaj egyedének, virágának, termésének vagy szaporításra alkalmas szervének eltávolításához, elpusztításához, megszerzéséhez az igazgatóság engedélye szükséges.‿
Az aláhúzott részről elmondható, hogy a filmezés és a fotózás "természetpusztító gyakorlatában" a múltban nem egyszer előfordultak esetek, amikor a jobb kép/snitt reményében gátlástalanul kiemelték, kiszakították, letörték, levágták stb. a védett vagy fokozottan védett növényt, illetve annak részeit. Erről az elitélendő hozzáállásról és szankcionálásáról a jogszabály egyértelműen rendelkezik. A természetvédelmi hatóságnak – ha ilyen a tudomására jut – kötelessége a jogszabályok szerint szigorúan eljárni.

(7) „Fokozottan védett vagy nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó növényfajok esetén a (3), illetőleg (6) bekezdés szerinti engedély csak természetvédelmi vagy más közérdekből adható meg.‿
A Tvt. e helyen egyértelműen rendelkezik. A természetvédelmi hatóságnak előzetes (!) engedélyében mérlegelési jogköre van a természetvédelmi és a közérdek vonatkozásában.

43. § (1) Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.‿
A természetvédelmi hatóság számára bizonyos fogalmak, melyeket a jogszabály nem határoz meg – például "zavarása" vagy "veszélyeztetése" – nehezen megfoghatók, és a hatósági munkában nehezen értelmezhetők. A "zavarása" fogalom értelmezése különösen problematikus, hiszen vannak olyan vadon élő állatfajok, amelyeket szinte minden emberi tevékenység (például gazdálkodási formák, közlekedés, fényszennyezések, levegő és víz szennyezése stb.) "zavar", a természetvédelmi hatóság ennek ellenére nem tiltja meg ezeket, hiszen a közérdek azt nem viselné el. Nyilvánvalóan nem lehet az irányelv feladata, hogy a jogalkotó helyett fogalom-meghatározásokat adjon, ilyen kérdésekben csupán tanácsokat adhat, illetve segítheti a jogszabály egységes értelmezését. Mint mindig, most is célszerű a gyakorlati életből vett példákból kiindulni. A fotózás és filmezés esetében például abból, hogy a zavarás eltűrhető határa ott van, amit a kérdéses állatfaj egyede káros hatások nélkül elvisel. Ez a viselkedésében egyértelműen megnyilvánul, hiszen amennyiben például a szokatlan "zavaró" hatás ellenére tovább folytatja megszokott tevékenységét, abban az esetben a "zavaró" hatás az eltűrhető szint alatt volt. Ha azonban abbahagyja, és más, például egyértelműen menekülésre utaló viselkedésformákat mutat, a "zavaró" hatás fennáll., még ha "súlyosabb" következménye nincs is az esetnek. Természetesen ez a válaszviselkedés nem fajfüggő (bár nagyon jól jellemezhető a fajok általános érzékenységével). A "zavaró hatás" esetében az egyedi érzékenység is nagyon sokat nyom a latban. A "veszélyeztetés" fogalma könnyebben körülírható. A "veszélyeztetés" a "zavarásnál" jóval erőteljesebb, súlyosabb következményekkel járó hatás. A "veszélyeztetés" esetén már az egyed épsége, nem ritkán magának vagy utódainak élete, szaporodásának sikere is veszélybe kerül/het/. A "veszélyeztetés" ténye a "zavarással" ellentétben a hatósági gyakorlatban legtöbbször tetten érhető, bizonyítható, és természetesen jóval súlyosabb megítélés alá is esik. Az ilyen esetekben a természetvédelmi hatóságoknak kötelessége eljárni a tettes/ek/ vagy a gyanúsítottak felelősségre vonása érdekében.

A Tvt. 43. § (2) bekezdésének b) pontja engedélyköteles tevékenységgé nyilvánítja a védett állatfajok befogását, birtokban tartását és idomítását, amely bizonyos – csupán műtermi körülmények között megvalósítható – fotózásra és filmezésre vonatkozó kérelmek során az első fokú természetvédelmi hatóság számára határozathozatalt jelent. ÿlláspontunk szerint azonban itt elsősorban a „befogáson, a tartáson és az esetleges idomításon, azaz mint bizonyos célok érdekében végzett manipulatív tevékenységeken‿ van a hangsúly, és nem a fotózáson vagy a filmezésen, mint végső célon. Ezzel a különleges esettel itt csupán olyan mértékben foglalkozunk, hogy valamennyi természetvédelmi hatóság figyelmét felhívjuk, hogy az ilyen jellegű engedélykérelmeknél a Tvt. 43. §. (4) bekezdésében foglaltakat alkalmazzák. amely szerint: „Fokozottan védett vagy nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó állatfajok esetén a (2) bekezdés szerinti engedély csak természetvédelmi vagy más közérdekből adható meg.‿ A kérelmek elbírálásánál ezen túl vizsgálni kell, hogy a kérelmező milyen mértékben tud megfelelni a befogásra és a tartásra vonatkozó, a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) kormányrendelet előírásainak.

Meg kell említeni azt a természetvédelmi hatósági gyakorlatban több alkalommal tetten ért hibás jogszabály értelmezést, amely a Tvt. 38. § (1) bekezdésének c) pontja („Védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges különösen: …a terület helyreállításához, jellegének, használatának megváltoztatásához.‿) alapján minősíti a filmezésre és fotózásra vonatkozó kérelmeket. Miután az etikus filmezés és fotózás gyakorlata eleve feltételezi, hogy nem változtatja meg a terület jellegét, nem nevezhető területhasználatnak, ezért e törvényi hely nem alkalmas a tárgyalt tevékenységek minősítésére. A szankcionálás során azonban alkalmazni kell a fenti törvényi előírást, ha a tevékenység a védett faj/ok/ károsításával, az élőhely visszafordíthatatlan átalakításával jár együtt, de ez sajnos gyakran csak utólag derülhet ki.
A természetvédelmi hatóság a Tvt. 37. § (2) bekezdését („Védett természeti területen vagy annak meghatározott részén a közlekedést és a tartózkodást,…ha a védelem érdekei szükségessé teszik – a természetvédelmi hatóság korlátozhatja, illetve megtilthatja.‿) is csak akkor alkalmazhatja a filmezésre és fotózásra vonatkozó kérelmek elbírálásakor, ha határozataiban következetes, és ugyanazon területre vonatkozóan más tevékenységekre (például látogatás, erdeitermék-gyűjtés, gyógynövény-gyűjtés, horgászat, erdészeti- mezőgazdasági munkák, stb.) is hasonlóképpen vonatkoztatja.

Viszont alkalmaznia a természetvédelmi hatóságnak a Tvt. 37. § (3) bekezdését ("Védett természeti terület károsítása, veszélyeztetése vagy jogellenes zavarása esetén a természetvédelmi hatóság köteles az ilyen magatartás tanúsítóját a tevékenység folytatásától eltiltani.‿), ha az engedéllyel rendelkező vagy engedély nélküli filmes vagy természetfotós kimeríti az idézett törvényi tényállást.

Az etikus természetfilmezés és természetfotózás alapelvei között első helyen szerepel, hogy az előkészítő és felvételi tevékenységet a legnagyobb elővigyázatossággal kell végezni. Ügyelni kell arra, hogy a tevékenység az élővilágot a lehető legkisebb mértékben zavarja, károsítsa, hogy ne okozzon visszafordíthatatlan változásokat az élőhelyeken, ne károsítsa, ne szennyezze a természeti környezetet.


Védett és fokozottan védett növények fotózása és filmezése

A tapasztalatlan természetvédők közül többen gondolják, hogy a védett növények filmezése és fotózása ártalmatlan tevékenységek. Ha felkészült, tapasztalt és etikus filmes és természetfotós végzi, akkor valóban a növények szempontjából legtöbb esetben nagyon kicsi a kockázat. Nagy általánosságban elmondható, hogy éppen azok a nagyon ritka, lokálisan előforduló fajok egyedei vannak a legnagyobb veszélyben, amelyek mutatósak, így – amíg lehetséges – mind többen akarják azokat filmen, videón, fotón megörökíteni. Különösen nagy lehet a veszély, ha a növény élőhelye rendkívül sérülékeny (például tőzegmohás dagadólápokban, sziklafalakon, laza szerkezetű, meredek hegyoldalakon, erózióra hajlamos meredek szakadásokban, partok oldalában élő fajok). Az ilyen esetekben már az egyszerű emberi jelenlét és mozgás is olyan visszafordíthatatlan változásokat okozhat az élőhelyen, ami természetvédelmi szempontból mindenképpen kerülendő. A növényfotósok gyarapodó száma pontosan az ilyen sérülékeny élőhelyeken és lokális előfordulású fajok esetében igényli, hogy szigorú, szakmai alapokon álló szabályozással korlátozzuk a látogatást (ezen belül a fotózást és a filmezést is). Gyakorlati tapasztalatok mutatják, hogy még a ritka növény egyedéhez elzarándokoló szakemberek is komoly „nyomot‿ tudnak hagyni a termőhelyen. Még ha olyannyira bizalmasan kezelik is a termőhelyet, egy újonnan előkerülő vagy újra felfedezett fajt a "látogatások után" már keresés nélkül is meg lehet találni termőhelyén, hiszen „kitaposott ösvény‿ vezet a növényhez, amely körül a "lelkes" fotósok „megtisztították, meggyérítették‿ a növényzetet. Nem ritka, hogy a fényképezett növény körül még hetek múltán is jól látszik a „botanikus fotósok‿ hasalása nyomán keletkezett „kifekvés‿. Céltudatos természetkárosítások, meggondolatlan, természeti károkat is okozó beavatkozások szerencsére manapság már ritkábban fordulnak elő, de van tudomásunk arról, hogy filmezés, fotózás kedvéért – a természetfotózás etikai elveit durván megsértők – kiásták a fokozottan védett növényt, letörték a hajtását, leszakították virágát, termését. Sajnos az ilyen típusú természetkárosításokat nagyon nehéz bizonyítani, hacsak nem érik tetten az elkövetőt.
A védett, de különösen a fokozottan védett növények filmezését és fotózását a jogszabályi felhatalmazás alapján elméletileg az ország egész területén joga van a természetvédelmi hatóságnak korlátozni. A Tvt. 42. § (1) bekezdésének alapján, gyakorlatilag azonban meg kell, hogy elégedjünk a védett természeti területekre és a kiemelkedő értékű, de természetvédelmi oltalom alatt nem álló termőhelyekre vonatkozó korlátozásokkal és szakmai felügyelettel. Annak, hogy nem tudunk teljes mértékben eleget tenni a Tvt.-ből fakadó ez irányú feladatainknak, egyszerű okai vannak. A legfőbb ok, hogy az elégtelen létszámú természetvédelmi őri apparátus nem képes az egész ország területén a teljes körű felügyelet ellátására. Mivel például védett fajok – így növények is – jelentős számban fordulnak elő korlátozottan látogatható vagy zárt területeken, lekerített magáningatlanon, gyümölcsösökben, kertekben, sokszor még az ellenőrzés is nehézségekbe ütközik. Egyes védett fajok olyan elterjedtek a védett területeken kívül is, azok filmezésére, fotózására vonatkozó korlátozó határozatokat kiadni értelmetlenség, miközben más esetekben a védett fajok élőhelyének átalakítását, megszüntetését sem tudjuk hatósági eszközökkel megakadályozni. Nem életszerű és nem célszerű természetvédelmi hatósági korlátozásokat olyan élőgyűjteményekre sem meghatározni, amely kezelése nem a természetvédelmi szervezetre tartozik (botanikuskertek, az állatok esetében állatkertek, vadasparkok).
Célszerű, ha a nemzeti park igazgatóságok egy-egy ritkasága és fotogénsége miatt divatosnak számító növényfaj esetében kijelölnek olyan jól megközelíthető termőhelyeket, amelyeket hatósági felügyelettel, a szakszemélyzet kíséretével a kérelmezők fotózhatnak. Megjegyezzük, hogy ilyen esetekben is ügyelni kell az élőhelyek maximális terhelhetőségére, de ennek módját és mértékét a nemzetipark-igazgatóságnak kell megállapítania.

A filmesek között – lévén a filmkészítés megélhetési foglalkozás – arányaiban jóval kisebb a biológiai és természetvédelmi alapokkal rendelkező rendező, operatőr, mint a természetfotósok köreiben, és az is általános jellemzőjük, hogy nem rendelkeznek a megfelelő helyismerettel. A védett, de különösen a fokozottan védett növények filmezésének engedélyezése esetén semmiféleképpen nem szabad eltekinteni a szakszemélyzet jelenlététől, de miután ez a tevékenység egyértelműen szolgáltatásnak minősül, az igazgatóságnak az ilyen esetekben térítési díjat kell megállapítania. A szakkísérő jelenlétének fontosságát az is indokolja, hogy a filmezés mindig jóval nagyobb terhelést jelent az adott termőhelyre, hiszen a filmes stáb munkáját általában több személy segíti, nagyobb eszköztárat vonultatnak fel a forgatásra, ami önmagában is jelentősebb területi terhelést eredményezhet, míg a természetfotós általában egyedül végzi munkáját.

Az átlagos természetfilmesek és természetfotósok igényei jórészt kielégíthetők a fenti elvek megtartása mellett. Vannak azonban a fokozottan védettek között olyan fajok, melyeknek termőhelyi veszélyeztetettsége nem teszi lehetővé, hogy bárki filmezhesse vagy fotózhassa őket, mert annak a kockázata esetlegesen olyan nagy, hogy a természetvédelmi hatóság még felügyelettel sem vállalhatja engedély kiadását. Az ilyen esetekben csak akkor szabad engedélyt adni a filmezésre és fotózásra, ha az egyértelműen természetvédelmi érdeket szolgál. (Itt meg kell kockáztatni azt a kijelentést, hogy a természetvédelmi érdeken túl egyéb közérdek sem lehet elegendő indok, ha egy faj kipusztulásáról vagy megmaradásáról van szó!) Az ilyen kritikus esetekben a növény termőhelyének állandó felügyelete, őriztetése is fontos feladatként jelentkezik a nemzetipark-igazgatóságokon.


Védett és fokozottan védett állatok fotózása és filmezése

A védett és fokozottan védett állatfajok filmezése és fotózása általában sokszorta nagyobb kockázatot rejt, mint ugyanez a tevékenység a növények esetében. Ennek természetes oka, hogy a vadon élő állatok általában az emberi jelenlétet egy bizonyos távolságon belül nem, vagy nehezen viselik el. Természetes tehát, hogy nem maga a filmezés vagy fotózás ténye az, ami zavaró, és esetenként végzetes hatású, hanem annak a módja és időtartama. Mindebből egyértelműnek tűnik, hogy a vadon élő állatok filmezéséhez és fotózásához nem elegendőek a képrögzítés módjának technikai ismeretei, hanem olyan szakértelem is szükséges, ami lehetővé teszi a filmes és a fotós észrevétlen jelenlétét az állatok élőhelyén. Ezen túlmenően a filmessel és a fotóssal szemben magas szintű etikai elvárások is megfogalmazódnak. A természet filmezésének és fotózásának máig érvényes, egyszerű etikai szabályát már dr. Tildy Zoltán megfogalmazta: „Nincs olyan kép, amely megérné, hogy elkészítésével kárt okozzunk a természetben‿. Ezen irányelvet ajánljuk figyelmébe minden természetfilmesnek és természetfotósnak, ugyanúgy, mint a természetvédelmi hatósági munkában dolgozó kollégáknak, akik a témakörben beérkezett kérelmek elbírálásában részt vesznek.

Védett és fokozottan védett gerinctelen állatok fotózása és filmezése

A gerinctelen állatok természetben történő filmezése általában nem jelent zavaró hatást a célállatokra nézve, ha élettevékenységükbe nem avatkozunk be. Gyakran azonban a jobb felvétel kedvéért a célállatot kiemelik eredeti feltalálási helyéről, és a felvétel szempontjából kedvezőbb környezetbe helyezve, esetleg mozgásában korlátozva (például rovarfotózásra alkalmas vivárium, izolátor-sátor) filmezik, illetve fotózzák. Amennyiben a felvételt követően az egyed sérülésmentesen visszakerül eredeti élőhelyére, úgy a tevékenység nem kifogásolható. Amennyiben a védett gerinctelen fajok filmezése és fotózása a célfajok befogását, tartását igényli, úgy tekintet nélkül a területek természetvédelmi (jogi) státuszára 8/1998. (I. 23.) kormányrendelet vonatkozó előírásait kell alkalmazni.

Védett területen természetesen engedélyköteles a tevékenység, különösen, ha az állatok élettevékenységének korlátozásával, rövid időszakra történő befogásával jár. Védett területen kívüli filmezésre és fotózásra vonatkozó kérelmek esetében a határozatban fel kell hívni az engedélykérő figyelmét arra az alapvető elővigyázatossági elvre, amely a védett állatfajok és élőhelyük megőrzésére vonatkoztatható, de egyébiránt a védett területen kívüli engedélyezések is azonos megítélés alá tartoznak, hiszen az ügyek tárgyai elsősorban a védett gerinctelen állatfajok. A természetvédelmi hatóságnak az engedélyben mindenképpen fel kell tüntetni azokat a természeti értékeket, amelyekre az engedélyesnek ügyelnie kell. Meg kell határozni az engedélyesre vonatkozó viselkedési normákat.

A hatékony és eredményes hatósági munka érdekében nem kell túlzásokba bocsátkozni. Ha például az általánosan elterjedt fajok (például nappali pávaszem, atalanta-lepke vagy szarvasbogár, kis szarvasbogár stb.) fotózásáról van szó – ha az nem védett területen történik – a természetvédelmi hatóságnak (például az őrszolgálatnak) nem kell kezdeményeznie természetvédelmi bírságot, illetve engedélyezési határozat kiadását, miután erre egyértelmű jogszabályi felhatalmazással nem rendelkezik.

Védett és fokozottan védett halak fotózása és filmezése

Hazánk vizeinek tisztasága, zavarossága – kevés kivételtől eltekintve – általában nem teszi lehetővé, hogy természetes környezetében filmezzék, fotózzák védett halfajainkat. Ha azonban a védett természeti területen merüléses módszerrel vagy felszínről a vízbe leengedett kamerával kívánnak dolgozni, akkor a természetvédelmi hatóságnak fokozottan ügyelnie kell határozataiban arra, hogy a kérelmezők számára kiadott engedélyekben a filmezés és fotózás helyszínét és időpontját úgy határozza meg, hogy a megfogalmazott előírások és korlátozások ne csak a célállat-csoportra terjedjenek ki. Az engedélyben minden ott élő védett természeti érték emberi tevékenységgel szembeni toleranciáját figyelembe kell venni
A védett halfajok filmeken és fotókon történő bemutatására a hazai gyakorlatban szinte kizárólag befogott példányokat használnak, amelyeket berendezett vagy berendezetlen akváriumokban örökítenek meg. Mivel ezek egyértelműen manipulatív tevékenységnek minősülnek, a késztermékek (mozgó és állóképek) nem lehetnek öncélúak, és nem minősíthetők filmművészeti és fotóművészeti alkotásoknak sem, csupán dokumentarista termékeknek. A kérelmek elbírálásánál a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) kormányrendelet vonatkozó előírásait kell alkalmazni, hiszen a filmezés és a fotózás feltételezi a védett faj befogását és ideiglenes tartását is. Különös figyelmet kell szentelni a tevékenység érdekviszonyainak vizsgálatára, és csak a közérdeknek és természetvédelmi érdeknek tekinthető, illetve közhasznú tevékenységnek minősíthető kérelmeknek szabad helyt adni. Minden esetben a védett fajok természetvédelmi helyzetéből kiindulva, az egyedek érdekeinek messzemenő figyelembe vételével kell meghozni a döntéseket. Nagyon fontos, hogy a kérelem kedvezményezettje alapos biológiai ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezzen a védett halfajokról, hogy természetvédelmi felkészültsége és etikai hozzáállása megfelelő legyen.


Védett és fokozottan védett kétéltűek és hüllők fotózása és filmezése

A kétéltű és hüllőfajok esetében a hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a védett fajokat mind természetes környezetükben, mind pedig terráriumi környezetben gyakran filmezik, fotózzák. A természetben történő fotózás művelői között gyakran találunk olyanokat is, akik az állatokat a felvétel időtartamára ideiglenesen befogják, majd szabadon engedik. A gyakorlott szem az elkészült felvételeken általában rögtön észreveszi a művi beavatkozást, hiszen az állat sokszor nem természetes, hanem természetellenes környezetben, általában nyílt helyen jelenik meg a képeken, és viselkedése is árulkodik a felvétel készítőjének manipulációjáról. Ritkán bizonyítható azonban utólag az etikátlan eljárás, ezért a gyakorlatban legtöbbször következmények nélkül zárulnak a kezdeményezett eljárások. Védett területeken kívül az esetek jelentős részében nem is kérhető számon a filmestől és fotóstól az engedély, hiszen ezeknél az állatfajoknál nagyon nehéz bizonyítani a jogszabályban tiltott „zavarásának‿, „szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése‿ tényét. Miután a hazánkban előforduló védett kétéltű- és hüllőfajok többsége még általánosan elterjedt és helyenként akár tömegesnek is mondható, kijelenthető, hogy populációikra a filmesek és fotósok jelenlegi szintű tevékenysége nem jelentős, ezért a természetvédelmi hatóságok lehetőségeit figyelembe véve – őrszolgálat személyi állományának (az őrök számának) elégtelensége – külön intézkedés a természetvédelmi hatóság részéről általában nem várható el.
Más a helyzet a valóban veszélyeztetett, fokozottan védett hüllőfajokkal, különösen a kipusztulással fenyegetett a haragos siklóval. A filmezést és fotózást a zavarás minimalizálása érdekében a természetvédelmi hatóságnak szigorúan korlátoznia kell! Ez azt jelenti, hogy filmezési és fotózási engedélyt kizárólag természetvédelmi érdekből szabad adni, abban az esetben, ha biztosított a fajok veszélyeztetését kerülő, kockázatmentes megvalósítás. Nyilvánvaló, hogy az engedély kedvezményezettje csak megfelelő szakmai referenciával és gyakorlattal rendelkező személy lehet. Amennyiben ez nem látszik elegendőnek a védelmi célok megvalósítására, úgy hely- és szakismerettel rendelkező kísérőt is ki kell rendelni az engedélyes mellé, természetesen a nyújtott szolgáltatást a nemzeti park igazgatóságnak piaci áron kell elszámolnia.
A rákosi vagy parlagi vipera esetében a filmezésre és a fotózásra csak a természetvédelmi kezeléssel és kutatással összhangban szabad kiadni filmezési, illetve fotózási megbízásokat, de meg kell akadályozni minden olyan tevékenységet – így az állatok terepi zavarásával járó filmezést és fotózást is – ami a védelmi célok megvalósulásának hatékonyságát csökkentheti.
Végezetül figyelmet kell fordítani arra is, hogy a hazai vipera-fajok fényképezése – mivel veszélyes állatfajoknak minősülnek – balesetveszélyes tevékenység, a határozatban erre külön fel kell hívni a figyelmet, és ismertetni kell a balesetek megelőzésének alapvető irányelveit.

Védett és fokozottan védett madarak fotózása és filmezése

Talán valamennyi állatfaj közül a madarak filmezése és fotózása a legnépszerűbb, így hazánkban is ez a legelterjedtebb természetfotózási forma.

A múltban a madarak fotózására leggyakrabban a költési-fiókanevelési periódust használták ki. Egyrészt azért, mert az utódnevelés ösztöne a legtöbb fajnál olyannyira erős, hogy az még az embertől való félelmet is legyőzi, másrészt azért, mert a költőhely, a fészek olyan szűk területet jelent, amelynek „bekamerázása‿ legtöbbször egyetlen állásról (leshelyről) is megoldható, ráadásul a legtöbb madár fészke némi gyakorlattal rövid idő alatt felkutatható. A XX. század utolsó évtizedeiben – a természetvédelmi elvek előtérbe kerülésének következtében – a fészeknél történő fotózás világszerte veszített jelentőségéből, mert kétségtelen, hogy a fészeknél és a fészkelő revírben történő filmezésnek és fotózásnak van a legnagyobb kockázata, ráadásul a legtöbb faj esetében nem csupán az egyed, hanem gyakran az egész fészekalj kerülhet veszélybe. A fészeknél történő filmezés és fotózás közvetlen veszélyét növeli, hogy közvetett veszélyforrások is szerepet kapnak, hiszen a fészekalj feltárása, az emberi jelenlét a ragadozókat is nyomra vezetheti, amelyek azután nemcsak a tojásokat, fiókákat, de a fészken levő szülőt is elpusztíthatják. Nem jelenthető ki ugyanakkor, hogy a fészeknél történő fotózást a kockázati tényezők miatt a természetvédelmi hatóságnak egyértelműen a tiltott tevékenységek közé kellene sorolnia, hiszen a gyakorlat is azt mutatja, hogy kellő szakmai felkészültséggel, a fokozatosság elvét betartva, megfelelően álcázott leshelyről szinte minden faj kockázatmentesen filmezhető, fotózható. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy – bár egyedi különbségek még fajon belül is vannak – bizonyos, az emberi jelenlétet nehezen tűrő vagy el nem viselő fajok esetében meglehetősen nagy kockázata van a fészeknél történő fotózásnak. A legérzékenyebbek a zavarásra a fészeknél a ragadozó madarak, különösen az vágómadárfélék családjába tartozó fajok, a récefélék családjába és a galambalakúak rendjébe sorolt fajok, illetve köztudottan félénkek és zavarásra érzékenyek, a fekete gólya, a túzok, a daru. A zavarást közepesen tűrő fajokhoz tartoznak a vöcsökfélék és a sólyomfélék, az Accipiter és Buteo genusokba sorolt fajok, valamint a lilealakúak, bagolyalakúak rendjébe tartozó madárfajok. A zavaráshoz többé-kevésbé jól alkalmazkodik a lappantyú, valamint a szalakótaalakúak, a harkályalakúak és verébalakúak rendjébe tartozó madárfajok. Természetesen hangsúlyozni kell, hogy a rendszertani hovatartozás önmagában nem határozza meg az egyednek az emberi zavarással szembeni tűrőképességét. A gyakorlatban előfordulnak emberi jelenlétet (zavarást) jól viselő egyedek a legérzékenyebbnek számító kategóriákban is, és vannak a zavarásra azonnali fészekelhagyással reagáló példányok az egyébként toleránsnak számító fajok között is.
A gyakorlatba átültetve mindez azt jelenti, hogy a fészeknél történő filmezéshez és fotózáshoz a természetvédelmi hatóság nem adhat ki engedélyt a lúdalkatúak, a vágómadár-alakúak, a sólyomalakúak, galambalakúak közé tartozó fajokra, valamint a túzokra, a reznekre és a darura (lásd: melléklet). Kivételt képez, ha a fotózás és/vagy a filmezés természetvédelmi célú kutatás részeként történik vagy természetvédelmi érdeknek minősül.

Összefoglalva elmondható, hogy a fészeknél és a fészkelő revírben való filmezést és fotózást általában a kerülendő módszerek közé soroljuk, amelyet bizonyos (külön megnevezett) fajok esetében kifejezetten tiltani, illetve korlátozni kell, de a korlátozás és a tiltás nem általánosítható a madarak osztályára, hiszen vannak olyan fajok is, amelyek szakszerű és fokozatos szoktatás után jól álcázott leshelyről kockázat nélkül megörökíthetők. Alapos mérlegelésre van szükség egyéb madár taxonoknak (például lilealakúak, bagolyalakúak, szalakótaalakúak, harkályalakúak, és az énekesmadarak rendjébe tartozó fajok) a fészkelőrevírben történő (éneklő, revírhatárt-jelző, táplálkozó, ivó egyedek stb.) filmezésére és fotózására, amelyet felkészült, gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakember, megfelelő előkészítéssel gyakorlatilag kockázat nélkül, veszélytelenül végezhet.

Külön kell szólni a telepesen fészkelő, a védett és fokozottan védett fajok, a kis kárókatona, batla, kanalasgém, gémfélék családjába tartozó fajok, csérek, szerkők, sirályok bizonyos partimadár-fajok, partifecske, gyurgyalag, pásztormadár, és az ezekhez társfészkelőként csatlakozó különböző madárfajok fészkelési időszakban a költőhelyen történő filmezéséről és fotózásáról. A költőtelepen történő filmezés és fotózás a legveszélyesebb módja képrögzítésnek, hiszen több fészekaljat veszélyeztet egyidejűleg. Tekintettel arra, hogy a telepesen költő madárfajok szinte mindegyike eredményesen filmezhető és fotózható a táplálkozó helyeken, illetve az ivóhelyeken, ezért nagyon alapos mérlegelést követően csak közérdekből és természetvédelmi érdekből szabad engedélyezni a filmezésnek és fotózásnak ezt a módját. Amennyiben nincs más lehetőség, akkor csak a fészkelési időszak előtt előzetesen megépített, jól álcázott stabil leshelyről, a leshely megközelítését, elhagyását szigorúan szabályozva, megfelelő szakmai felkészültséggel és referenciákkal igazolt gyakorlattal rendelkező operatőrnek és természetfotósnak adható engedély. A csérek, a szerkők, a sirályfélék, a partifecske, a gyurgyalag és a pásztormadár nem tartoznak a félénk, zavarásra érzékeny fajok közé. Esetükben a fészkelőhelyen és környékén szakszerűen felállított leshelyről történő filmezés és fotózás nem jelent veszélyeztetést, de ezeknél is megerősíthető, hogy igazán érdekes és értékes természetfotó a fészeknél általában nem készíthető.

A fészkelő helyen való zavarásnál nagyobb veszélyt jelent a madarak tradicionális dürgőhelyein folytatott filmezés és fotózás. Ha a zavarás a dürgőhelyen egy bizonyos határt átlép, a madarak elhagyják a dürgőhelyet, így az évben elmaradhat a szaporodás – sőt véglegesen meg is szűnhet a dürgőhely. Ebből a szempontból elsősorban a túzokot kell kiemelnünk. A dürgőhelyen a filmezés és a fotózás nagy kockázattal jár, amennyiben nem szakértelemmel és gondosan előkészített módon történik. A hazai gyakorlat szerint egyes dürgőhelyeken jó előre felállított, tájba illő, és a madarak által már megszokott stabil leshelyről, meghatározott időszakban, meghatározott útvonalakon, megbízható, referenciákkal rendelkező személyekre vonatkoztatottan, lépésről lépésre leszabályozva, tehát szigorúan korlátozott módon, a kockázatokat nullára csökkentve történhet csupán a filmezés és a fotózás. Itt is el kell mondani, hogy a felvételkészítéssel járó kockázat nem teszi lehetővé, hogy bármely személy szóba jöjjön, mint operatőr vagy fotós. A kiválasztás szempontjai között a szakmai hozzáértésnek, a kiemelkedő referenciáknak és a természetvédelem céljai iránti elkötelezettségnek kell elsősorban dominálnia.

A vonuló madarak védelme szempontjából nagy felelőséggel jelent az éjszakázó- és pihenőhelyek nyugalmának biztosítása. Ennek azért van különös jelentősége, mert az eurázsiai madárvonulási útvonalakon egyre kevesebb az emberi tevékenységgel kevéssé érintett, ráirányuló zavaró hatásoktól mentes alkalmas pihenőhely, olyan, amelynek környezete a táplálkozási feltételeket is biztosítja a madarak számára. Ezeken a zavartalan pihenőhelyeken a filmezés és a fotózás feltételrendszerének sokkal szigorúbbnak kell lennie, mint más jellegű, madárvédelmi szempontból kevésbé exponált területen. ÿltalában nem javasolható, hogy ezeken a madarak szempontjából igen érzékeny pihenőhelyeken filmezés, illetve fotózás történjen. Amennyiben természetvédelmi szempontból mégis megalapozott igény mutatkozik (természetvédelmi érdek) a képrögzítésre (például természetvédelmi célú kutatás), úgy azt csak nagyon alapos előkészületekkel szabad végrehajtani. Biztonságos távolságra jóval a madarak megérkezése előtt, előre elkészített stabil, jól álcázott, rejtve megközelíthető leshelyet kell építeni, és a tevékenység teljes folyamatát a legrészletesebben, a legbiztonságosabb módon meg kell tervezni. A felvételeket készítő személyek kiválasztása az előzőkben már elmondottak szerint (szakmai alkalmasság, gyakorlat, természetvédelem iránti elhivatottság, kitartás stb.) kell, hogy történjen.

Természetvédelmi szempontból a madarak filmezésére és fotózására a táplálkozó- és ivóhelyek ajánlhatók leginkább. A természetes és természetszerű, valamint az "emberközeli" környezet időszakosan kínál olyan könnyű táplálkozási lehetőségeket, amelyeket madaraink – míg a táplálék kitart – ki is használnak. A szakmailag felkészült, céltudatos filmes és fotós azonban nem várja meg, amíg a természet maga kínálja a jó lehetőségeket, hanem mesterséges etetőhelyek létesítésével, beszállóhelyek és itatóhelyek kialakításával maga teremti meg a filmezés és fotózás feltételeit. Ezzel nem csak a saját céljainak megvalósulását segíti, avagy teremti meg, de kedvezőbb helyzetbe hozza a madarakat is, amelyek a könnyen megszerezhető táplálék, ivóvíz vagy fürdőhely csalogató hatására önként vonulnak a környezetbe illő leshelyén rejtőzködő operatőr vagy fotós kamerája elé.


Védett és fokozottan védett emlősök fotózása és filmezése

A védett emlősfajok filmezésének és fotózásának veszélyei hasonlóak a madaraknál elmondottakhoz, de néhány speciálisan csak emlősökre vonatkoztatható jellegzetesség miatt szükséges a fent leírtak kiegészítése.

A védett kisemlősök filmezése és fotózása a szabad természetben a legritkább esetben valósítható meg, mivel a fajok nagy része éjszakai életmódot folytat, illetve egyébként is olyan rejtett körülmények között él, ahol a hagyományos képrögzítés eszközeivel nincs lehetőség megörökítésükre (kivéve talán a mókust és az ürgét). Az ismeretterjesztés érdekében azonban szükséges, hogy ezen kevéssé ismert fajokról is készüljenek mozgó- és állóképek, ezért a legtöbb esetben – hasonlóan a védett halfajokhoz – vadon befogott példányokat használnak, amelyeket berendezett terráriumokban, nagyobb zárt terekben örökítenek meg. Mivel már a befogás és az ideiglenes tartás is speciális felkészültséget és technikai hátteret igényel, kisemlősök filmezésével és fotózásával nagyon kevesen foglalkoznak hazánkban. A kisemlősök befogására és tartására vonatkozó kérelmek elbírálásakor a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) kormányrendelet vonatkozó előírásai az irányadóak. Itt is vezérlő elvnek kell tekinteni a kérelemben feltüntetett célokat, és csak a közérdeknek és természetvédelmi érdeknek megfelelő, illetve közhasznú tevékenységnek minősíthető kérelmeknek szabad helyt adni. A határozathozatalkor döntő szempontként kell értékelni, hogy a kérelmet benyújtó rendelkezik-e a kisemlősök befogására, tartására vonatkozó alapos ismeretekkel és gyakorlattal, meg tudja-e teremteni az élve befogott állatok ideiglenes tartásának szakszerű tartási és takarmányozási feltételeit. Gondolni kell arra is, hogy a kisemlősök több olyan állatról emberre átterjedő betegségek (zoonózis) hordozói lehetnek, amelyek veszélyeztethetik az állatokkal kapcsolatba kerülőket. A védett kisemlős fajok (sün, cickányok, vakondok, pelék, csalitjáró pocok) populációit általában nem befolyásolja jelentősen, ha néhány példányukat ideiglenes eltávolítják a populációból, ennek ellenére a természetvédelmi hatóságnak kötelessége előírni határozatában, hogy a filmezés, illetve a fotózás befejeztével a fogságban tartott egyedeket a megfogás helyén szabadon kell engedni. Az engedélyező hatóságnak szem előtt kell tartania azt is, hogy a védett fajok szaporodási idejére kiadott engedélyek nagyobb kockázattal járnak, ezért a határozatukban lehetőleg a szaporodási időszakon kívüli időszakot kell megjelölniük.
Három fokozottan védett kisemlős-fajunk, a földikutya, az északi pocok és a csíkos szöcskeegér befogását élve-befogását és ideiglenes tartását azonban kizárólag természetvédelmi érdekből (ha lehetséges, kutatási program keretében) szabad engedélyezni, mert mindhárom faj lokális elterjedésű, ilyenformán aktuálisan veszélyeztetett.
A hatósági tevékenység során a denevérekre vonatkozó filmezési és fotózási kérelmek elbírálásakor két nagyon fontos szempontot kell szem előtt tartanunk. A denevérek a téli hónapokat kiegyenlített mikroklímájú hűvös helyeken (barlangokban, pincékben, bányákban, faodvakban és egyéb üregekben) egyénileg elkülönülten vagy csoportokba tömörülve téli álomban töltik. A kontinentális klímán élő denevérek téli álma felületes, ezért a legkisebb zavarásra felébredhetnek, ami jelentősen csökkenti túlélési esélyeiket. Egyes denevérfajoknál a nőstények és a hímek nyári szállásaikon elkülönülnek. A nőstény állatok ezeken az ellőhelyeken hozzák világra kölykeiket. Mind a telelőhelyeknek, mind pedig az ellőhelyeknek a nyugalmát – ha kell hatósági eszközökkel is – biztosítani kell. Ez általában az emberi látogatásokat megelőző lezárást, ha erre nincs lehetőség, a látogatások korlátozását jelenti. A filmezés és a fotózás olyan tevékenységek, amelyek – ha nem kellő szakértelemmel végzik – hozzájárulhatnak a védett fajok egyedeinek pusztulásához, szélsőséges esetben a telelőhely vagy az ellőhely felszámolódásához. A kockázati tényezők csökkentése érdekében ezért ezeken a helyeken csak természetvédelmi érdekből, a kutatási programok részeként szabad engedélyezni a filmezést és a fotózást. Az engedély tehát csak kivételes esetekre, és csak felkészült, gyakorlott – és a fokozott balesetveszély miatt – biztos helyismerettel rendelkező szakember egyidejű jelenléte és felügyelete mellett adható meg.


Barlangi filmezés és fotózás engedélyezése

A barlangban történő filmezés és fotózás abban az esetben jelent veszélyt a természeti értékekre, ha a mozgás és a felszerelés szállítása addig érintetlen járatrészek taposását, a képződmények és falfelületek sérülését, beszennyezését okozza, illetve az esetlegesen használt kellékek, segédanyagok szennyezik a barlang szilárd kitöltését, vizét vagy levegőjét. E veszélyeztető hatás csökkentésében sokkal nagyobb szerepe van a tevékenységben részt vevők barlangjárási tapasztalatának, mint azok szakmai referenciáinak.
Mindazon barlangok, ahol a közlekedés, azaz a barlang látogatása is a természeti értékek visszafordíthatatlan károsodását okozhatja, a 13/1998 KTM rendelet értelmében korlátozottan, azaz csupán engedéllyel látogathatók vagy zártak. Az igazgatóságok mérlegelési jogkörébe tartozó kivételektől eltekintve – csak olyan személyek ill. szervezetek kaphatnak látogatási engedélyt, akik barlangi túravezető illetve barlangi kutatásvezetői képesítéssel rendelkeznek (13/1998 KTM rendelet 12 § (1) (2), vagy az igazgatóság szakképzett kísérőt biztosít melléjük. Mindezekből következik, hogy az erre potenciálisan érzékeny barlangokban (barlangszakaszokon) a külön nem engedélyköteles tevékenységnek számító fotózás céljából történő látogatás is csak megfelelő barlangi ismeretekkel rendelkező személy által, vagy ilyen személy felügyelete mellett végezhető. A fenti követelményeken túlmenően a fotózó szakmai referenciáinak mérlegelése is szükséges a „szentély-típusú‿, érzékenységük folytán erősen korlátozott gyakorisággal és létszámban, kizárólag tudományos kutatás céljából felkereshető barlang(szakasz)okban tervezett felvételek esetében; az ennyire érzékeny és érintetlen barlang(szakasz)ok száma azonban meglehetősen alacsony (pl. József-hegyi-barlang, Beremendi-kristálybarlang és Nagyharsányi-kristálybarlang egyes járatrészei).
A látogatási engedélykötelezettség alá nem eső barlangokban a fotózás a Tvt 51. § (3) bekezdéséből levezethetően abban az esetben engedélyköteles, ha a tevékenység vagy az alkalmazott segédeszközök a barlang állagára, állapotára, természetes élővilágára kihatnak – ennek betartására az igazgatóságoknak szintén oda kell figyelniük.
A fotózásnál általában lényegesen nagyobb felszerelés- és létszámigényű barlangi filmezés (és elektronikus képrögzítés) a forgatás célja alapján az engedélyezés szempontjából is két kategóriába sorolható. A 13/1998. KTM rendelet 11. § (1) e/ pontban rögzített meghatározásból levezethetően a barlangot csak, mint környezetet, azaz valamilyen elképzelt vagy tényleges esemény színhelyeként, háttereként, díszleteként felhasználni kívánó filmforgatás barlanghasznosításnak minősül és a minisztérium engedélyezési jogkörébe tartozik. Ilyen jellegű engedély – a tervezett helyszín, időpont, időtartam, létszám- és forgatókönyv(részlet), illetve az alkalmazni kívánt eszközök, kellékek és segédanyagok ismeretében – kizárólag olyan barlangra és abban az esetben adható ki, ahol és amennyiben e tevékenység annak állapotában tartós vagy visszafordíthatatlan változást nem okozhat, és az adott jelenet(ek) témája a barlang védett természeti érték mivoltához méltó, azzal összeegyeztethető. Az engedély feltételei között minden esetben előírandó a megfelelő szakmai felügyelet is. Ilyen kérelmek – évente átlag 3 db – főleg az infrastruktúrával rendelkező, idegenforgalmi célra kiépített barlangokra irányulnak; a szolgáltatásért az igazgatóságok díj felszámítására jogosultak.
A szakmai ismeretterjesztést szolgáló (a barlang természeti értékeinek és jelenségeinek, illetve az ott folyó kutatásoknak a bemutatását célzó) filmforgatások engedélyezése során az igazgatóságoknak (Tvt. 51 § (3) e/) a fentiek értelemszerű alkalmazásával kell eljárniuk; s az engedély feltételei között rögzítendő a megfelelő számú és képzettségű (barlangi túravezető vagy barlangi kutatásvezető képesítéssel rendelkező) kísérő személy előírása is. A csak kis létszámban, korlátozottan látogatható barlang(szakasz)okban forgatási engedély csak megfelelő referenciával rendelkező kérelmezőnek adható.
A barlangban való tartózkodás, a közlekedés és a felvételi munka a helyszín miatt fokozottan balesetveszélyes tevékenységnek minősül, ezért a határozathozatal során meglehetősen nagy az első fokú természetvédelmi hatóság felelőssége. A barlangban történő filmezést, fotózást csak a biztonsági feltételeknek megfelelt személyeknek, csoportoknak (barlangi munkában gyakorlatot szerzett, felkészült szakembereknek) szabad engedélyezni. Miután a barlangban való munkavégzés (a filmezés és a fotózás is! balesetveszélyes tevékenység, határozatban elő kell írni az elsősegélynyújtó csomagot, szükség eseten az alkalmas mentőfelszerelés meglétét. Ha a barlangban való biztonságos közlekedés feltételei csak helyi ismeretekkel rendelkező kísérővel (barlangi túravezetővel) érhetők el, azt – a hatósági ellenőrzés feltételrendszere mellett – a határozatban mindig elő kell írni.
Víz alatti filmezés illetve fotózás esetében az igazgatóságoknak a fentieken túlmenően figyelembe kell vennie a búvármerülésekkel kapcsolatos irányelvekben rögzített követelményeket is.


A védett természeti értékek – különösen a növény és állatfajok filmezését – és fotózását engedélyező határozat tartalmi részei


Mindenképpen kerülni kell az úgynevezett alkalmi (felkészületlen és gyakorlatlan) és kezdő természetfotósoknak olyan engedélyek kiadását, amelyek ritka, veszélyeztetett fajok filmezésére, fotózására szól. (A ritka és veszélyeztetett jelző ez esetben nem egyenlő a fokozottan védett jogi kategóriával, de az átfedések jelentősek.) A természetvédelmi hatóságnak mindig arra kell törekednie, hogy filmezési és fotózási engedélyeket csak megfelelő szakmai referenciával rendelkező megbízható személyek, csoportok kapjanak. Amennyiben a természetvédelmi hatóság nem ismeri a kérelmező addigi természetfotós tevékenységét, és nincs birtokában a kérelmező kvalitásait megítélő referenciáknak, javasoljuk, hogy kérjen szakmai állásfoglalást, szakvéleményt a természetvédelem írott és íratlan szabályait messzemenően magáénak valló és kiemelkedő szakmai-művészi szinten dolgozó filmesektől, természetfotósoktól, illetve a természetfotózásban elismert, a természetvédelmi célokat, elveket magáénak valló, természetvédelmi fotós etikai alapelvekkel rendelkező szakmai szervezettől, akiknek tagjai között ott vannak az állami természetvédelem hivatástudattal és több évtizedes gyakorlattal rendelkező szakemberei is.

A védett természeti értékek filmezésére és fotózásra kiadott határozat célszerűen tartalmazza:

– a felhatalmazó jogszabályi hivatkozásokat,
– az engedélyes és a kedvezményezett/ek/ nevét, szervezetét, címét, gyors elérhetőségét, (ha szükséges, a felelős személy nevét, címét),
– az engedélyezett tevékenység végrehajtásának részletes módját és leírását,
– részletezve azokat a védett fajokat, amelyekre az engedély vonatkozik,
– az engedélyezett képrögzítési módszereket és azok alkalmazásának technikáját,
– az engedély időszakának kezdő és záró időpontját és területi hatályát,
– az esetleges területi, napszaki és egyéb korlátozásokat,
– a biztonságos, balesetmentes munkavégzés érdekében megfogalmazott tiltásokat és ajánlásokat,
– a természetvédelmi hatóság ellenőrzésre vonatkozó feltételeit,
– a nemzeti park igazgatóság részéről a kapcsolattartó, illetve az ellenőrző személy (természetvédelmi őr) nevét és elérhetőségét,
– a határozat által érintett tulajdonosok, kezelők felsorolását, érdekeltségüknek megfelelő tájékoztatását,
– az engedély visszavonásának, illetve felfüggesztésének feltételeit

A filmezés és fotózás eredményének ellenőrzése érdekében célszerű határozatba foglalni a természetvédelmi hatóság betekintési lehetőségét az elkészült anyagokba. Néhány esetben azonban hatóságaink még ennél is továbbmennek, és igényt támasztanak az elkészült filmek, videók, illetve fotók természetvédelmi célú felhasználására is. Az ilyen igények érvényesítésének lehetőségei korlátozottak, hiszen az alkotások szerzői jogi védelem alá esnek, még akkor is, ha azok esetleg nem érik el a művészi színvonalat, illetve csupán dokumentatív értékük van. A félreértések elkerülése érdekében javasoljuk előzetes szándéknyilatkozat készítését a szerzővel a készülő filmek és fotók felhasználásáról, amelyben rögzítik a szerző és a nemzeti park igazgatóság jogait, illetve kötelezettségeit, célszerűen a felhasználás módjait és a szerzői honorárium kérdéseit is.

1. számú melléklet

Az alább felsorolt védett és fokozottan védett madárfajok fészeknél és fészkelő revírben történő filmezése és fotózása csak természetvédelmi érdekből, illetve kutatási program keretében engedélyezhető

Lúdalakúak

nyári lúd, bütykös ásólúd, kendermagos réce, nyílfarkú réce, kanalas réce, üstökösréce, cigányréce, kontyos réce, kékcsőrű réce

Vágómadár-alakúak

darázsölyv, barna kánya, vörös kánya, rétisas, kígyászölyv, barna rétihéja, hamvas rétihéja, kékes rétihéja, héja, karvaly, kis héja, egerészölyv, pusztai ölyv, békászó sas, parlagi sas, szirti sas, törpesas, halászsas

Sólyomalakúak

fehérkarmú vércse, vörös vércse, kék vércse, kabasólyom, kerecsensólyom, vándorsólyom

Gólyaalakúak közül

fekete gólya

Galambalakúak közül

kék galamb

Darualakúak közül

daru, túzok, reznek