Tippek és trükkök kezdő tájképfotósoknak

Régebben gyakran vetették a szemünkre, hogy a Fototipp.hu cikkei kissé „elitista” megközelítéssel beszélnek a fényképezésről és a kezdők számára ritkán közlünk írásokat. Amennyiben az „elitista” megközelítés azt jelenti, hogy minden körülmények között törekedjünk a technikailag legjobban kivitelezett fotó elkészítésére, amely a legjobban adja vissza az általunk elképzelt (vizualizált) képet, nos akkor igen „elitisták” vagyunk. Azonban azzal nem értek egyet, hogy a kezdő fotósokkal nem törődünk. Ez a cikk is jó példa ez utóbbira.

A tájkép hálás téma, és talán az egyik olyan ága a fényképezésnek ahol könnyen és viszonylag gyorsan lehet szép képeket készíteni. Ezért aztán a kezdő fotósok legtöbbje megpróbálkozik a tájképfotózással. Ebben az írásban megpróbáltunk összegyűjteni néhány ötletet/tippet amelyek segíthetnek abban, hogy kezdő fotósként is egyedi, technikailag tökéletes és esztétikus képeket készítsen a kedves olvasó. A ötletek sora persze nem lehet teljes. Ha a bárki úgy gondolja, hogy ki tudja egészíteni egy ötlettel, vagy tippel akkor ne tétovázzon, szóljon hozzá.

Fordítsunk időt a téma/helyszín megismerésére

A jó tájkép nem csak egyszerűen „történik”. Bár azt mondják, hogy a jó kép titka „F8 és legyünk ott (F8 and be there)” de ezért általában ennél többre van szükség. Minél jobban ismerjük a helyszínt, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy az elkészített kép nem csak egy egyszerű képeslap lesz. Ha van rá lehetőségünk, a fotózás előtti napon járjuk be a helyszínt, fényképezőgép nélkül. Keressünk témákat, készítsünk jegyzeteket. Vigyünk magunkkal iránytűt és határozzuk meg, hogy merre kel és merre nyugszik majd a nap. Nézzünk utána annak is, hogy a hold hol és mikor lesz látható.

Használjuk ki az „arany órát”

Tapasztalati tény, hogy a tájképfotózáshoz a legjobb fények a napnyugta és napkelte előtti és utáni egy-egy órában vannak. (Persze ez függ a földrajzi helyszíntől és az évszaktól is. Például Izlandon nyáron kb. 6-6 órányi kitűnő fény van és másik 6 órányi használható.) Az alacsonyan álló nap fénye kiemeli a táj struktúráját, a hosszú árnyékok érdekes rajzolatokat hoznak létre. Napközben nagy eséllyel ütközhetünk olyan problémákba, mint a túl nagy kontraszt és a lapos jellegtelen táj.

A horizont nem a kép közepére való

A kezdő tájképfotósok szinte ösztönösen teszik a horizontot a kép közepére. Pedig nem oda való. Döntsük el, hogy a képünkön mi a hangsúlyosabb, az ég, vagy a föld, és ennek megfelelően helyezzük el a horizontot.

Részlet az egész helyett

A tájképfotózásban az egyik leggyakrabban elkövetett hiba, hogy a fotós felmászik egy domb/hegy tetejére és megpróbálja a teljes látványt egyetlen képen megörökíteni. Sokkal eredményesebb, ha inkább kiválasztunk egy részletet és azt helyezzük kiemelt helyre, köré komponáljuk a képet, ezáltal adunk a nézőnek egy olyan pontot, amire koncentrálhat. Gondoljuk el, melyik az érdekesebb, ha egy virágos mezőt fényképezünk le, vagy a virágos mezőn kiválasztunk egyetlen virágot és a mezőt háttérnek használjuk.

Merjünk piszkosak lenni

Általában igaz, hogy egy adott témáról jobb képet tudunk készíteni, ha lehasalunk és alulról fényképezünk, vagy ha felmászunk egy magasabb helyre pl. egy fára és madártávlatból fotózunk. A siker titka, hogy olyan szemszögből mutassuk meg a témát, ahogy hétköznapi körülmények között az egyszerű szemlélő nem láthatja.

„Várjunk az égre”

Ne valami égi beavatkozásra gondoljunk, arról van szó, hogy a szép ég kulcsfontosságú a jó tájképhez. Hiába gyönyörűek a fények, és hiába választottunk ki egy különleges nézőpontot, ha az ég jellegtelen akkor jó eséllyel a kép is az lesz.

Állvány, állvány, állvány (és távkioldó)

A tájképfotózás két legfontosabb kelléke az állvány és a távkioldó. A tájképek legtöbbjénél általában azt szeretnénk, hogy az előtér és a háttér is egyformán éles legyen, ehhez viszont nagy mélységélesség kell, azaz szűk blende. A szűk blendéhez pedig hosszú záridő és stabil fényképezőgép. Ha már állványon van a gépünk, akkor mindenképpen használjuk távkioldót, mivel akármennyire is finoman nyomjuk meg a gépen az exponáló gombot, mindenképpen bemozdítjuk egy kicsit a gépet. Ha otthon hagytuk a távkioldót, akkor szükségmegoldásként használhatjuk a gép időzítőjét. A legtöbb modern gépnek van egy rövidebb időzítése ilyen célra. Az állvány és a távkioldó mellett még egy dolgot tehetünk a tökéletesen éles kép érdekében - amennyiben van a gépünkön - akkor használjuk a tükörfelcsapást. A tükör felcsapódása okozta bemozdulás, különösen teleobjektívek használata esetén okozhat gondot. (részletesebben itt olvashatunk a tükörfelcsapásról). Ha az objektívünkön, vagy a gépünkön van képstabilizáló rendszer, azt mindenképpen kapcsoljuk ki. Akármit is mondanak a gyártók, az állvány és az IS (VR) nem férnek meg egymással.

Az állvány használatának még egy fontos előnye van. Lelassítja a kép elkészítésének folyamatát, jobban átgondoljuk, hogy honnan fényképezünk és ezáltal a kompozíciót is gondosabban választjuk meg.

Tanuljuk meg használni a polárszűrőt

A digitális fotózás világában szinte mindegyik hagyományos szűrő emulálható az utómunka során - a polárszűrő kivételével. A tájképfotózásnál sokan úgy gondolják, hogy a polárszűrő csak arra jó, hogy az ég kékjét sötétítse, így kiemelve a szép fehér bárányfelhőket. Azonban a polárszűrő ennél sokkal többet tud. Segítségével csökkenthetjük a nemkívánatos csillogásokat, legyen szó akár víztükörről, vagy akár a levelek felületén lévő vízről. Mindig legyen nálunk, és ne féljünk használni. Tévedés azt hinni, hogy a polárszűrőt csak napsütésben érdemes használni. A borult ég fénye ugyanúgy tükröződik a növényeken és ez a tükröződés csökkenti a színek intenzitását. Érdemes a szűrőt a kezünk ügyében tartani és mielőtt fényképeznénk, csak próbaképpen, azon keresztül is megnézni a témánkat. Nem is kell felcsavarni az objektívra, csak tartsuk a szemünk elé és forgassuk meg legalább 90 fokban, hogy lássuk a hatását. Fontos, hogy nem mindegy melyik oldalát tarjuk magunk felé, ugyanúgy kell tartanunk, ahogy az objektívre is feltennénk.

Ne bízzuk magunkat a fénymérőre

A tájképfényképezés lassú, átgondolt tempója szinte kínálja a lehetőséget, hogy manuális módban exponáljunk. Készítsünk a fénymérő által javasolt expozíció mellett néhány sötétebb és néhány világosabb felvételt is. Akármennyire is fejlett a gépünk „intelligens” fénymérője, esztétikai érzéke egy csepp sincs. Nem tudja eldönteni, hogy az adott kép esetleg kissé alul vagy felül exponálva néz ki jobban. Ha már az expozícióról beszélünk, fontos, hogy ne bízzunk a gépünk kijelzőjében. Az ott mutatott kép csak halvány utánzata az elkészült képnek.

Le a klisékkel

A kezdő tájképfotós gyakran esik abba a hibába, hogy a már jól bevált kliséket ismétli meg, elkészítve a sokadik képeslapot az adott témáról. Merjünk kísérletezni, játszunk a nézőpontokkal, expozícióval, részletekkel. Mindig arra törekedjünk, hogy a táj olyan arcát mutassuk meg amelyet a hétköznapi ember nem, vagy csak ritkán láthat meg. Alakítsuk ki saját stílusunkat. (Ez utóbbihoz érdemes elolvasni Alain Briot erről szóló írását az Esztétika és Fotográfia sorozatban).