Könyv (nem) ajánló: Baki Péter : Fényképészet

A bolhapiacon nézelődve akadt meg a szemem ezen a könyvön. Komoly, vastag könyv és borítóján a 2010-es évszám szerepel. Belelapozva azonban kiderül, hogy az 2007-ben megjelent könyv harmadik, változatlan kiadása. A bevezetőben a szerkesztő Baki Péter így ír:

Sajnálatos tény, de azok, akik professzionális fényképészettel foglalkoznak – vagy munkavállalóként, vagy tanulóként –, ma is azt a szakirodalmat használják, amelyet az 1980-as években írtak, ha nem még régebben. A fototechnika viszont, ahogy az más műszaki tudományágban is megfigyelhető, ez idő alatt gyökeresen megváltozott. Azok a szakkönyvek pedig, amelyek ezt a technikai változást bemutatták, üzletileg sikeresnek bizonyultak ugyan, de tartalmukban és terjedelmükben a műkedvelő fotográfusoknak szolgáltak hasznos információval. Kötetünk ezen a helyzeten próbál változtatni.

A könyv tizenkilenc fejezetét tizenegy szerző írta és mivel a szerzők legtöbbje valóban ért is ahhoz amiről ír, így a könyv nem egy könnyű olvasmány. Ha valaki komolyan meg szeretne ismerkedni a fényképezés műszaki, tudományos, esztétikai, munkavédelmi, jogi és még számos más aspektusával akkor bőven talál tartalmas olvasnivalót a könyvben.

Sajnos azonban egy komoly probléma felett nem tudok elsiklani. A könyv aktualitásának szempontjából talán legfontosabb és legérdekesebb fejezete „A digitális technika sajátosságai”  lenne, azonban ez a fejezet az, ami minőségében messze kritikán aluli. Bődületes zöldségek, slendrián megfogalmazások és érthetetlen zagyvaság jellemzi ezt a fejezetet. (Ez sajnos igaz az adott szerző által írt többi fejezet azon részeire is ahol megemlíti a digitális technikát)

Néhány „gyöngyszem”:

Rögtön az fejezet elején érdekes fejtegetést olvashatunk arról, hogy a CMOS is egy CCD és a helyes megnevezés a CCD-CMOS és a CCD-NMOS lenne, vagy, hogy a FrameTransfer-CCD-k legnagyobb hátránya hogy nem adnak élőképet a hátsó kijelzőn.  (Ez persze így hülyeség, hisz a CCD-k és a CMOS-APS-ek (Active Pixel Sensor) működése alapjaiban különbözik egymástól. A FT-CCD-ket pedig érdekes módon először professzionális videó kamerákban kezdték használni.)

Szintén a fejezet szerzőjétől hallhatjuk először a színszórás (diszperzió) és a kromatikus aberráció fogalmainak mesteri összemosását. (Ez előbbi optikai tulajdonság a másik viszont lencsehiba)

Aztán vannak még olyan finomságok, mint a profi digitális hátfalak pixel szintű kalibrációja, a CCD-k „color-gamutja” vagy a mozaikszűrők és a moaré közötti érdekes összefüggések zavaros fejtegetése.  De az is megér egy misét, hogy nem sikerült az írható CD/DVD felépítését sem helyesen lerajzolni, ill. elmagyarázni. Viszont a CD evő gombák urbánus legendáját tényként tálalja elénk a szerző.

Azt pedig végkép nem értem, hogy egy szakíró miért nem tudja, hogy a tű az hegyes, a penge és a fénykép pedig éles és nem fordítva.

Tulajdonképpen, ha a fenti szerző által írt fejezetek digitális technikára vonatkozó részét kiveszem a könyvből, akkor egy magas színvonalú, mély elméleti tudást adó könyvet kapok. Viszont akkor a lefedett témákat tekintve nem sokban különbözik az etalonnak számító Sevcsik-Hefelle féle, 1980-ban megjelent, azonos című könyvtől. Kár, mert a digitális technikával korrekt módon kiegészítve a könyv lehetne egy átfogó, aktuális akár tankönyvként is használható alapmű. (A szerkesztő előszavában is hasonló célokat fogalmaz meg.) De így ez csak egy elvetélt kísérlet és sajnálatos, hogy egyetlen társszerző miatt másik tíz szerző munkája is devalválódik.