Alain Briot : Esztétika és fotográfia (I.rész)

Ez az cikk az első egy tíz részből álló sorozatban, melyben a fotográfia esztétikai vonatkozására tervezek fókuszálni. A sorozat célja, hogy segítsen esztétikailag kielégítő, azaz szép fotókat készíteni.

A cikksorozat szoros kapcsolatban áll 2003-2004-ben tartott műhelysorozattal (Workshop Series). A műhelymunka során a terepen, gyakorlatban valósítjuk meg az esszékben kifejtett ötleteket, technikákat és megközelítéseket. Ezek együttesen szolgálnak erős alapként a további fejlődéshez.

Az első cikket egy előszó vezeti be, majd a kifejtendő területek közül elsőként a fotós látásmód kérdéseivel foglalkozik.

Első rész: Fotós szemmel látni

Bevezetés

Amikor Michael Reichmann, Luminous Landscape portál gazdája először kért arra, hogy esztétikáról írjak neki, az első reakcióm ez volt: "Mit értesz esztétika alatt?". Aztán ahogy tovább beszélgettünk az ötletről, miközben együtt fotóztunk az Escalante Grand Staircase National Monument természetvédelmi területen, és Michael kifejtette, mit is ért esztétika alatt, egy kicsit még mindig tanácstalannak éreztem magam. Még most, miután már belevágtam a témába, sem találom könnyebbnek, hogy olyasvalamiről írjak, ami munkám lényegi része.

Miért ilyen nehéz elmagyarázni valamit, amit minden nap művelünk: az intuitív, szinte öntudatlan cselekvéseket, megfontolásokat? Azt hiszem, az ok egyszerű. Azért nehéz, mert önkéntelenül, szinte könnyedén történnek, anélkül, hogy gondolkodni kellene róluk..

Esetemben az is megnehezíti kialakult módszer szavakba öntését, hogy a rendszer hosszú idők próbálkozásai alatt, az elkövetett hibákból tanulva, évek kísérletezései során állt össze. Így jutottam el odáig, hogy egyszer csak rápillantok egy régebbi fotómra, és felötlik bennem: "Ez tényleg jó, nagyon tetszik. Hogyan jutottam idáig?" Úgy – és te is, kedves olvasóm –, hogy kitartottunk, nem adtuk fel, és annyira szerettük a fényképészetet, hogy valami módon mindig megtaláltuk a módot és a motivációt a folytatáshoz, még ha az eredmények nem is voltak mindig kielégítők.

Vizuális típus vagyok. Nem csak a fényképészetet művelem hosszú ideje, de különböző képzőművészeti ágakban is dolgozom. Bár 1980 óta foglalkozom fényképészettel, egyetemi végzettségemet művészként: festőként és grafikusként szereztem, és előtte is alkottam már szüleim iránymutatásai alapján.

Mindezeken belül is az általam látott szépség elképzelhető legesztétikusabb ábrázolására törekszem. Naponta művelem az esztétikát, bár nem így nevezem; igazából nincs is neve ennek a tevékenységnek. Szép tájképeket alkotok, ez minden.

Így hát arra törekszem, hogy hatékonyan tanítsam azt, amit csinálok, azonban szeretném azt is elkerülni, hogy túlságosan elbonyolítsam a dolgot. Végtére is könnyű lenne elméleti szempontból megközelíteni a kérdést, hosszú, nehézkes szakkifejezéseket használni és egy olyan tanulmányt létrehozni, amely lehet, hogy tudósok érdeklődésére számot tarthat, ám semmilyen segítséget nem nyújtana a jobb képeket készíteni szándékozó fotósoknak.

Hogyan magyarázzam el hát világosan, és a lehető legtömörebben az öntudatlan döntéseket? Egy mód erre a folyamatok lépésről lépésre történő lebontása, részterületek kijelölése. Cikksorozatomban ezt a módszert fogom követni. Előnye, hogy egyszerű, lényegre törő, és a fogalmakat logikus, szervezett sorrendben járja be.

Ebben a pillanatban kilenc ilyen, az esztétikához kötődő fő területet látok, melyek együtt fedik le mindazt, amin fotózás közben dolgozom:

1 – hogyan lássunk fotós szemmel

2 – hogyan komponáljuk meg a fényképet

3 – Hogyan válasszuk ki a legjobb objektívet az adott kompozícióhoz

4 – hogyan találjuk meg a legjobb fényt az adott képhez

5 – hogyan válasszuk ki a legjobb "filmet" az adott képhez

6 – hogyan határozzuk meg a legjobb expozíciót az adott jelenethez

7 – hogyan válasszuk ki fotóink közül az "örök darabokat"

8 – hogyan állítsuk össze portfóliónkat

9 – hogyan alakítsuk ki saját személyes stílusunkat

Ebben a cikksorozatban ezt a kilenc területet járom be, leírom saját megközelítésemet, az eszközöket (nem csak fényképezőgépeket, ahogy látni fogjuk), amiket használok. Saját fotóimat fogom példaként használni, mindig az adott témához illeszkedő képeket kiválasztva, és leírom, miért és hogyan készült az adott kép.

Végül: a sorozat egyes elemei ugyanazokat a lépéseket követik, melyek bennem játszódnak le egy kép elkészítése során. Én is ezeket ajánlom: találj valamit, amit le akarsz fényképezni, komponáld meg a fotót, válaszd ki a megfelelő gyújtótávolságot, ellenőrizd a fényviszonyokat, válaszd ki a megfelelő filmet, határozd meg az expozíciót, válaszd ki a neked legjobban tetsző képeket, végül állíts össze egy portfóliót és alakítsd ki saját fényképészeti stílusod.

Ha ez a lista, ez a módszer most ijesztőnek hangzik is, ne aggódj. Engem is elbátortalanított, amikor nekikezdtem, és néha még most is elfog ez az érzés. Ne feledd, hogy a cikkek célja az, hogy lépésről lépésre végigvezessen ezen a folyamaton, és segítsen kialakítani azokat a technikákat és szokásokat, melyek végigvezetnek a fent vázolt hosszú listán és úton. Ez csak a térkép, szamárvezető. Lépésről lépésre fogjuk bejárni, ma elsőként a látást véve szemügyre.

2 – Látás

Itt a fotós látás megteremtéséről, a kamera látásmódjának elsajátításáról szeretnék írni. Célunk, hogy megtanuljuk a világot a kamera szemével látni.

Szilárd meggyőződésem, hogy nem tudok olyasvalamiről jó fényképet készíteni, amit nem láttam előtte tudatosan fotós szemmel. Más szóval: először meg kell látnom a fotó lehetőségét, magát a fényképet, mielőtt elővenném a fényképezőgépet, hogy megkomponáljam a fotót. Ez eléggé magától értetődőnek hangzik, de nem az. Sok fotóssal találkoztam, aki szinte csak "lövöldöz", remélvén, hogy a hazavitt kockák tömegében majd találnak egy igazán jó képet; ez a megközelítés azonban gyakran okozhat csalódást.

Ez nem jelenti azt, hogy sok képet készíteni eleve elítélendő. Sok profi fotós készít sok képet, kitűnő eredményekkel. Õk azonban ismerik a fotós látásmódot, és nem csak a jó kép reményében lövöldöznek összevissza. Megjegyzésemet nem az elkészített képkockák számára alapozom, hanem a fotózás tudatosságára, a fényképész látásmód meglétére vagy hiányára, és arra, hogy amit a fotós lát, az közvetlenül befolyásolja azt, hogy mit és hogyan fényképez le.

A fotó művészete voltaképp a látás művészete ugyanúgy, mint más kétdimenziós művészeti ágak, mint a festészet vagy a rajz. A fotózás tulajdonképpen nem más, mint a látás művészetének tanulmányozása és gyakorlása.

3 – Absztrakció

Tavaszi tájban sétálok, körülöttem madarak csicseregnek, friss virágillat leng körül. Lágy szellő lengedez, gyengéden borzolja a fák leveleit. Pihentnek és energikusnak érzem magam, felvillanyoz a meleg, és a tavaszi megújhodás.

Ha azonban egy fényképet akarnék komponálni, ami kifejezi ezeket az érzéseket, akkor figyelembe kell vennem, hogy sem a lágy szellő, sem az illatok, sem a nyugalom utánozhatatlan érzése nem kerülhet rá a fotóra. Nem lesznek ott a végleges nagyításon, hacsak fotográfiai tudásom segítségével nem alakítom át ezeket a nem látható érzéseket vizuális információvá, mivel a fénykép kizárólag vizuális információt tartalmaz. Csak annyi marad meg az eredeti élményből, amennyit láthatunk. Minden más érzés – a hangok, illatok, érintések és az érzések – eltűnt, pusztán a látvány marad.

Lehetséges ezeket az érzéseket látható dolgokkal ábrázolni? Hitem szerint igen, és ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy elmagyarázza, hogyan lehetséges ez. A sikert azonban csak a tanulás, gyakorlás és a vizuális készségeket fejlesztő gyakorlatok garantálhatják. Ez egyébként a fotográfus számára a legnagyobb kihívás, ez különbözteti meg a mestert a tanítványtól. Ahogy Ansel Adams mondta: "Ne csak azt fényképezd, amit látsz; azt is, amit érzel." Komoly kihívás, de nem lehetetlen.

4 – Fókusz

Fókuszáljunk a látványra. Ahogy az előbb láttuk, könnyű bedőlni az érzékszerveknek: azt gondolhatnánk, hogy ami jó érzést kelt, kellemesen hangzik és finom illatos, az bizonyára jól is fog kinézni. Most már tudjuk, hogy nem szükségszerűen ez a helyzet. Az, ami mind az öt érzékszervünket használva ragadja meg figyelmünket nem biztos, hogy a táj vizuális szépsége.

Ezért aztán a sikeres fotó készítéséhez az alábbi kérdéseket kell feltennünk magunknak:

1. Van-e valami érdekes látvány az elém táruló tájban?

2. Ha igen, mi a legfontosabb vizuális élmény a tájban?

3. Feltéve, hogy eldöntöttem, hogy készítek egy fényképet: hogyan tudom úgy lefotózni a tájat, hogy az elkészült kép közvetítse a most érzett érzéseimet?

Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kérdésekre, meg kell tanulnunk fényképezőgép módjára látnunk.

5 – Két dimenziós látás

Hogyan tanulhatunk meg a fényképezőgép szemével látni?

A fényképezőgép másképp lát, mint mi. A főbb különbségek egyike, hogy a kamera egy objektívvel, egy szemmel néz, míg mi kettővel. Az emberi látás binokuláris, a kameráé monokuláris (kivéve a sztereó kamerákat, de ezekkel itt nem foglalkozunk).

Mit jelent ez a látás szemszögéből? Ha nem tanulunk meg egy szemmel látni, akár szemünket behunyva, vagy a kereső használatával, akkor olyan közmondásos hibákat fogunk elkövetni, mint az ember fejéből kinövő fa. Ebben az esetben két szemmel nézve a fa természetesen nem látszik kinőni barátunk fejéből, mivel a binokuláris látás során a fej és a fa közötti távolságot is észleljük. Az egyszemes látás azonban megfoszt minket a mélységérzettől. Csak a magasságot és a szélességet hagyja meg számunkra, egy síkba helyezvén a fejet és a fatörzset is.

A fénykép is csak két dimenzióval rendelkezik: szélességgel és magassággal (10x15, 13x18, 8x10 coll, stb.). Mivel a harmadik dimenzió, a mélység fizikailag nincs jelen, a fotó nem rendelkezik mélységinformációval. A mélység azonban jelen van környező világunkban, így ahhoz is szükséges, hogy megértsünk egy, a való világról készített fényképet. Ahhoz, hogy egy fénykép realisztikus és tetszetős legyen, valahogyan szimulálnia kell a mélység látványát. Persze ha szobrászok lennénk, nem kellene aggódnunk efelől: kifejezőeszközünk rendelkezne mindhárom térbeli dimenzióval. Mivel azonban sík anyaggal dolgozó művészek vagyunk, meg kell tanulnunk megteremteni a mélység látszatát.

6 – a mélységérzet megteremtése

Hogyan szimuláljuk, hogyan alkotjuk meg újra a harmadik dimenzió látszatát egy kétdimenziós képen? A perspektíva segítségével. Az alábbi egyszerű technikák lesznek segítségünkre:

A – összetartó vonalak

Mindannyian láttunk már a végtelenbe futó utakról készült képeket. Az ilyen képek a mélység rendkívül erős képzetét keltik, mivel az út vonalként vezeti tekintetünket a messzeségbe. A papírkép, vagy a monitoron megjelenő digitális kép még mindig teljesen sík, de úgy tűnik, mintha kilométeres távlatokat fogna be pillantásunk.

B – az előtér és a háttér viszonya (kis és nagy tárgyak)

Tudjuk, hogy látásunk számára a közeli tárgyak nagyobbaknak tűnnek, mint a távoliak. Egy fenyő hatalmasnak látszik, mikor mellette állunk, kilométeres távolságból szemlélve azonban gyufaszál nagyságúra zsugorodik. Egy-egy ilyen fenyőt, vagy csak törzsének egy darabját helyezve képünk előterébe, majd egy hasonló fenyőt belekomponálva a háttérbe jól érzékelteti a távolságot a néző számára. A két fa relatív nagyságát összehasonlítva egész pontos információk nyerhetők a távolságról, különösen, ha a néző számára ismerős tájról vagy fafajtákról van szó. Persze bármilyen más növény vagy tárgy alkalmas erre a célra. Ilyen célokra gyakran használunk nagylátószögű objektíveket, de nem csak ezek alkalmasak ilyen hatás keltésére. A lényeg itt sem a technikai eszköz, hanem a szándék, és annak megvalósítása. Saját munkám során nagylátószögű és teleobjektívekkel egyaránt készíítettem ilyesfajta képeket.

Horseshoe Bend, Glen Canyon NRA, Arizona, USA
Linhof Master Technica 4x5, Schneider Super Angulon 75mm, Fuji Provia (mindkét kép)

A fenti két kép 2003. márciusában készült, amikor utoljára ezen a gyönyörű helyen jártam. Először a Horseshoe Bend "klasszikus" nézetét készítettem el, a fent látható vízszintes képet. Aztán eszembe jutott, hogy még soha nem láttam erről a helyről függőleges orientációjú képet. Megragadott e lehetőség, hogy egy gyakran fényképezett témáról újszerű képet alkossak, egyben kihasználjam az előtér-háttér kombináció adta lehetőséget, ami itt különösen nehéz, mivel a képet szinte teljesen kitölti maga folyókanyar, bejártam a helyszínt egy megfelelő előtéri elem után kutatva.

Néhány perc alatt találtam egy sziklát, melynek alakja a kanyarulat közepén magasodó szikla formáját idézte. Számomra ez a kompozíció a mélység és a távolságok sokkal erősebb érzetét adja, mint a vízszintes elrendezés – szinte szédülök, ha ránézek.

C – átfedés

A negyedik technika egy egyszerű szabályra alapul: tudjuk, ha egy tárgy eltakar egy másikat, akkor az első van közelebb hozzánk. Ezt kihasználva olyan képeket komponálhatunk, ahol az egymást eltakaró tárgyak hozzák létre a mélység érzetét.

D – atmoszferikus perspektíva (pára)

Az atmoszferikus perspektíva a távlatok felidézésének további eszköze. Intuitíve és tapasztalatból is tudjuk, hogy a pára (és a köd) sűrűbbé válik, ahogy nő a távolság. Ködös, párás időben így a távolabbi tárgyak elmosódottabbakká válnak. Ez a pára, ami annyira megnehezíti nyári időben a távoli dolgok észlelését (mint a Grand Canyon túlpartját) egyben érzékelteti, hogy az északi perem jóval messzebb van, mint a déli (pontosan 16 mérföldre egymástól Grand Canyon Village-nél). A pára tehát segíthet helyreállítani a távlatokat az egyébként sík médiumban.

E – a fenti technikák kombinációja

Ezek a technikák természetesen egymással is kombinálhatóak. Készíthetünk párás időben egymást takaró hegyekből álló kompozíciót, mint ahogy én is tettem a Grand Canyon környékén. Ilyen esetben a két technika erősíti egymást, segítségükkel erőteljesebb képet készíthetünk, mintha csak az egyik trükköt alkalmaztuk volna.

Hasonlóképpen az egymást fedő motívumok is párosíthatóak előtér-háttér hatással: például egy, az előtérben elhelyezkedő növény, amit nagylátószögű objektív használatával hangsúlyozunk szánt szándékkal takarhat egy a hátteret kitöltő hegyet; vagy akár a fa ágai között is láttathatjuk a hegyet, mint azt az alábbi, Zion nemzeti parki példa is mutatja:

Az Õrszem egy nyárfa ágai között, Zion nemzeti park, Utah, USA
Linhof Master Technica 4x5, Schneider Super Angulon 75mm, Fuji Provia

Ebben az esetben úgy gondoltam, hogy a sziklák (az Õrszem) önmagában nem elég ahhoz, hogy sikeres legyen a kép. Az égbolt szép volt, sem teljesen kék, sem teljesen fedett, de szükségem volt még valamire. Kis járkálással rátaláltam erre a fára, ami szépen bekeretezte a képet, ;s mivel tél volt, a fa már rég lehullatta leveleit. Külön szerencse volt, hogy a fa egy kicsit jobbra is dőlt, követve és hangsúlyozva a szintén jobbra lejtő sziklákat. Erőteljes kompozíció, mely nem hangsúlyozza sem a fát, sem a sziklákat egymás rovására, igyekszik egyensúlyt teremteni közöttük.

A következő rész a második fő ponttal foglalkozik majd: a kompozícióval. Ez a legfontosabb és a legnagyobb feladat a fotográfus számára: ne hagyjátok ki a cikket.

© 2003 Alain Briot
Beaux Arts Photography
http://www.beautiful-landscape.com
alain@beautiful-landscape.com