A 20.század első, pusztító háborúja időben egybeesett a fotóriporter szakma önállóvá válásával. Ezt a tendenciát szerettük volna megmutatni, de... Miközben a fotómúzeum több tízezres első világháborús fotóanyagából válogattunk e kiállításra, felfigyeltünk egy eddig nem túlságosan sokat hangoztatott sajátosságára az első világháborúnak: arra tényre, bármennyire morbidan is hangzik a több százezer elpusztított, megnyomorított egyéni sorstragédiáját ismerve, hogy minden későbbi háborúval ellentétben, a huszadik század elejének nagy világégése még tartogatott valamelyes emberi, humán mozzanatot is, talán mert lényegesen lassabb, emberszabásúbb volt, mint a későbbiek, talán mert a haditechnika mai szerepével ellentétben még sokkal fontosabb volt az egyes ember... ki tudja?

De az biztos: ezeken az itt kiállított fényképeken ezek a katonaruhába öltöztetett, ölésre és halásra kényszerített emberek igazából éltek, kihasználva a harcok szüneteit, szórakoztak, megtartották ünnepeiket, időszakosan menedéket nyújtó fedezéküket otthoniasították, próbálták gyakorolni civil mesterségüket, fodrászok, cipészek, mészárosok, kovácsok voltak. Ezért lett a kiállítás címe két, sőt több idézőjel kitevésével: Családias háború.

Kincses Károly