Akinek volt-, van-, lesz fényképezőgépe, az fényképezett, fényképez, vagy fog ruhátlan embert. Így vagy úgy, kinek mi a fontos. Ha ezt megtudják róla, általában zavartan magyarázkodni kezd; vagy a művészetre, vagy a megrendelőkre hivatkozik, s ennek megfeleleően definiálja, legitimálja tevékenységét. Az egyik művészi aktfotókat készít, a másik erotikus képeket magazinokba, a harmadik pornográfot, a negyedik szolid családi fotókat, az ötödik megint mást. Ennek megfelelően az aktfotónak sokféle meghatározása forog közkézen. A legliberálisabb álláspont -melynek magam is híve lennék- nem szűkíti le, hanem azt mondja: aktfotó minden olyan, fényérzékeny anyagra készült alkotás, melyen meztelen, valamelyest levetkőzött, vagy éppen ellenkezőleg, az erotikus képzetek kielégítése céljából öltözött gyermek, nő vagy/és férfi látható egy sajátos viszony keretében. Mi ez a viszony? Az alkotó A, a képet felfogó eszköz (jó esetben fényképezőgép) B, és a modell C háromszöge, hol jól kitapinthatóan érzékelhetőek az ABC pontok között húzódó erővonalak. És ez talán a lényeg. Ha nem értik ezt az okfejtést, az sem baj, bennem a hiba, nézzék meg inkább a képeket, melyek az Esztergomi Biennálé pályázatára érkezett többszáz fotó sajátos szelekciója nyomán kerültek a fotómúzeum falára.

A kiállítás megrendezését a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta.