Ez a kiállítás örömből született. Raktárunkban egymillió képet őrzünk. Ha egy-egy kiállításon legfeljebb
százat mutathatunk meg, alig száz év telik majd el, mire mindent meg Önök elé tárhatunk. Úgy döntöttünk hát,
hogy kiválogatjuk kedvenceinket, hogy Önök is velünk örülhessenek. Ne keressenek hát a képek között
különösebb összefüggéseket, ne kérjenek számon rajtunk koncepciót, egyszerűen gyönyörködjenek
kedvenceinkben, a Fotómúzeum kincsei-ben!
* * *
Túl sok a fénykép. Ez meglepő kijelentés egy fotómuzeológustól. Naponta sok millió készül, ezek jelentős
része meg is marad. Választani kell belőlük, mindig, minden pillanatban, választásainkat folyamatosan
értékelni, s ha kell felülbírálni.
Fogadjuk el, hogy a létező fényképek egy jelentős része semmiféle érték-mozzanattal nem bír. Ezek csak
úgy vannak, létrejöttek, léteznek, senki semmire nem használja őket, de senki nem vállalja annak
felelősségét, nyűgét, hogy megszabaduljon tőlük.
Vannak aztán olyan fotók – még mindig szép számmal –, amelyeknek helyi értékük van, elsősorban a téma, az
ábrázolat, a készítő személye, vagy más speciális ok miatt. Ezek a képek saját helyükön értéket jelentenek,
de ha elkerülnek onnan, gyakran devalválódnak. Ám miután a magyar fotógyűjtemények döntő többsége valamely
speciális szempont szerint szerveződik, ez a lokális értékrend lefed minden mást, s aki általánosabb értékek
után kutat, annak tudomásul kell vennie, el kell fogadnia a helyi érvényű játékszabályokat. Ha így tesz, s
átrágja magát a kásahegyeken, általában siker koronázza kitartását, miként a jobbfajta mesékben, s
megtalálja a speciális szempontok szerint csoportosított fényképek között azokat, amelyek nemzeti értékkel
bírnak. Ide sorolom mindazokat a fotókat, amelyek az ország szellemi önértékelésében, öntudatában,
kultúrájában kiemelkedő szerepet játszanak. Ide tartoznak azok a képek, amelyek a fotográfia hazai
fejlődésének meghatározó darabjai, egy-egy tendencia kiemelkedő alkotásai. Ide sorolhatjuk a jelentős
személyiségek munkáit, egy-egy kiemelkedő külföldi művész magyar vonatkozású képeit, de a fotótechnika-
történet fejlődéséhez hozzájáruló magyarok kísérleti művei sem maradhatnak ki ebből a kategóriából.
És elérkeztünk a piramis csúcsára. Részben ezek közül a nemzeti értékkel bíró fényképek közül kerül ki az
egyetemes értéket jelentő – viszonylag csekély számú – magyar fotográfia. Ezek olyan képek, amelyek
beletartoznak a fotó egyetemes történetébe, amelyeket számon tartanak az egyetemes fotótörténetek, amelyek
visszamenőleg is minősítik egy ország fotográfiáját, amelyek sorra-rendre felbukkannak a nemzetközi
műtárgypiacon, amelyeknek birtoklása rangot ad egy gyűjteménynek.
A kiállítás és a vele együtt megjelent A Fotómúzeum kincsei című kötet korántsem leltár. Válogatás, amely
segíthet érdeklődőt, kutatót az eligazodásban: mit keressen és mit találhat a Magyar Fotográfiai Múzeumban?
Ahhoz, hogy ennél teljesebb, következetesebb legyen, először konszenzuson alapuló nemzeti értékrendet,
hierarchiát kellene felállítanunk, figyelembe véve mindazokat az értékképző elemeket, amelyek segítségével a
mienknél lényegesen gazdagabb nemzeti fotókincsekben is viszonylag biztosan tájékozódhat a kutató,
muzeológus, gyűjtő és kereskedő. Ez az értékrend figyelembe kell vegye a kép kvalitásait, egyediségét,
témáját, szerzője ismertségét, technikai vagy egyéb különlegességét, hozzáférhetőségét, állapotát, az
installálás, bemutatás módját, szerzői- és tulajdonjogi tisztázottságát, s az uralkodó divatot is, amely
egy-egy fotótörténeti korszakot éppen a többi elé helyez... Nos, ha ezek következetes alkalmazásával sikerül
egy honi érték-hierarchiát megalkotnunk, akkor – jól menedzselve, sok-sok kiállítással, kiadvánnyal,
külföldi szaklapokba írt esszékkel – meg kell ismertetnünk a világgal, fel kell emeljük jó magasra, hogy
messziről is láthatóvá váljon.
