A történelmet jól ismerőknek ismétlés, a többieknek hír, hogy már 1840-ben megpróbálták a kamerát körbe forgatni, az elkészült képeket összeilleszteni, hogy így panorámafelvételt kapjanak. További kísérletek után Edweard Muybridge már olyan panoráma körfényképet árusított, amely 11 üvegnegatívra felvett és összeapplikált két méteres tájképet mutatott San Franciscóról. Azóta számtalan megoldással lehet 120, 180, 360 fokos panorámafelvételeket készíteni. Néhány évvel ezelőttig invenció, technikai tudás és kitartó munka kellett egy-egy ilyen gép megalkotásához, mára jobbára csak pénz. Piacon van ugyanis a legtökéletesebb panorámagép, a hagyományos gépekre szerelhető panoráma előtét, a 360 fokban leképező optika, a körbeforduló rés-fénykepezőgép, s mindenek tetejébe olyan intelligens szoftver, amely az illesztéseket, a törvényszerűen előforduló optikai torzulásokat automatikusan korrigálja, s teríti ki síkba a hibátlan, ám de kissé steril körpanorámát. Túl tökéletes. Ezért is fontos, hogy megmaradhasson az alkotó elme szabadsága, hogy a feladatot ne gépekkel, hanem szemmel, spekulációval, maguk alkotta felszerelési tárgyakkal oldják meg. Erre több remek megoldást mutattak az esztergomi biennálé ezévi anyagát készítő fotográfusok.

A Fotómúzeum is hozzátesz ehhez a dologhoz valamit. Aki a ma fotográfiáját érteni, tudni akarja, muszáj távolabbra néznie, panoramikusan látnia. A ma problémáinak java részére ugyanis már születtek érvényes válaszok, gyakran akár 100–150 évvel ezelőtt a fotótörténetben és esetleg évszázadokkal ezelőtt a képzőművészet területén. Nem felfedezni, megtanulni – lehetne az új jelszó. E jelszó jegyében a Fotómúzeum saját gyűjteményéből is kiegészíti az esztergomi biennálé válogatott anyagát.