Edward Levinson:
Edward Levinson (Richmond, Virginia, 1953)

„Az Egyesült Államokban születtem és nőttem fel. Ugyanakkor valamennyi ősöm Európából érkezett. Anyám családja New Yorkban telepedett le, apámé Virginiában. Bár 25 évet éltem az Államokban, már csaknem ugyanennyit töltöttem el Japánban.
A család európai magjait Amerikában ültették el, ott keltek ki és fejlődtek. Japánba áttelepítve, alkalmazkodtam az ottani földhöz és már csaknem helyinek érzem magam.”
1980 óta Japánban él. Fotográfiát tanult a Virginia Commonwealth Universityn. Tagja a Pinhole Resource-nak (San Lorenzo, New Mexico). Lyukkamera workshopok Eric Renner and Nancy Spencer vezetésével (Santa Fe). Fotográfiai workshop John Sexton vezetésével. A Newport University hallgatójaként B.A. fokozatot szerez. Világszerte előadásokat és workshopokat tart a camera obscura fényképezésről.
Egyéni kiállításai: 1995–1998: Healing Landscapes, Gallery Ten, Daimaru Dept. Store, Tokyo; Egg Gallery, Tokyo; Prinz the gallery, Kyoto; Furushima Gallery, Chiba, Japan, Cosmo Gallery, Osaka; Yufuin Museum of Art, Oita Pref. Kyushu; 1996: Sacred Japan – Myth or Reality, Gallery Ississ, Kyoto; 1998: Pinhole Photographs, Metal Museum, Chiba; Cityscapes, Gallery Ississ, Kyoto; Egg Gallery, Tokyo; Healing Landscapes and Sacred Japan, Sunshine City, Tokyo; 1999: As Time Goes By, Tokyo Photographic Culture Center, Stage; Europe deja vu, Prinz the gallery, Kyoto; 2000 július: Essence of Being, Goraku Gallery, Ginza, Tokyo; 2000 szeptember: Pinhole Photographs, Manggha Center for Japanese Art, Krakkó
Könyvei: 1991: Mother Earth Kitchen, Shibata Shoten; 1994: Living the Organic Life, Shibata Shoten; Decorating with Wild Flowers, Ie No Hikari Kyokai; First Nature with Kids: Growing Vegetables for Beginners, Iwanami Shoten; 2000: Photo Book of Seasonal Wild Flowers, Bunka Publishing Co.
Képei megtalálhatóak a Graham Nash/Nash Editions; Gallery Mayu, Tokyo; Pihnole Resource; Chesapeake Capital Corporation gyűjetményeiben.


Edward Levinson: A létezés esszenciája

A természetben benne rejtőzik az az izgalom, amit a teremtéssel kapcsolatban érzek. A városokban ráhangolódom az emberekre és az élet emberalkotta ritmusára. Az a harmónia, amire a megszentelt helyeken rálelek, hidat alkot e kettő között.
A gondokkal teli világban, ahol élünk, nagy szükség van a szépségre és azokra a képekre, amelyek lecsillapítják a szellemet és a lelket. A Gyógyító tájak sorozatommal arra törekszem, hogy képeimmel megnyissam a néző szívét. A lágy, idő változtatta jelenetek, amelyeket a lyukkamera hosszú expozíciója rögzít, egyfajta szentséget és a nosztalgiát idéznek fel.
Úgy gondolom, hogy az objektív nélküli lyukkamera ragadja meg leginkább a természet érzékelhető esszenciáját. Tájképeimben úgy akarom meg mutatni a természetet, mint élő, lélegző, dinamikus dolgot. A lyukkamera mindent úgy őriz meg a filmen, ahogyan érzékelhetőek, ha nem is mindig szükségszerűen láthatóak.
Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a maga belső tája, amely létezésének számtalan aspektusát magában rejti. Remélem, hogy tájképeim alkalmasak arra, hogy járóköveket helyezzenek el ebben a belső tájban.
A Megszentelt Japán – mítosz vagy realitás? sorozatommal azt a csodálatot akartam kifejezni, amit a templomok, oltárok és más szent helyek energiája és hangulata ébreszt bennem. Úgy hiszem, az varázsolja el a lelkemet, hogy egyszerre nyitottak is a természettel szemben és egyszersmind el is különülnek tőle.
A természet a világmindenség érzelmeit közvetíti számomra, a városokban viszont az emberiség érzelmei hatnak rám.
Amikor a Városképek című sorozatot készítettem camera obscurámmal, mintegy kiterjesztettem eredendő érdeklődésemet az emberek, a fotózsurnalizmus iránt. A lyukkamera halk zárja, az, hogy nincs keresője, lehetővé teszi számomra, hogy diszkrét módon készítsem felvételeimet. A hosszú expozíció segít, hogy nyomon kövessem, hogyan kerülnek kapcsolatba az emberek és a helyszínek a múló idővel. Mintha becsusszannék az ő terükbe és osztoznék velük élményeiken.
Az épületek kemény vonalai erős kontrasztban állnak a lágy emberi figurákkal és a meleg fényekkel. A parkok mintha oázisok lennének, a környező sivatagban. A tágas égbolt fénye csak a betondzsungel résein át szűrődhet ide be. De ott van az emberek áradata, gondolataik, energiájuk, ami a városoknak különös vonzerőt kölcsönöz.
A mindennapi élet különböző feladatai engem is fogva tartanak. Amikor valóban rácsodálkozom az életre, képes vagyok arra, hogy észrevegyek egy hatalmasabb világot és benne önmagamat. Ezekben a percekben érzem át a létezés esszenciáját. Ezekben a varázslatos pillanatokban pedig egyszerre élhetem át az élet boldogságát és mélységét.
http://www.awa.or.jp/home/edo