Az életmű-kiállítások rendezőit általában két dolog motiválja: vagy egy addig ismeretlen / kevesek által ismert alkotó megmaradt képeit kívánják megmutatni, hogy szerzőjük ismertséget szerezzen; vagy a maga korában országos és európai hírű alkotó körüli amnéziát kívánják gyógyítani. Mi az utóbbiban mesterkedünk.
Pécsi József egy személyben fotóművész, aranykoszorús fényképészmester, szakíró, szaktanár, műgyűjtő volt – mindegyikből a legjobb. Amihez hozzányúlt, arannyá változott kezei között. Piktorialista portréi, tájképei, az új tárgyiasság eredményeit magába olvasztó reklám- és divatfotói, csendéletei, avantgard aktjai, új szemléletű arcképei mind maradandónak bizonyultak, sok esetben iskolát teremtettek. Érdekes arcvonásai sok képzőművészt (Korb Erzsébet, Pátzay Pál, Vilt Tibor) ihlettek meg. Személye, munkássága nélkül csonka lenne a magyar fotóművészet története.
A külföld először 1911-ben figyelt fel rá, amikor a müncheni fényképészeti akadémián kitüntetéssel végezvén, megkapta a legrangosabb német szakfényképészeti kitüntetést, a Dührkoop-érmet. Ekkortól kezdve folyamatosan érkeztek címére a rangosabbnál rangosabb elismerések, díjak. 1911-ben Rómából is, Moszkvából is aranyérem. Egy évvel később a Professzionális Fényképészek Nemzetközi Szövetsége V. Párizsi Kongresszusának elismerő diplomája. Újabb egy év és Londonban a Salon of Photography tiszteletbeli tagjává választják. Számtalan város tünteti ki képeiért, Göteborg 1929-ben, Bécs 1929-ben és 1934-ben, Amsterdam 1932-ben, az Iparművészeti Világkiállítást rendező Milánó 1934-ben.
Itthon is gondoskodott arról, hogy életének, munkásságának maradandó nyoma legyen. A székesfőváros megbízásából a Budapesti Iparrajziskolában 1913-ban létrehozta az iskola fotótagozatát. Régóta megoldatlan probléma jutott ily módon nyugvópontra: a szakfényképészek szervezett képzésben részesülhettek.
1911-ben nyitotta meg első budapesti műtermét. 1916-ban költözött abba a legendás Dorottya utca 8. alatti műteremlakásba, aminek enteriőrjét a kor leghíresebb belsőépítésze, Kozma Lajos tervezte.
Sokfelé utazott, valódi szakértelemmel gyűjtötte a 18. századi francia bútorokat, festményeket, textileket. Elismert értője lett a műtárgyaknak. 1930-ban megjelent Photo und Publizität című reklámkönyve. Az új stílusú fotográfia szellemében remek képeket készített, mesterként művelte az összes nemeseljárást is. Neves emberek portréit készítette el: Bartók Béla, Kassák, Kosztolányi, Egry József, Pablo Casals, Anna Pavlova, Nizsinszkij... de a 60 éves Rákosi fotózására is őt hívták be. A Deutsche Kunst és az angol Studio közölte munkáit.
A Budapesti Fényképész Ipartestület alelnöke, szaklapjának, a Magyar Fotográfiának szerkesztője. Dorottya utcai műterme az ostrom idején leégett, és amikor 1946-ban visszatért Magyarországra, tárgyai, könyvtára, képei, negatívjai töredékét találta csak meg. A létezett szocializmus dicsőségét hirdeti Pécsi József életének utolsó tíz esztendeje. Az az ember, aki 1911 és 1940 között 17 nagydíjat, köztük 5 aranyérmet, 5 ezüstérmet, oklevelek, plakettek tucatjait érdemelte ki, Vámház körúti, második emeleti lakásának verandáján igazolványképek, portréfotók készítéséből élt. Hosszú betegség után, 67 évesen halt meg. Volt műteremházán, a Dorottya utca 8. falán emléktábla őrzi nevét. Szerencsére rendre jelennek meg utánnyomásban könyvei, készülnek kiállításai, helye a magyar fotográfiában szilárd. A magyar reklámfotográfia legfontosabb nívódíját nevezték el róla. Egyike azon magyar fényképészeknek, akik iránt Japántól az USA-ig, és Franciaországig még élő érdeklődés mutatkozik.