A fotográfiának kezdettől egyik központi problémája a fény léte vagy hiánya az árnyék, s ennek művészi bemutatása. Ha igazából végiggondoljuk, nincs is olyan fotókategória, hogy árnyék, hiszen minden fénykép a fényből és a fény hiányából építkezik. Ennek ellenére úgy gondoljuk, vannak olyan fotográfiák, ahol az árnyék főszereplő lesz, a kép rendező elvévé lép elő. Ilyeneket várt a Magyar Fotográfiai Múzeum, amikor 1996-ban meghirdette Árnyék című nemzetközi pályázatát. A pályázati kiírás szerint vártunk minden olyan ké­pet, műtárgyat, amely a fény és az útjába került át­lát­szat­lan test kölcsönhatása ré­vén keletkezett valamely fényérzékeny anyagon. A Fény és az Árnyék, a Sötétség és a Világosság, a Van és a Nincs mindig összetartozó, egymást feltételező, öröktől meglévő kategóriák. Az Árnyék látható (te­hát van?), ámde nem hallható, nem tapintható (tehát nincs?). Pontos mása a fény útjába kerülő embernek, tárgynak, mégis képes alkalmazkodni ahhoz a tér­hez, amelyre vetül. A pályázat 248 résztvevője (21 országból) összesen 1000-nél több képét küldte el, köztük nagyon érdekes kísérleteket. A katalógus a kiállításra került képekből válogat, s közli Peternák Miklós Árnyékok nyomában című, az árnyék kultúrtörténetét feldolgozó tanulmányát is.