Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály és a fotográfia

Munkácsy Mihály élete és művészete hidat teremtett kelet és nyugat között. 1844-ben született a Kárpátok alatti Munkácson. A bécsi, müncheni akadémián tanult 1865-67 között, majd Düsseldorfban dolgozott 1871-ig. 1871-72 fordulóján Párizsba költözött, ott élt 1896-ig. A Bonn melletti Endenichben halt meg, 1900. május 1- jén, Budapesten temették el. Korai művei a biedermeierben gyökereznek, első jelentős képeire a történelmi festészet romantikus pátosza hatott. Ehhez járult a francia és német realizmus, amelynek eredményét a Siralomház és a Tépéscsinálók tükrözi. E nagyszabású, egyéni hangú műveiben drámai módon mutatta be a magyar paraszti sorsot, ezzel a nemzeti önismeret és öntudat formálója volt. Párizsban készült szalonképei, barbizoni és colpachi tájképei művészete felfrissülését, megújulását jelzik gazdag koloritjukkal, legjelentősebb portréi jellemzőereje nagyságát bizonyítják. Szinte minden témában és műfajban kipróbálta erejét, ezt művelődéstörténeti és biblikus képei látványosan bizonyították. Korának „iparága”, a műkereskedelem ezen a téren nagy lehetőségeket teremtett számára, de ártott is. Gazdaggá és világhírűvé tette, felemelte, majd feledésbe sodorta, szakmai vitáknak tette ki. Ma, amikor már 120 év telt el kolosszálképei születésétől és nemzetközi attrakciónak számító diadalútjától, higgadtan ítélhetjük meg életművét. Kvalitásai mellett szándékának őszinteségét, hatalmas erejű alkotó szenvedélyét kell tisztelnünk.

Az egyik legnagyobb magyar festőművész, aki nemzetközi sikerek sorát érte el a 19. század utolsó harmadában. 1870-ben Siralomház c. képeivel elnyerte a párizsi Salon egyik aranyérmét, 1878-ban Milton-ja aranyérmet kapott a párizsi világkiállításon. Krisztus Pilátus előtt (1881) és Golgota (1884) c. kolosszálképei bejárták a világot, majd épp úgy amerikai tulajdonba kerültek, mint a Milton , amely a New York-i Public Library tulajdona. A Zálogház és a Pápák a Metropolitanban találhatók. Egy-egy festménye van a hágai, müncheni, kölni, berlini képtárakban, a párizsi Musee d’ Orsayban, a Reneszánsz apotheózisa c. pannója pedig a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházát díszíti.

Magyarországon kb. százötven művét őrzik múzeumok, legjelentősebb a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye, a Déri Múzeum és a békéscsabai Munkácsy Múzeum festményanyaga. A két Krisztus kép száz év után hazakerült Philadelphiából, a Wanamaker gyűjteményből, s 1995 óta a debreceni Déri Múzeumban látható, letétként.

Életének állomásait, változásait, kapcsolatrendszerét tükrözi a gazdag fényképanyag amely áttekintést ad a magyar fotográfia hőskorából, de jelentős német, francia, luxemburgi és amerikai fényképeket is tartalmaz. Első fényképei Pesten készültek. Kapcsolatban állt a két festőből lett fotográfussal: a Párizsban tanult Simonyi Antallal és Borsos Józseffel, ők ökökítették meg 1863-65 között. Az egyik felvételen testtámasz előtt grimaszol a fiatal festő, ez arra utal, hogy közeli ismerőse (tanítványa?) volt a fotósnak.

Később, amikor már ünnepelték hazatérését, sztárkultuszának terjesztői voltak a Borsos, Klösz, Ellinger, Strelisky, Koller utódai műtermében felvett arcképek. Német földön Hanfstaengl, Overbeck, Stüting, Párizsban előbb Fd. Mulnier, Disdéri, Dagron, majd A. Braun és Paul Nadar műterme készítette portréfotóit, ill. a palotájának enteriőrjeit. Felesége birtokára, Colpachra (Luxemburg) Bernhoeft és Ch. Brandebourg fényképészei szálltak ki, 1886-os amerikai útján a kubai származású Mora és a magyar Ketskeméthy Mihály fényképezte.

Modellfotói az alkotás folyamatába adnak tanulságos betekintést: jelzik az utat az ötlettől, a tanulmányoktól a kész műig. Müncheni, düsseldorfi évei alatt először a szegénység, később az időhiány vitte rá a fotográfia használatára. A Lakodalmi hívogatók Münchenben készült, jelenleg lappang. Épp ezért nagy jelentőségű az a pár fotótanulmány, amely valószínűleg 1867-ből származik. Az alakok mögött fej- és testtámasz látszik, ugyanez mondható a Párizsban díjat nyert Siralomház fényképtanulmányaira is. A modellfotók közül csak a Siralomház esetében ismerjük a fényképész nevét. Munkácsy G. & A.  Overbeck düsseldorfi műtermében készíttette a kitűnő, nagyméretű fényképeket. Ez vagy az jelenti, hogy a Békéscsabáról és Debrecenből kivitt ruhákba német szereplőket öltöztetett be, vagy a felvétel Pesten készült Borsosnál (és Düsseldorfban másolták). A Magyar Nemzeti Galéria és a békéscsabai múzeum a Tépéscsinálók (1871), az Éjjeli csavargók (1873), a Falu hőse (1875) című életképekhez, későbbi holland modorú zsánereihez, szalonképeihez készült modellfotókat őriz. Három fontos fotótanulmány maradt a Krisztus képekhez. A műtermében megjelent modelleket kellékbe öltöztette és így készült a fénykép, egyetlen csoportkép a Krisztus Pilátus előtt-höz. Társaságbeli barátja, de Suse márki készítette 1880 őszén, a kosztümtervező, a modellek beállítója, a jelenet rendezője, tehát az eszmei alkotó a festő volt. Már ekkor pontosan tudta mit akar, a véglegesség szándéka vezérelte. A húsz alak szinte mindegyike a későbbi helyén állt, csak Krisztust fordította a festményen a nézők felé. Önmagát is beöltöztette és lefotóztatta. Pilátus és a kaucsukbabát tartó férfi közé állt. 1882 nyarán készülhetett az a fénykép a második képhez, amely Munkácsyt ábrázolja a kereszten.

Ebben az időben már nemcsak előtanulmányok készítésére használta a fotózást, hanem a végleges mű kivitelezésére is. Ennek különleges jelentősége volt a nagyméretű Krisztus képeknél (1881, 1884) és a 6x13 m- es Honfoglalás-nál. A magyar országház számára készített történelmi képhez gyűjtőutat szervezett: 1891- ben észak- és dél-Magyarországon, Erdélyben fotóztatott típusokat Écsy Ferenccel, Schabinsky Lászlóval, a Dunky Fivérekkel. 1892-ben festette a feles változatot, amelynek körvonalait vetítéssel vitte a vászonra.

A festő bátran élt a fotó-adta lehetőségekkel és az eredmény pozitív volt. Már 1863-tól járt és tanult fényképészműtermekben, az sincs kizárva, hogy megtanulta később a technikát (1874-től, az un. száraz eljárás terjedésével ez egyszerűbb lett). Lehetséges, hogy már ekkor vásárolt gépet, 1883-ban biztosan rendelkezett fotóapparátussal. Volt karbidlámpával működő vetítője is. Valószínű (több esetben biztos), hogy mégis másokkal végeztette a munkát, mert volt rá anyagi lehetősége, ideje pedig nem. Amikor nagy képeit festette, már megengedhette magának, hogy asszisztenseire és műkedvelő barátaira (Wrede herceg és de Suse márki nevét ismerjük) ossza a feladatokat. A főrendező azonban ő volt a kezdetektől (1867-68) végig, és az egyes kompozíciók felvázolásától, megtervezésétől a kivitelezésig. Modelljeit másik szobába ültette és csak néha ment át megnézni őket, ugyanez vonatkozott a fényképtanulmányokra is. Egész életére, művészetére jellemző, hogy okosan bánt a forrásokkal, a mások által már kipróbált lehetőségekkel, legfőbb ihletője azonban saját ember- és életismerete, valóságlátása és lelki habitusa volt.

Farkas Zsuzsa: Egy vélemény a modellfényképek szerepéről Munkácsy Mihály életművében

A tanulmány szisztematikusan sorra veszi a Munkácsy fényképhasználatának különféke motivációit, válaszlehetőségeket fogalmaz a „miért és hogyan alkalmazott Munkácsy fotográfiai tanulmányokat festményeihez” kérdésre.

Első munkáinál pusztán a mozdulatokat modellálta, később a kifejező mozdulatok beállításával az érzelmeketigyekezett rögzíteni segítségükkel. Kompozicionális helyzetek pontos megértését is segíthették az előzetesen beállított fotográfiák, különösen a tömegjelenetet ábrázoló Krisztus Pilátus előtt című mű esetében. Pályája végén, a Honfoglalás megfestésekor pedig antropológiai mintákat gyűjtött fénykép-portrékon, s ezeket használta fel az enciklopédikus igényű festményen.

Ha időrendben tekintjük végig a modellképeket, jól látható, hogyan változott a fényképek szerepe Munkácsy alkotó munkájában. Ahogyan módosult a festmény értelme és szerepe a művész életművében, úgy alakult a fényképhez fűződő kapcsolata is.