|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
EGYÉB ENYVEZETT PAPÍROK |
|
|
| Névvariánsok: |
Keményítőpapír jódpapír; Stärkepapier (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idõpontja: |
A jódpapírt 1864-ben hozták nyilvánosságra. |
|
|
| Használata: |
Az 1870-es évekig általánosan, elvétve még a századforduló után is használták. |
|
|
| Felfedezője: |
--- |
|
|
| Anyaga: |
Kötőanyaga a tápióka (Manihot utillissima) egy Dél-Amerikában honos eleségnövényből nyert keményítőszerű anyag. Használták a híg arrow-root csirizt is, amely a Kelet-indiai Curuma lencorrhizia és a Nyugat-indiai Marante arundinacea gumóiból készült keményítőszerű liszt. Az orvosok, mint könnyen emészthető anyagot, gyermek-tápszerként ajánlották. A kötőanyag lehet rizs, maranta is. További alkotóelem az ezüstnitrát és papír. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Emulzió nélküli kimásolópapír. A negatív legfinomabb részleteit is képes visszaadni. A keményítőpapírok feltalálásához a kép rajzolatát javító, nagyobb részletgazdagságot célzó kísérletek vezettek. Kezdetben a sóoldathoz adtak valamiféle keményítőt, később az érzékenyítés megkezdése előtt kezelték vele a papírt. A keményítőpapírokat készen lehetett venni, a fényképésznek csak az ezüstözést kellett elvégeznie. A művészi hatású, rézkarcszerű fotók készítéséhez használták mindaddig, míg a matt papírok ki nem szorították. A kész kép erőteljes, barnás-fekete színű, matt felületű, a kép struktúrája zártabb, mint a sópapíré. Tapintható a kép- és hátoldal különbözősége. A keményítő azonosítható, ha a kép szélén egy kis darabot lekaparunk a rétegből, egy kémcsőnyi vízzel összerázzuk és néhány csepp jódtinktúrát adunk hozzá. Ha erős kék színűre változik, majdnem biztosan ilyen papírral találkoztunk. (Legfeljebb az téveszthet meg, hogy a matt albumin és zselatin papírok mattítására is keményítőadalékot használtak és komoly vegyészeti vizsgálat nélkül nem különböztethető meg a más anyagokkal enyvezett sópapíroktól.) A só-arrow-root papírok a színezéstől függően a szépiabarnától a bíborfeketéig sokféle árnyalatot felvehetnek. A legolcsóbb és legjobb eredménnyel átfesthető matt papírok egyike, ilymódon a chromotípiák kedvelt anyaga. |
|
|
| A készítés módja: |
Jódpapír esetén a tápiókát egy órán át áztatták, majd leöntötték róla a vizet, káliumjodidot, káliumkloridot, citromsavat tartalmazó oldatban felforralták. Mikor lehűlt, ecsettel kenték fel a papírra. Száradás után ezüstnitrátban és citromsavban érzékenyítették. Addig másolták napfényen, míg a kép körvonalai jól látszottak, aztán galluszsvaban hívták, majd rögzítették, mosták. (Vö. a talbotípia negatív leírásával, mivel ez tulajdonképpen megegyezik vele, csak pozitívként használják.) A
só-arrow-root papír receptje: 3 g arrow-root lisztet 150 ccm forró vízben
megduzzasztunk, majd a pépet vékonyan és egyenletesen felkenjük a papírra.
Száradás után megáztatjuk Szárítás
után a következő oldatban 2 percig úsztatással érzékenyítették: Napon, másolókeretben exponálták, mosták, míg a felesleges ezüstklorid el nem távozott belőle, majd aranykloridban színezték. (Ismert platinszínezett változata is.) Fixálás után újra mosták. |
|
|
| Méretei: |
--- |
|
|
| Magyarországi használata: |
Abrahamovits Ferenc pozsonyi dagerrotípista, fényképész készített arrow-root papírt, amihez 200 rész esővízet, 6 rész tengersót és 8 rész tápiókát használt fel: „a Maniok gyökerének kemnyét vagy arrowrootot" (Tömösváry László: Magyar Fényképész. Pest, 1863, idézi: Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. Budapest, 1996. 30. o.). Az 1880-as években viszonylag népszerű volt, főleg kiállítási, illetve művészfényképek technikájaként használták. A tápiókát patikákban dekánként 4 fillérért korlátlanul be lehetett szerezni. A Whatmann-féle Crayon és Solár nyerspapírt ajánlották, ívenként 40 fillérért. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
--- |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
--- |
|
|
| Irodalom: |
Szeghalmi Gyula: Amatőr fényképezők könyve, Gyoma, 1906. 181–183. o. |
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FÕOLDALRA