-


VISSZA A FOOLDALRA
························································································································································
ELOZETES SZAVAK · FOTOTIPOLÓGIA · FOTÓKONZERVÁLÁS
························································································································································
DIREKTPOZITÍVEK · NEGATÍVOK ·  POZITÍV ELJÁRÁSOK
························································································································································
MÉRETEK · KÉMIA és TÖRTÉNETI MAGYAR-MAGYAR SZÓTÁR

ZOOOOOOOOOOOOM

CELLOIDIN

  -
 Névvariánsok:

Celloidinpapír, chlorezüstcollodium papír, klórezüst-kollódium kimásoló papír; collodion printing-out paper (POP), celloidin (ang.); POP Zelloidinpapier, Kollodiumpapier glänzend (ném.)

  -
 Nyilvánosságra  hozás idopontja:

1865

  -
 Felfedezője:

George Wharton Simpson fedezte fel, majd 1867-ben J.B. Obernetter tökéletesítette (így lett gyárilag is előállítható). 1868-tól baritálva is készítették, 1885-től nagyüzemileg állították elő. Hivatásos fényképészek 1867?1920, a műkedvelők 1890?1930 között használták általánosabban. 1925-től önszínező változata is létezett.

  -
 Anyaga:

Kollódiumos, klórezüst emulziójú kimásolópapír, a papíron báriumszulfát (baritréteg). Az 1920-as évektől már előhívópapír is készült celloidin kötőanyaggal. Egyik fajtája az ún. cellofix papír, ennek rétegében aranysók is voltak, így önszínező papírként működött.

  -
 Jellegzetességei:

Az első nagyüzemileg is gyártható emulziós papír. Főként vizitkártyákhoz, kabinetportrékhoz használták, elsősorban a szolgáltató fényképészek. E téren lassan teljesen kiszorította az albuminképeket. Meghatározásánál segít, hogy láthatóan tömött, síma, zsíros tapintású, fényes a felülete, amely minden más eljárásnál könnyebben kopik, viszont kevésbé fakul. Színe a sárgától a szépián át a kékes-bíborig terjed, attól függően, hogy milyen színű barit van az emulzió alatt, illetve, hogy milyen színezési eljárásnak vetették alá. Erős árnyékok mellett jól átrajzolt közép- és világos tónusok jellemzik. Mikroszkóp alatt felülete folytonos, a papír rostjaiból a baritréteg miatt semmi sem látszik. A fényes celloidinnak mind barit, mind kollódiumrétege vastagabb, mint a matt celloidiné. Ha nincs felkasírozva, könnyen pöndörödik.

  -
 Csepp-próba:

vízre, alkoholra nem reagál, de az acetontól ?kilyukad" (elhalványul). A Schwerter-féle levonható celloidinpapír abban különbözött a közönséges celloidinpapíroktól, hogy a fényérzékeny réteg és a papír között egy oldható zselatinréteg volt. Ha a kifixált kész képet át akarták vinni bármely más felületre, akkor forró vízbe mártották, a papír levált, a kép pedig az új felületre tapadt. Sok dísz, bross, egyéb tárgy ezzel az eljárással készült képet rejt.

  -
 A készítés módja:

Szinte kizárólag gyári előállítású, emulziós fotópapír. Bárium-szulfáttal, zselatinnal baritálták a papír felületét, majd géppel kollódiumot hordtak fel rá. Mivel a kollódium a fényérzékeny ezüsthalogenidet is tartalmazta, ezért emulziós papírnak nevezzük. Lágyítószerként, hogy a töredezést megakadályozzák, glicerint adtak az emulzióhoz. Az 1880-as évektől stabilizátorként citromsavat is adagoltak hozzá. Általában kontaktmásolással napfényen exponálták, kimosták, majd aranyfürdőben színezték, nátriumtioszulfátban fixálták, mosták, szárították, gyakran kasírozták.

  -
 Méretei:

Mignon mérettől a 30x40 cm-ig, elvétve ennél is nagyobb lehet.

  -
 Magyarországi  használata:

1885 k?1920 k. Fénykora az 1895 körüli évekre esik. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara 1893-as jelentésében olvasható: ?a fényképészek kedvezőnek mondják ezt az évet, úgy vélik, hogy az általános műveltség terjedése folytán az iparművészet fejlődése is mind több tért foglal el, s a celloidinpapír feltalálása, mely ugyan drágább, de jobb, nagy lendületet adott a fényképészetnek".

Megpróbálom felsorolni a Magyarországon gyakrabban használt és hirdetett fajtáit. Valamennyi hasonló eljárással készült, csak a papírvastagságban, a baritréteg színében, a felületben voltak kisebb-nagyobb eltérések. Glück Sámuel Budapesten, a Király utcában a Drezdában gyártott Elefánt celloidinpapír egyedárusítója volt 1894-ben. Ugyanekkor az Austria nevű celloidinpapírból 10 ív (51x62 cm) 5 frt-ba került. Zikesch Emil gyártotta, s 1894-ben úgy hirdette, mint ?gépen kikészített gyártmány gőzüzemmel". Strassbourgból szállították a Gyémánt celloidinpapírt, melyet így hirdettek: ?a használatra kész papír tartóssága, változatlan fehérsége által kivitelképes. Négyszerte gyorsabb copirozás érhető el vele, mint az albuminpapírral. Részletgazdag copirozása lágy és erős lemezeknek. A papír nedves időjárásnál nem enged, tehát kétszeres copiák ki vannak zárva. Nem törik, sárga és veres foltokat nem hagy. Könnyen színel, egyszerű a használata" (Fényképészeti Értesítő, 1894. február) A Gevaert 1903-ban Calciumpapír néven újfajta celloidinpapírt hozott forgalomba fényes és matt felülettel. A hirdetés szerint felülete ellenállóbb, kevésbé sérülékeny, mint a korábbi celloidinpapíroké. Ekkoriban lehetett kapni a Rembrandt celloidinpapírt háromféle minőségben. A harmadikat olyan negatívokhoz ajánlották, amelyeket e papír megjelenése előtt hasznavehetetlenségük miatt el kellett dobni. Önszínező celloidinpapírként, szintén 1903-tól árulták a Wollner és Társa (Bécs) által előállított Anker Doro papírt. Utazások idejére ajánlották, nem kellett külön vegyszereket cipelni, mert gyenge konyhasóoldatban is megszíneződött. Ugyanekkor Lainer A. tanár árulta (szintén Bécsben) a Saturn és a Consum celloidinpapírokat. A császárvárosban volt fényképészeti kellék-gyára Ferdinand Hrdliczkának, aki Vindobona nevű celloidinpapírját forgalmazta Pejtsik Károly pesti fotókereskedő segítségével. Önszínező volt a Seltona, nem önszínező a Resisto.

  -
 Gyakorisága,  értéke:

Technikatörténetileg nem képvisel különösebb értéket, csak a rajta lévő kép minősége, a szerző kvalitásai döntenek. Azt azért megjegyezhetjük, hogy az átlagosnál kisebb vagy nagyobb méretek technikatörténeti értékkel bírnak.

  -
 Konzerválási  feladatok:

Ha nedvességet kap, azt a kollódium nem szívja magába, a baritréteg és a hordozó papír viszont igen, tehát az emulzió könnyen elválhat, megrepedezhet. Könnyen megtörik, mert kevéssé rugalmas. A kopásnak, dörzsölésnek nem áll ellen, ezért nem szabad több képet csupaszon egymás mellett tartani. Egyenként kell őket silver safe palliumba, zacskóba helyezni. Ha azt látjuk, hogy a képpel érintkező papíron a fénykép halványsárga átviteli képe látható, akkor biztosak lehetünk benne, hogy platinaszínezett képpel van dolgunk. Kihalványodásra, sárgulásra nem annyira hajlamos, mint az albumin, de a gomba vagy a foxing megtámadhatja. A mechanikai tisztításával vigyázni kell, mert a felület könnyen sérül. Alkohol és desztillált víz 8:2 arányúbkeverékébe mártott vattával finoman áttörölhető. A hajszálrepedéseknél, kopásoknál könnyen átnedvesedik a papírig, ekkor leválhat az emulzió.

  -
 Irodalom:

Veress Ferenc: A gelatine-emulsió eljárás műkedvelők részére (Positív eljárás). Fényképészeti Lapok, 1888. 2. 31?34. o., 3. 54?56. o.;
[?]: A celloidinpapír előállítása. Fényképészeti Értesítő 1895. 26?27. o. és 1896. 326. o.;
[?]: Újfajta közvetlen másolópapírok. Fényképészeti Szemle, 1903. december, 248. o.;
[?]: A Rembrandt celloidinpapírról. Fényképészeti Szemle, 1903. augusztus, 139?141. o.;
[?]: Levonható celloidinpapírok. A Fény, 1909. 9. 257. o.;
Hackl Károly: Gevaert kézikönyv. Budapest, 1914. 31?38. o.;
James A. Reilly: Care and Identification of 19th Century Photographic Prints. Eastman Kodak Company, 1986.

  -
 Internet:

---

 

  -    Magyar Fotográfiai Múzeum  --  Hungarian Museum of Photography    -    Amíg valakinek egy-két, esetleg tíz-húsz fényképe van, úgy tárolja, kezeli, ahogy ô maga  akarja, tudja...

Tôrténeti Fotóeljárások Magyarországon