|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
ALBUMIN |
|
|
| Névvariánsok: |
Fehérnyepapír, albuminpapír; albumen print (ang.); Albuminpapier (ném.) |
|
|
| Nyilvánosságra hozás idopontja: |
1850. május 27-én a Francia Tudományos Akadémián. 1855 körül a legtöbb eljárást kiszorította, s a századforduló előttig népszerű volt. |
|
|
| Használata: |
Az 1890-es évektől a hivatásos fényképészek már csak elvétve használták az albumint, de az 1920-as évek végéig még gyártottak albuminpapírokat. |
|
|
| Felfedezője: |
Louis-Desiré Blanquart-Evrard. |
|
|
| Anyaga: |
Nagyon vékony, jó minőségű papír: a szakirodalom szerint csak két papírmalom volt, amely garantált minőségű papírt volt képes előállítani. Márpedig a felhasznált papír tisztasága nagyon fontos, mivel a legkisebb szennyeződés is az ezüst foltosodását okozta. Kötőanyaga albumin (tojásfehérjéből), ezüstnitrát, aranyszínezés esetén aranyklorid.Az albuminok vízoldható fehérjék, főleg állati termékekben (pl. tojás) fordulnak elő. Hő hatására kicsapódnak (denaturálódnak), vízben oldhatatlanná válnak. |
|
|
| Jellegzetességei: |
Ép állapotában sötétbarna kép lilás árnyalattal, fehér csúcsfényekkel. A megmaradt albuminképek nagyobb hányada ránézésre többnyire sárgásbarna, csúcsfényei sárgák. A halványodás a minimális denzitású helyeken következik be először, azaz a csúcsfények tűnnek el. A retusnyomok általában erősebben látszanak, mert azok nem halványultak el az idők folyamán. Mára az összes albuminkép 90?95%-a kihalványult vagy színt változtatott. James Reilly szerint, ha találunk egy nem kihalványodott albumin kópiát, akkor kezdjünk el gyanakodni, nem woodburytípiával, vagy karbonnyomattal van-e dolgunk, mert külsőleg hasonlíthatnak egymáshoz, ám azok pigmentképek lévén, nem halványodnak. Nagyítóval jól látható, hogy felülete jellegzetesen repedezett, kicsit hasonlít az emberi bőr vonalkázottságához. A papírrostok félig fedettek, nem baritáltak, nagyító alatt jól kivehetőek. A papír nagyon vékony, ezért leggyakrabban kasírozott formában maradt fenn. Felülete sima, a mechanikai sérülésekkel szemben viszonylag ellenálló. A felszín egyenletes, nincs relief-hatás. A megnedvesített albuminpapír az ív szélességében jobban nyúlik, mint hosszában, ezért a felvágásnál erre figyelemmel kellett lenni. |
|
|
| Csepp-próba: |
vízre, acetonra nem reagál, az alkohol átáztatja. Restaurátor elvégezheti a zselatin?hidroxi-prolin (aminosav, bizonyos fehérjék építővegyülete) tesztet is, ami a zselatinban megtalálható s jól kimutatható, ezzel szemben az albuminban nincs. |
|
|
| A készítés módja: |
Tojásfehérjét 1?2%-os ammónium- vagy nátriumkloriddal habbá verünk fel. A habot lószőr szitán 12 órán keresztül állni hagyjuk, a szitán átfolyt folyadékot leszűrjük, újabb 12 órát hagyjuk állni, majd jó minőségű, vékony papírt úsztatunk rajta. Megszárítjuk. Sötétkamralámpa fényénél érzékenyítjük. Desztillált vízzel 1:10 arányban hígított ezüstnitrát oldatban egy percig úsztatjuk az albuminizált oldalával lefelé, vigyázva, hogy a lap hátára ne kerüljön ezüstnitrát, s ne maradjon alatta légbuborék. A széleit enyves szalaggal leragasztva, sötétben megszárítjuk. Az érzékenyített papírokat lehetőség szerint még aznap használjuk fel. Másolókeretben exponáljuk, a negatív fedettségétől, a napsütés intenzitásától, a napszaktól függően 1?20 perc között. Utána következik a mosás, fixálás (nátriumtioszulfátban), aranyszínezés (aranyklorid desztillált vizes oldatában), majd újabb az újabb mosás. A maguk idejében a gyárilag készített albuminpapírokat házilag kellett érzékenyíteni és azonnal felhasználni. Az amatőrök az 1870-es évek közepétől használtak előre érzékenyített papírokat is, amiket hónapokig el lehetett tartani (citromsavat használtak hozzá), de a hivatásosok továbbra is maguk érzékenyítették papírjaikat. Gyárban albuminizált papírok közül forgalomban voltak a Trapp & Münch (Friedberg), dr. E.A. Just (Bécs), a dr. R.A. Jacoby (Berlin) cégek termékei, de az 1870-es évek második felétől óriási albuminpapír-ipar fejlődött ki Drezdában, s a világ legtöbb részén az itt készült albuminpapírt használták. Egy hirdetésük szerint csak ők napi 25.000 tojás fehérjét használták fel ekkoriban. Az 1870-es évekig majdnem minden albuminképet simítottak, fényeztek. Ez egy második albuminréteg felhordását jelentette a kész kép tetejére, amit aztán egy szatináló gépen, cilinderprésen engedtek át. Időnként vízfestékkel színezték is, majd a színezés fölé gumiarábikumot vagy lakkot kentek. Ismert recept volt az Anyagi Érdekeink című lap 1869. 48. számában megjelent: ?1 drachma dammar mézga oldassék fel 1 uncia benzolban, hasonlóképpen 1 drachma parafin 1 uncia benzolban, ezután kevertessék össze 1 része a parafin oldatnak a dammarmézgaoldat 1 részével és a keverék használtassék bevonatképen. Ezen fénymázzal bevont nyomtatványok tökéletesen vízmentesek. E célra már maga a parafinoldat elegendő ugyan, de a fennebbi dammaroldattali keverék sokkal megbízhatóbb." Félig nedvesen kasírozták a végleges hordozóra. Ehhez általában rossz minőségű, facsiszolatból készült vékony papírokból összeállított kartont használtak. Elő- és hátlapjára jobb minőségű papírt tettek, amit gyakran megnyomtak, díszítettek is. A szétázott vizitkártyáknál meg lehet számolni, általában 7?8 összeragasztott vékony papír tartja az albuminképet. |
|
|
| Méretei: |
A vásárolható albuminpapírok ívnagysága: egyszerű: 45x69 cm, kettős: 59x90 cm, négyszeres: 90x118 cm. A felhasználó ezekből vágta ki a kívánt méretet, amely vizitkártya mérettől 30x40 cm-ig terjedt. Ennél nagyobb már meglehetős ritka. |
|
|
| Magyarországi használata: |
A kollódiumos üvegnegatívval használva 1853 és 1885 között a portréfényképezés legnépszerűbb anyaga volt. Nincs olyan ? e korban dolgozó ? magyar fényképész, aki ne használta volna ezt a papírfajtát. Borsos és Társa Pesten, a Kerepesi út 65. alatti ún. Mátyás-házban fényképészeti tanintézetet nyitott 1864-ben. A Vasárnapi Újságban ekkortájt megjelent hirdetéseikből tudjuk, hogy maguk is foglalkoztak albuminpapírok előállításával, sőt mi több, ezt tanították is. ?Fentebbi intézetben gyári áron kaphatók: kipróbált külföldi objektívek, chemikai szerek s albumin papirok (saját gyártmányom) s minden fényképészethez szükséges készletek." 1888-ban a bécsi Eisenschiml & Wachtl cég Három korona néven jó minőségű albuminpapírt hozott forgalomba. A celloidin és az aristo papír szorította ki, mert ezek már gyárilag készült emulziós papírok voltak, s nagyobb választékot nyújtottak mind felületben, mind színben, mind kontrasztban. |
|
|
| Gyakorisága, értéke: |
A 19. századi pozitívok legnagyobb része erre az anyagra készült, tehát nem ritka. Az 1860-as évek előtt készült nagyméretű albumin tájképek, portrék ? ha jó állapotúak ? értékesek. |
|
|
| Konzerválási feladatok: |
Károsodásait elsősorban az albumin fizikai és kémiai tulajdonságai okozzák, ezért mértéke az albuminréteg vastagságától is függ. Mivel az albuminréteg az 1870 előtti képeken vékonyabb, ezek jobban megmaradtak, mint a későbbiek. A papíron gyakran átüt a foxing (papír-penész). Valószínűleg gomba okozza, de a papír vas- vagy réztartalma is elősegítheti. Az albuminképek csúcsfényei besárgulnak, és a kis denzitású helyeken halványulnak leggyorsabban, ezáltal árnyalatterjedelmük fokozatosan csökken. Ennek oka az ún. Maillard-reakció, azaz, hogy az albumin glükóz tartalma és a tojásfehérjében lévő aminosavak sárga, oldhatatlan vegyületet képeznek. A folyamatot jelentősen felgyorsítja a magas páratartalom, a meleg, valamint a lúgos közeg. ?Már 1872-ben tojásfehéres papirosra készült egyes műmelléklet minden fényképésztől ismert sárgás színárnyalatú, mely lassan az egész képet magába nyeli... a legjobb eljárás szerint készült tojásfehéres kép sem állandó, mivel nincs mód a benne levő ezüst eltávolítására" ? idézi Veress Ferenc Liesegangot (Fényképészeti Lapok, 1888. 12. 258. o.) Fokozottan védendő a fénytől, ezért állandó kiállításon ne az eredeti albumin kópiát, inkább fakszimile másolatát állítsuk ki. Néhány hónap alatt még az előírt 50 lux fényerő melletti kiállítása során is látható és mérhető károsodást szenved. A károsodott vagy száraz albuminkép törékennyé válik, ezért eltávolítása az eredeti kartonról (dekasírozása) nem veszélytelen feladat. Az 1870?1900 között készült albuminképek legtöbbje színezett albuminra készült, de mivel a színezőanyag kihalványult, ez ma már meg sem állapítható. A színezett albuminkép hasonlóan károsodik, itt még a színezék fakulásával is számolnunk kell. Az albuminréteget színező (megmaradt) festékanyagok elfedik a sárgulást. Halványodást eredményezhet a korabeli albumok vagy kartonok aranyozása is, mert az élek festéséhez arany helyett alkalmazott bronzpor gyakran ónt is tartalmazott. Az ón pedig olyannyira ártalmas, hogy a gyorsított öregítés során a képstabilitást vizsgáló teszthez cinkfüstöt használnak. Vagy halvány, elszigetelt pontok formájában támad, vagy elborítja az egész képfelületet, s általános halványulást okoz. Jobb módszert ennek megelőzésére még nem tudunk, mint hogy a megőrzésre méltó képet eltávolítjuk ebből a környezetből. Az albumoldalakat és a kivett képeket összeszámozva, elvileg bármikor rekonstruálható az eredeti album is, de célszerűbb az értékesebb képeket jó körülmények között tárolni, s az albumokba csak fakszimile másolatokat visszatenni. Az albumin extrém módon érzékeny a nedvességre. Már rövid ideig tartó nedvesítésre is elválik attól a papírtól, amire kasírozták, s kunkorodni kezd. A levegőben lévő kénvegyületekkel ezüstszulfidot alkot, ilyenkor foltosodik. Érzékeny a pufferolt papírra, ilyenben ne tartsuk. Tárolni 40%-os relatív páratartalmon és 18 °C fok alatti hőmérsékleten ideális. |
|
|
| Irodalom: |
Fekete
Sándor: A fehérnyés lapok nyúlósságáról. Fényképészeti Lapok, 1883. 4.;
|
|
|
| Internet: |
--- |
|
 |
|
 |
|
|
VISSZA A FOOLDALRA